Dalos szúnyog

Vélhetőleg az idei nyáron sem lesz nyugtunk az életünket megkeserítő vérszívóktól. Mi több, évről évre egyre több a csípős szúnyog hazánkban. Legnagyobb bánatunkra a döngicsélő rovarhadsereg a közelmúltban újabb egyedekkel bővült. Ezek közül három, Ázsiában őshonos faj egyedei okoznak egyre több kellemetlenséget a lakosság körében. Az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog egyaránt veszélyes lehet az emberre.

Mindenből a legjobb a hazai! Az állítás megítélésem szerint még a szúnyogokra is igaz. Ilyen például a fürge és rendkívül jó zenei érzékkel megáldott dalos szúnyog. A népes populáció egyike éppen hozzám tévedt be, hosszú és kellemetlen perceket okozva számomra. A sötétbarna, világosbarna, sárga és fehéres pikkelyekkel sűrűn borított vérszívó éppen az éjszaka közepén éhezett meg, mégpedig rám. Hogy miként jutott be a lakásba, máig rejtély marad számomra. Zümmögésére ébredve első gondolatom a rovarirtó spray volt, tekintettel a mellettem békésen szunyókáló páromra, a manuális módszer mellett döntöttem. Hajnalig több pofont adtam magamnak, mint életem során valaha kaptam. Az utolsó nyakleves fájt a legjobban, ám nem siránkoztam fájdalmamban, mivel végre jelzett a képzeletbeli találatjelző. Dalos barátom koncertje tragédiába fulladt, mivel engem mindig megtalálnak a megmaradt vérre éhes példányok. 

Annak ellenére, hogy minden óvintézkedést megtettem, továbbra is mágnesként vonzom a csípős csáposokat. Nullás vércsoportom miatt kénytelen-kelletlen vagyok belenyugodni, hogy továbbra is a szúnyoghölgyek kedvence maradtam, mi több, a nyár végéig dupla annyi csípést kell elviseljek, mint kevésbé „kívánatos” embertársaim.