Labdarúgás

2 órája

A Kecskeméti TE egy büntetővel maradt alul Pakson

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a KTE a Paks vendége volt. Az első félidő hajrájában Ötvös büntetőjével szerzett vezetést a Paks, mely végül elég is volt a hazai sikerhez, a Kecskeméti TE ismét pont nélkül maradt.

Nyitray András

Gera Zoltán Mihajlo Meszhit és Vattay Mártont is kezdőcsapatba állította ezúttal, de fontos változás volt az is, hogy Vágó Levente ezúttal a védelem közepén futballozott. A mérkőzés kiegyenlített mezőnyharcot hozott az elő percekben, komolyabb lehetőség a 11. percben Lukács előtt adódott, aki megindult, majd lapos beadása az üresen érkező Vattayt kereste, ezt azonban blokkolta a védő, így nem került előnybe a Kecskeméti TE. A 12. percben egy szöglet után kifejelt labda már megtalálta Vattayt, aki fölé lőtt. A Paks ezt követően több átlövéssel is próbálkozott, amik azonban rendre lejöttek a bevetődő kecskeméti játékosokról. A 24. percben Windecker útjába már nem tudott állni senki, ő ballal próbálkozott, de Varga a helyén volt. Két perccel később Belényesi tűnt fel az ellenfél kapuja előtt, egy átvétel után jobbal lőtt 16 méterről, pont Kovácsik helyére. A 31. percben Katona próbálta magát zsebkendőnyi területen lövőhelyzetbe hozni egy felpassz után, de lecsúszott lövése, mely így nem okozott gondot Kovácsiknak. Az utolsó tíz percben a Paks volt veszélyesebb, a 35. percben Ötvös tűzött rá éles szögből egy szabadrúgást, ami az oldalhálóban landolt. A 42. percben került a legközelebb a gólhoz a hazai csapat, Papp ugyan nem találta el a legjobban a labdát, de így is a bal kapufáról pattant az vissza, amit aztán Tóth bombázott fölé. A hosszabbításban jártunk már, amikor büntetőt ítélt a játékvezető, videózás után Vágót látta szabálytalannak Tóth Barnával szemben, a tizenegyest aztán Ötvös vágta be a szünet előtt (1-0).

Kecskeméti TE, NB I., labdarúgás, Paks
A Kecskeméti TE Pakson kapott ki
Fotó: Réti Attila / KTE

Gera Zoltán szünetben kettőt is cserélt, bejött Pálinkás és Kovács Barnabás. Az első helyzetre egy percet sem kellett várni, Nagy beadását rögtön Pálinkás fejelte a jobb felső mellé kevéssel. Az 52. percben még nagyobb ziccer adódott, Pálinkás indította el a bal oldalon Zekét, aki kapuig vezette a labdát, de ott a védő szorításában rosszul találta el a labdát, nem lett gól ebből az akcióból sem. A 64. percben Kovácsiknak kellett már hárítania, Lukács jobbról, éles szögből célozta meg a hosszú alsót, de a kapus leért és kiütötte. A Paks nem meglepő módon előre cserélt, érkezett Varga Roland és Böde is, akik új impulzust igyekeztek adni a játéknak. A 73. percben Bargát meg is találta a labda a tizenhatoson belül, lövését azonban a kecskeméti kapus bravúrral védte. Egy perccel később egy beadásra Böde érkezett már, fejese fölé ment. A hajrában Kovács előtt adódott még egy nagy helyzet, amit Kovácsik védett, majd nem sokkal ezután Lukács lövését is kivágták a vonalról, de közben az asszisztens már lest intett, így újabb gól nem született.

A Kecskeméti TE játékából hiányzik a gól

Bognár György, a Paks vezetőedzője: – Az első félidő jó volt, nagyjából az történt, amit szerettünk volna, még ha a minőség hiányzott is, ettől függetlenül többször oda tudtuk szorítani a kapuhoz az ellenfelet. A második félidőben nagyon vigyáztunk az eredményre, sok passzív passz volt, ami nem tetszett. Alig alakult ki játék, nem jelentettünk veszélyt az ellenfél kapujára, hagyott tehát kívánnivalót maga után a produkció.

Gera Zoltán, a KTE vezetőedzője: – Küzdelmes mérkőzés volt, melyet sok hosszú labda és párharc jellemzett. Az első félidőben voltak olyan lehetőségeink már, melyeket kihasználhattunk volna, de ezt nem tettük meg, a félidő legvégén aztán jött az a szerencsétlen szituáció a büntetővel. A második félidőben mindent megtettünk, változtattunk, megint megvoltak a helyzetek, de a minőségi befejezés, vagy a jó utolsó passzok hiányoztak a gólhoz. Rúgott gól nélkül nem lehet meccset nyerni, ma sem sikerült, ezen mindenképpen változtatnunk kell.

Paksi FC – Kecskeméti TE 1-0 (1-0)

Paks. V: Derdák (Albert, Belicza)

Paks: Kovácsik – Ötvös, Vas, Szabó J. – Osváth, Papp K., Vécsei, Silye (Győrfi 82.) – Mezei (Varga R. 66.), Windecker – Tóth B. (Böde 66.). Vezetőedző: Bognár György

KTE: Varga B. – Szabó A., Vágó, Belényesi – Nagy K. (Berki 76.), Meszhi (Pálinkás 46.), Nikitscher (Zsótér 84.), Zeke – Katona B., Vattay (Kovács B. 46.) – Lukács D. Vezetőedző: Gera Zoltán

Gól: Ötvös (45 + 2. - büntető)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában