Thaibox

2 órája

Hevér Alex 5. helyezést ért el a thaibox-világbajnokságon

Jakabszállás méltán büszke a 15 éves Hevér Alexra. A Star Gym versenyzője Bangkokban, az utánpótlás thaibox-világbajnokságán, huszonnégy harcos közül az 5. helyen végzett.

Sebestyén Hajnalka

A kiválóan szereplő tehetség Facebook-posztjaiból is kiderül: 2024-ben sem volt könnyű dolguk a versenyzőknek, mert a mezőny hihetetlenül erős és nagy létszámú volt. Ezt mutatja, hogy a legnépszerűbb súlycsoportokban húsznál is többen neveztek, így Alex esetében is. Összesen több mint ezer induló küzdött a világbajnokságon. Így nemcsak a dobogós eredmények képviselnek értéket, hanem egy ötödik helyezés is nagyon komoly teljesítmény. 

Hevér Alex, thaibox, Jakabszállás
A képen Hevér Alex és az édesanyja, Szöllős Beatrix
Fotó: Beküldött fotó

Alex első meccsén az oroszok Európa-bajnokát kapta, akit a harmadik menetben technikai kiütéssel (TKO) küldött haza. Második meccsén a lengyelek kiválóságával kellett farkas szemet néznie, akinek esélyt sem adott, és az első menetben ismét TKO győzelemmel vetett véget a menetelésének. A következő meccsen, ahol a dobogó volt a tét, a csehek klasszisával jött a küzdelem. A taktika bevált, első menetet magabiztosan hozta Alex. A másik két menetben viszont nagyon szoros bunyóban az ellenfelet látták jobbnak a bírók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában