Labdarúgás

2024.07.23. 15:23

A KTE alapemberére orvosi vizsgálat vár

Nem jó hírekről tájékoztatta kedden szimpatizánsait a Kecskeméti TE NB I-es csapata, ugyanis úgy fest, hogy már a rajt előtt kidőlt a klub egyik meghatározó játékosa. Banó-Szabó Bencére orvosi vizsgálatok várnak, ezt követően tud a KTE is több információval szolgálni.

Nyitray András

A KTE rövid közleményében arról számolt be, hogy a Vasas elleni, vasárnapi zárt kapus edzőmeccsen sérülés miatt le kell cserélni a csapat középpályását, Banó-Szabó Bencét. Konkrét diagnózist egyelőre nem közölt a klub, ugyanis további orvosi vizsgálatok hivatottak megállapítani, hogy milyen sérülésről van szó egészen pontosan. 

labdarúgás, KTE, Banó-Szabó Bence,
A KTE középpályása orvosi vizsgálat előtt áll
Fotó: Bús Csaba

Banó-Szabó Bencének nincs szerencséje. Az ezüstéremmel véget érő idényben parádés teljesítményt nyújtott, öt gólt és tizenkét gólpasszt osztott ki, amivel az egész idény legjobbjának is megválasztották a lila-fehérek saját nevelésű játékosát. Tavaly nyáron, a Riga elleni nemzetköz kupameccsen azonban combsérülést szenvedett, amit követően fél idényt ki is kellett hagynia a műtétet követően. A tavaszi szezonban visszatért, egyre jobb formában futballozott, így különösen fájó, hogy a felkészülés végén, közvetlenül a rajt előtt adódtak problémái, de a klubnál természetesen bíznak benne, hogy nincs szó komolyabb gondról. 

A Kecskeméti TE vasárnap 18 óra 50 perckor vívja első mérkőzését az NB I-ben, a Fehérvár FC érkezik majd a Széktói Stadionba, melynek új gyepszőnyege is debütál majd a rajton. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában