Hirdetés

2024.01.18. 23:55

A Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány búcsúzik Dr. Bokor Józseftől

PR cikk

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Megrendülten értesültünk arról, hogy Dr. Bokor József életének 76. évében 2023. december 29-én elhunyt.

Dr. Bokor József a BÁCS-ÁG Kft. ügyvezetőjeként egyik alapítója, 1997-től pedig a kuratórium tagja volt a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat, 16 települési önkormányzat, megyei vállalkozók, valamint az érdekképviseleti szervek által 1992-ben létrehozott Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak.

Szívügye volt a gazdák, az élelmiszeriparban dolgozó vállalkozások segítése. Az alapítvány eszközeivel támogatta munkájukat.

Az alapítvány munkájában mindig aktívan vett részt, kuratóriumi tagságát nyugdíjba vonulása után is megtartotta, és több mint három évtizeden keresztül segített bennünket.

Dr. Bokor József

A Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ezúton búcsúzik alapítójától, kuratóriumi tagjától, Dr. Bokor Józseftől.

Emlékét tisztelettel megőrizzük!

Az alapítók és a kuratórium nevében: Dr. Balogh László a kuratórium elnöke – Dr. Tóth István a felügyelő bizottság elnöke – Békefi Helén ügyvezető igazgató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában