Labdarúgás

2 órája

Katona Bálint biztonsági tartalék az U21-es válogatottban

A Kecskeméti TE hivatalos honlapján számolt be róla, hogy bekerült a magyar U21-es válogatott bő keretébe az együttes támadója. Katona Bálintra biztonsági tartalékként számít a szakmai stáb.

Nyitray András

A Ferencvárostól kölcsönben szereplő Katona Bálint nyár végén tért vissza Kecskemétre, azóta egy gólig jutott a Magyar Kupában lila-fehérben, emellett két bajnokin lépett pályára, a legutóbbi válogatott szünetben végül nem is került be a nemzeti együttes keretébe. Szélesi Zoltán szövetségi edző most biztonsági tartalékként számol a játékossal.

Katona Bálint, KTE, válogatott, U21, labdarúgás,
Katona Bálint 
Fotó: Bús Csaba

A magyar U21-es válogatott ezúttal Eb-selejtezőkre készül a bajnoki szünetben, mely az utolsó kettő lesz a fiatalok számára ebben a sorozatban. A továbbjutásra már nincs esélye a csapatnak, de szeretnének szépen zárni, illetve többen búcsúzni az U21-es korosztálytól. Október 10-én az MTK pályáján Máltát fogadja majd a nemzeti együttes 20 órás kezdéssel, majd október 15-én Belgiumban zárulnak le az Európa-bajnoki selejtezők. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában