Kék hírek, bulvár

2012.03.11. 21:39

Féltékenységből késelt a jánoshalmi exrendőr

Jogerősen tíz év börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy nyugalmazott jánoshalmi rendőrt, aki tavaly februárban egy disznótoron részegen megkéselte felesége élettársát.

Hraskó István

Az 52 éves, a rendőrségnél korábban 26 évig dolgozó, 2008-ban nyugdíjba vonult B. János kapcsolata 2009-re annyira megromlott feleségével, hogy az asszony közös gyermekükkel elköltözött jánoshalmi házukból. A nő egy másik férfihoz ment, ám a férj nem tudott beletörődni a helyzetbe. Feleségét és annak új párját zaklatta, utóbbit bántalmazta is, ezért korábban már kapott kilenc hónap börtönt. Feltételes szabadulása után ott folytatta, ahol abbahagyta: naponta többször is elment feleségéék háza előtt, szidalmakat, fenyegetéseket kiabált be, többször mások előtt azt hangoztatta: meg fogja ölni nejét, fiukat és az élettársat is.

Tavaly februárban B. János részegen a kocsmából hazafelé biciklizett, és ismét volt családjának új otthona felé vitt az útja. Észrevette fiát, aki éppen az udvarban állt. Az exrendőr szidalmakat szórva kerékpárral behajtott a nyitva hagyott kapun, majd rövid szóváltást követően többször megütötte egyébként szintén ittas gyermekét. 

A fiatalember nem hagyta magát, visszaütött, így a vitából verekedés lett. A fiú barátnője telefonon értesítette a rendőrséget. A vádlott eközben kihátrált az utcára, de fia követte. A hátsó udvarban a reggeli disznóvágás után épp a húst dolgozták fel, a lármára innen sietett elő az exrendőr feleségének ugyancsak ittas élettársa. Megpróbálta szétválasztani a verekedőket, de B. János ekkor elővette zsebéből a rugós kését, és kinyitva közepes erővel ötször mellkas tájékon szúrta "riválisát". A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, a szakértők megállapítása szerint csak a véletlenen múlott, hogy nem halt meg.

B. János tavaly októberben első fokon, a megyei bíróságon 8 év börtönt kapott emberölés bűntettének kísérletéért. A fellebbezések után ezt a büntetést súlyosbította az ítélőtábla. Az indoklás szerint többek között azért, mert a vádlott ugyanannak a személynek az életére tört, akit korábban is zaklatott és bántalmazott, ráadásul az újabb bűncselekményt próbaideje alatt követte el. Emiatt viszont ezúttal nem szabadulhat majd feltételesen, csak a teljes büntetés letöltése után.

Hraskó István -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!