Méhecskehotel

Ma már sokan tisztában vannak vele, hogy az emberiség boldogulását nagy mértékben megnehezíteni, sőt lehetetlenné tenné, ha a méhek populációja kihalna, vagyis az utolsó ilyen rovar is eltűnne bolygónkról. Állítólag a méhek olyannyira részeseivé váltak a mindennapjainknak, hogy meglétük elengedhetetlen számunkra. A rovarok nagyszámú pusztulásából sokak arra következtetnek, hogy hamarosan végleg búcsút mondhatunk a szorgos mézgyűjtőknek. 

Azért, hogy a kedves és dolgos állatok száma ne csökkenjen, hanem inkább gyarapodjon, mi magunk is tehetünk. Építhetünk nekik például méhecskehoteleket és darázsgarázsokat, melyeket február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni. A természetvédelmi eszközökkel ugyanis hatékonyan lehet segíteni a szelíd beporzók szaporodását. 
Mivel nem vagyok szakember, ezidáig fogalmam nem volt arról, hogy mi is az a méhecskehotel, és mire szolgál, így kutakodni kezdtem a világhálón, hogy magam is kivehessem a részem a „méhmentő” akcióból. 

Egy jó félóra leforgása alatt valamennyi ismeretet sikerült megszereznem. Kisebb, nagyobb lyukakat fúrtam a biztonsági tartalékként felhalmozott közepes méretű tűzifakuglikba, a garázs mellett porosodó nádszövetből 40 centiméter hosszú és 15 centiméter átmérőjű göngyölegeket kötöttem. A peték, illetve a majd kikelő lárvák védelmének érdekében a furatok bejáratát sárdugóval zártam le, hogy a környezetünk szempontjából oly hasznos, nem kolóniában élő, magányos, ám felettébb hasznos rovarok biztonsággal rakhassák majd bele ezekbe a kis lyukakba petéiket, hordják ide az eleséget kikelő lárváiknak.

A munka végeztével elégedetten dőltem hátra, hiszen tudvalévő, hogy a magányos méhek, darazsak szerepe pótolhatatlan a változatos virágméretű növényfajok beporzásában, amit a házi méhek egymagukban nem tudnak elvégezni. Méhecskehotel pedig ezért fontos, hogy legyen hova betérniük, megpihenniük és szaporodniuk.