Labdarúgás

2024.08.26. 13:04

A KTE II. sűrű hétnek kezd neki

Hétvégén a MOL Magyar Kupa közdelmei miatt szünetelt a harmadosztályú bajnokság, ennek köszönhetően viszont két bajnoki is vár a héten a csapatokra. A Kecskeméti TE II. előbb Martfűre utazik szerdán, majd vasárnap a bajnoki címre is esélyes ESMTK-t fogadja. Virágh Ferenc, a KTE II. edzője szeretné, ha tovább tudnák gyarapítani pontjaik számát.

Nyitray András

A KTE II. igyekezett kihasználni a rendelkezésre álló időt, ennek szellemében többet is dolgozott az előző héten a gárda. 

KTE, Kecskemét, labdarúgás,
A KTE II. pontokat szerezne
Fotó: Nyitray András


– Tudtunk dolgozni, ennek megfelelően többet is edzettünk, ami után a hétvégén most jutott idő a megfelelő pihenésre is. Igyekeztünk segíteni az U19-es csapatot a meccseken, illetve az NB I-es gárdával is tudott egy-két játékos edzeni ezúttal. A fejlesztő munka mellett azért előre is tekintettünk, készültünk a Martfűre – mondta Virágh Ferenc vezetőedző a szünet adta lehetőségekről.

A héten két mérkőzés vár a fiatalokra, szerdán Martfűn lépnek pályára, míg vasárnap az ESMTK-t fogadják a Műkertvárosi Sportcentrumban. 

– A Martfűt elég jól ismerjük, korábbi játékosaim is szerepelnek ott. Stabil csapat lett, most is a középmezőnyben szerepelnek, elég kiegyensúlyozottak. A Pénzügyőr elleni meccsüket meg is néztem a helyszínen. Fontos lenne egy győzelem után újra jó eredményt elérni, hogy tartsuk a lépést, erre szerdán lehet reális esélyünk. Az ESMTK már más tészta, mindig élcsapatnak számított az NB III-ban, így kellően fel kell készülnünk majd ellenük is, de most a Martfű élvez még prioritást – mondta az ellenfelek kapcsán Virágh Ferenc. 

A „kis” KTE számára jó hangulatban telhetett el a szünet, hiszen a Honvéd II. elleni 3–0-os sikerrel megszerezte elő pontjait a csapat. Virágh Ferenc szerint ez jó hatással van a munkára, de azt is hozzátette, hogy az NB I-es gárdától érkező rutin mindig sokat segít a fiataloknak abban, hogy ők is jobb teljesítményt tudjanak nyújtani adott esetben az NB III-ban. 

– Minden győzelem növeli az önbizalmat, illetve összekovácsolja a csapatot. Nekünk is hitet adott a legutóbbi siker, persze reálisan kell nézni a dolgokat, kaptunk olyan visszajátszókat is, akiknek a rutinja sokat ért. Ez természetes, a tapasztalat ezen a szinten sokat tud segíteni, pláne akkor, ha olyan fiatal csapatról van szó, mint a miénk – mondta Virágh Ferenc a csapat szereplése kapcsán. 

A kecskeméti fiatalok szerdán 17 óra 30 perckor a Martfű ellen szállnak harcba először a pontokért idegenben. Ezt követően jön majd a vasárnapi bajnoki, mely 11 órakor kezdődik az ESMTK ellen a Műkertvárosi Sportcentrumban. Utóbbi találkozóra a belépés a megszokott módon ingyenes lesz majd Kecskeméten. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában