A képernyőkön túl

Az elmúlt időszakban több cikkünkben is foglalkoztunk az okoseszközök túlzott használatának hatásaival, amik főként a még fejlődésben lévő gyermekek esetében jelenthetnek komoly veszélyt. Jómagam is írtam már párszor ebben a témában, mert egyetemi tanulmányaim során aktívan elkezdett foglalkoztatni a közösségi média és a képernyőhasználat egyénekre és társadalmakra gyakorolt hatása. De még 13 évvel ezelőtt (első diplomamunkám készítésekor) gyerekcipőben járt mindez, és legvadabb képzelgéseimben sem gondoltam volna, hogyan lehet képes átalakítani akár az agyműködést is (és onnantól kezdve szinte bármit) az okoseszköz-használat.

Nemrégiben ijesztő kutatási eredményről olvastam. Magyarországon is egyre fiatalabb korban kerülnek kapcsolatba a gyerekek a digitális eszközökkel, akár már három-négy éves korukban, sőt még fiatalabban is. Holott egy kétéves kor alatti gyermek egész egyszerűen fel sem fogja, mit lát a képernyőn, pusztán egy reflex miatt figyel a fényekre és a hangokra. Szomorú tény: ha be van kapcsolva a képernyő (televízió, telefon, táblagép) a gyerekek valószínűleg nem fognak magukban eljátszani, pedig ez a valódi tanulás alapja. Sőt, ami talán ettől is elkeserítőbb, hogy a képernyők jelenlétében a szülő sem fog annyit beszélni, ez pedig ronthatja a gyermek nyelvi készségének fejlődését, mi több, a biztonságot nyújtó kötödés kialakítását. Démonizálni persze semmi értelme ezeket az eszközöket, de használatuk korlátozása elengedhetetlen. Egy általam nagyra becsült ismert ember mondta azt egyszer, hogy most már nem tehetjük meg, hogy csak legyintünk, mert nincsenek információink a hatásokról, ma már kutatások bizonyítják/mutatják, mi lenne a megfelelő út; szülőként, gyermekekkel foglalkozó felnőttként pedig kötelességünk figyelembe venni ezeket.

Úgy hiszem, meg kell tanítani már a kicsiknek is, hogy a képernyőkön túli világ jelenti az egyéni fejlődésünket és a társas kapcsolatainkat tápláló közeget. Minden más csak erre a biztos alapra támaszkodva nyújthat értéket hordozó pluszt az életünkben. Ha azonban a képernyőkkel elkezdjük kiváltani a szemkontaktust, a párbeszédet vagy az érintést, akkor nem igazán marad olyan talaj, ami a nehéz időnkben is megtart.