Kábítószer-kereskedelem

2018.01.04. 15:56

Kilenc év fegyházra emelték a bajai anya büntetését

Egy kábítószert és pszichoaktív anyagot áruló bajai férfi jogerősen 12 év, őt segítő édesanyja pedig 9 év fegyházbüntetést kapott csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán.

Hraskó István

Az elsőrendű vádlott N. Dániel volt, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2014 nyarától 2015 augusztusáig Baján illegális drogokat – kábítószert és pszichoaktív anyagot – árult dílerként kis adagokban. A férfi a drogot ismeretlenül maradt forrásból szerezte be. Vevői általában telefonon hívták vagy interneten értesítették, és a megrendelést nyíltan vagy kódolva adták le. N. Dániel a kívánt mennyiségű drogot általában személyesen szállította le, a helyszínen átvette a pénzt, és átadta a vevőnek az előre becsomagolt drogot.

Olyan is előfordult, hogy a vevő a lakására ment a kábítószerért. A férfi egy bajai épület kerékpártárolójának egyik rekeszében raktározta a drogokat.

A dílernek állandó vevőköre alakult ki, személye a bajai drogfogyasztók körében általánosan ismertté vált, telefonszámát a vevők egymásnak adták át.

Azzal, hogy mit csinál, a bíróság szerint édesanyja is tisztában volt, sőt N.-né F. Edit a drogárusításban támogatta azzal, hogy időnként, alkalmilag bekapcsolódott az értékesítésbe, közreműködött a feltételek biztosításában és a drog csomagolásához szükséges nejlontasakokat is ő vásárolta meg.

A rendőrök aztán tudomást szereztek a díler anya-fiú tevékenységéről, és 2015. augusztus 4-én egy akció keretében őrizetbe vették őket. A házkutatás során a „drograktárnak” is helyet adó társasházban annyi kábítószert foglaltak le, amelynek hatóanyag tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határát is meghaladta.

A Kecskeméti Törvényszék tavaly júliusban mindkét vádlottat bűnösnek találta kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében. N. Dánielt 12 év fegyházra ítélte a bíróság, anyját pedig hat évre. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosbítása, míg a vádlottak és védőik enyhítés érdekében nyújtottak be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. Az ítélet indoklásában elhangzott: a fiúra elsőfokon kiszabott 12 év fegyházbüntetés az elkövetett cselekményekkel összevetve arányos. Az anya büntetését viszont a táblabíróság túl enyhének találta, ezért 6-ról 9 évre emelte a nő fegyházbüntetésének időtartamát. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Nyitóképünk illusztráció, forrás: shutterstock.com.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában