Közélet

2013.06.17. 09:48

Elkezdték a fertőtlenítést

Még vasárnap délben is 900 centit meghaladó volt a Duna vízszintje, estére viszont a másodfokú árvízvédelmi készültség szintjére, azaz 9 méter alá csökkent a vízállás.

Kubatovics Tamás

Árvízi védekezés a Duna bajai szakaszánál. A Petőfi-szigettel szemben a Halászpart és környéke.

Fotó: Bús Csaba

Visszavette a védekezést az önkormányzat a Petőfi-szigeten, onnan minden hivatásos erő levonult, tegnap délután az első fertőtlenítést kapta meg a terület. Mint arról tegnap délben Zsigó Róbert polgármester beszámolt: az önkormányzat a honvédség segítségét kéri a helyreállításhoz. 

– Azt tervezzük, hogy kedden reggeltől a Petőfi-szigetre az ott lakók, illetve tulajdonnal rendelkezők gyalogoson lemehetnek és megkezdhetik a fertőtlenítést. Önkénteseket is akkor engedünk le, 14 ezer köbméter homokot, 700 ezernél több homokzsákot kell elbontani, ami nem egy-két nap lesz. A Halászparton és a Borbíró sétányon a víz visszavonulása után felmérjük a károkat, fertőtlenítünk és elképzelhető, hogy kedden ezeket is megnyitjuk. A Türr István-híd és a Potykacsárda környékén hétfőn tájékozódunk. A Baja és a Szent László híd közötti árvízvédelmi töltésre csak gyalogosok és kerékpárosok mehetnek fel, az autóknak tilos a felhajtás, a hullámtéri ingatlanok még vízben állnak. A Nagy-Pandúr sziget és a Dunafürdő esetében még nem vagyunk döntési helyzetben ennél a vízállásnál – mondta el a város első embere. Hozzátette: a város érdeke a mielőbbi helyreállítás, hiszen következnek a nagyrendezvények.

Továbbra is teljes az útzár az 55. számú főút Baja és Bátaszék közötti szakaszán. A megyei védelmi bizottság közleményében foglaltak szerint az út egy része vízben áll. Megnyitásának feltétele, hogy az erdőben élő állatok vissza tudjanak vonulni a rengetegbe. Ráadásul arra is várni kell, hogy az út közlekedésre alkalmassá váljon, visszanyerje teherbíró képességét.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A valaha mért legnagyobb dunai vízállás lehetővé teszi az árvízvédelmi művek állapotának értékelését
[/caption]

A hétvégén befejeződött a dunai árvíz légi felmérése, ami 1250 négyzetkilométert érintett a Duna teljes vonalán, 8600 felvétel készült – közölte Országos Műszaki Irányító Törzs. A valaha mért legnagyobb dunai vízállás lehetővé teszi az árvízvédelmi művek állapotának értékelését. A töltések mentett oldalán megjelenő elöntések, a  speciális kamerákkal végzett felmérések értékes információkkal szolgálnak a töltésrekonstrukciós munkálatok tervezéséhez.

Átvágták a nyári gátat Báta határában

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tegnap délelőtt elkezdte a Báta határában található régi vasúti töltés nyomvonalán húzódó nyári gát átvágását. A beavatkozás hatására a belterületi részekről hamarabb kivezethető a víz, felgyorsítva az apadást, lerövidítve ezzel a védekezés időtartamát - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-vel. Az OMIT közleménye szerint a bátai önkormányzati nyári gát már a Duna másodfokú vízállásait sem képes kizárni. A mostani, harmadfokot meghaladó árhullám a teljes gemenci területet feltöltve érkezett a település belterülete felé. A nyári gát mögötti területekről a Duna főmedrében történő apadáshoz képest jóval kisebb ütemben tud csak visszajutni a folyóba. A kiépített ideiglenes belterületi védmű átázása megkezdődött, ezért célszerű a nyári gát és az önkormányzati védmű közé betorlódott vízmennyiséget mihamarabb visszavezetni a Dunába. Az átvágás Báta belterülete, valamint a gemenci vadállomány védelmét is szolgálja. A beavatkozás hatására szárazak lesznek a vadmentő dombok, ahol az állatok megpihenhetnek és élelemhez jutnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!