Labdarúgás

2024.06.25. 12:17

A KTE felkészülési programja véglegesnek tekinthető

A Kecskeméti TE megkezdte a munkát a felkészülés második hetében, mely még keményebbnek ígérkezik, mint az első volt. A lila-fehérek emellett a felkészülési programjukat is hivatalossá tették, melyből kiderül, hogy több külföldi csapattal is összemérhetik tudásukat a bajnoki rajt előtt. A KTE arról is beszámolt, hogy új mezszponzorral folytatja nyártól.

Nyitray András

A Kecskeméti TE játékosai ezen a héten sem fognak unatkozni, hiszen csütörtök kivételével minden nap két edzést vezényel a szakmai stáb. Szombaton sem lesz pihenő, hiszen 9 óra 30 perckor Tiszakécskén vívja első edzőmeccsét az NB I-es csapat, melyet szurkolók előtt rendeznek meg a Tiszakécskei Sportcentrum 2-es pályáján. 

labdarúgás, KTE, felkészülés
A KTE belekezd a meccsdömpingbe
Fotó: Nyitray András

Keveset szusszanhatnak ezután is a játékosok, hiszen vasárnap reggel már indul a társaság Szlovéniába, ahol helyileg Radenciben készül majd a csapat egy héten keresztül. Az edzőtábor helyszíne már régóta adott a KTE-nél, hiszen ez lesz a negyedik alkalom, hogy ugyanoda megy nyáron a klub, persze a bevált recepten nincs is értelme változtatni. 

Az edzőtábor ideje alatt előbb egy ukrán, majd zárásként egy horvát élvonalbeli klubbal találkoznak a lila-fehérek. Hazatérve néhány edzést követően ismét útra kel a csapat, július 10-én Ausztriában a katari Al-Arabi lesz az ellenfél, mely sorai közt tudja többek közt a kilencszeres francia bajnok, illetve az olaszokkal Eb-t nyerő Marco Verrattit is. A felkészülés hivatalos része július 13-án a Szeged, illetve a Békéscsaba elleni meccsekkel zárul, ezt követően egy zárt kapus, nem sajtónyilvános főpróbát tart még maximum a kecskeméti együttes a rajt előtti hétvégén. Az OTP Bank Liga (NB I.) küzdelmei július 27-én kezdődnek hivatalosan, de a pontos menetrend még nem készült el. A KTE a Fehérvárt fogadja az első körben. 

A lila-fehérek eközben azt is bejelentették, hogy az új idénynek új mezszponzorral vágnak neki, immáron a Kappa öltözteti a játékosokat és a stábtagokat 2027 nyaráig. Az új hazai mezt, mely továbbra is lila természetesen, már be is mutatta a klub. 

– Úgy gondolom, hogy a legjobb döntést hoztuk meg, ennek hála játékosaink és szurkolóink egy olyan tradicionális sportszergyártó minőségi mezein és felszerelésein viselhetik a KTE címert, mely méltó módon öregbítheti 113 éves klubunk hírnevét. Bízunk benne, hogy egy hosszú, sikeres és szép eredményekben gazdag együttműködés kezdete lesz ez, melynek köszönhetően a Kappa jelet viselve is további örömöt tudunk szerezni drukkereinknek az NB I-ben – mondta a megállapodás kapcsán dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője.

A KTE nyári felkészülési programja

06.29. (szombat): Tiszakécske (NB III.) – KTE, 9 óra 30 perc
07.03. (szerda): Rukh Lviv (ukrán I. osztály) – KTE, 16 óra 30 perc
07.06. (szombat): Slaven Belupo (horvát I. osztály) – KTE, 11 óra 
07.10. (szerda): Al-Arabi (katari I. osztály) – KTE, 18 óra 
07.13. (szombat): Szeged-Csanád GA (NB II.) – KTE, 10 óra
07.13. (szombat): KTE – Békéscsaba (NB II.), 15 óra 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában