Labdarúgás

2024.06.14. 15:28

Jelen Károly álma valóra vált: a fia váltotta a kapuban – galériával

A vármegyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjának utolsó fordulójában ritka pillanatnak lettek tanúi a nyárlőrinci nézők. Jelen Károlyt a fia, Bence váltotta a kapuban.

Szentirmay Tamás

A most negyven éves Jelen Károly, huszonnégy évvel ezelőtt, tizenhat éves korában kezdte labdarúgó pályafutását. A feladata a kapu őrzése volt, hogy minél kevesebb gólt kapjon a csapata. Azóta több csapatnál is megfordult, és most egy nagy álma vált valóra azzal, hogy Bence fia állt be a helyére, 83. percben, a Nyárlőrinc-Kiskunmajsa mérkőzésen.  

labdarúgás, vármegye II, kapus
Jelen Károly és fia, Bence
Fotó: Szentirmay Tamás

– Kecskemét volt az első csapatom, de játszottam Kecelen, Hetényegyházán, Kiskunfélegyházán, Bugacon, Orgoványon, Izsákon, Tiszakécskén, Kunszálláson, és most Nyárlőrincen, meséli Jelen Károly. – A legmagasabb osztály, amiben szerepeltem, az NB III. volt nagy pályán Izsákon és Hetényegyházán, futsalban és strandfociban pedig NB I-ben. 

Arra kérdésre, hogy ez volt-e az utolsó mérkőzése, befejezi-e a védést Jelen Károly nem tudott határozott választ adni. – Ezt most még nem tudom megmondani, még folynak az ezzel kapcsolatos tárgyalások. De úgy gondolom, hogy már nem olyan sokszor fogok a kapuban állni. Az volt az álmom, hogy legalább egyszer az életben tudjuk egymást váltani nagy pályán a fiammal a kapuban.

Bencét kiskorában az SC Hirös-ÉP igazolta le, de után kihagyott néhány évet. A 18 éves játékos második éve a nyárlőrinci U19-es csapat kapusa. – Apa megszerettette velem a játékot, jobban mondva a kapus posztot. Otthon rengeteget fociztunk, de mindig legyőzött. Később már kapusként is sokat segített, meséli Bence az édesapjával kapcsolatos élményekről. 

– Egyszer már abbahagytam a pályafutásom, amikor Kunszálláson védtem, veszi át a szót Károly. Bence viszont akkor kezdte újra és kijöttem vele Nyárlőrincre edzeni, meg természetesen vittem a mérkőzésekre is. Két évvel ezelőtt Balla Tamás a felnőtt csapat kapusa megsérült. Torbavecz Tamás akkor megkérdezte tőlem, hogy ki tudnám-e segíteni őket egy pár meccsre. Na azóta itt vagyok. Hajagos Csaba is visszajött védeni, vele is beszéltem, hogy mi lenne a vágyam, és nagyon partner volt benne, csak úgy, mint a vezetőségből mindenki. Amit nagyon szépen köszönök, mert számomra ez nagyon fontos volt, tette hozzá Károly. 

– Nekem is jó érzés volt beállni a kapuba, mert egészen más felnőtt csapatban védeni, mint az U19-ben. Nagy lövések viszont nem érkeztek, így helyt tudtam állni, hangsúlyozta Bence.

Károlynak viszont voltak nagy védései, és egy beszólása is a játékvezetőnek a második félidőben, amiért sárga lapot is kapott. Kivédett viszont egy tizenegyest. – Az egyáltalán nem volt büntető. Amikor láttam, hogy jön felém a kiskunmajsai csatár, megálltam, mert tudtam, hogy arra fog játszani, hogy tizenegyest kapjon. Szerencsére jó irányba mozdultam és meg tudtam fogni a labdát. 

A folytatás még képlékeny Jelen Károly számára, mert a kapus évek megsínylették az egészségét. Egy mérkőzés után egy hét regenerálódásra is szüksége van, hogy a következő meccsen tudjon ismét védeni. A térde ugyanis már nem bírja. Ennek ellenére azért még nem akasztotta szögre a focicsukát. Mint mondta a kispályát jobban szerette, mert kevesebb volt a hosszúmozgás, meg a kirúgás. Jelen Károly pályafutása végéhez közeledik, de örül, mert meg van az utódja, a saját fia, akinek az a vágya, hogy majd a felnőttcsapat hálóját őrizze. Erre minden bizonnyal várnia kell még egy kis időt, mert amennyiben Károly már nem áll a kapuban, akkor Hajagos Csaba lesz az első számú nyárlőrinci kapus. Annyi azonban biztos, hogy Károly, amikor csak teheti megnézi majd Bence meccseit. A nyárlőrinci klub a kiskunmajsai meccs után pezsgővel köszönte meg Jelen Károly eddigi tevékenységét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában