A lista éle a maximalista célja

Bár Keresztesi Zoltánt mindenki csak Husinak ismeri az egész megyében, pontosabban a megyei foci világában, azért a polgári nevét egy ok miatt mindenképpen érdemes megjegyezni a futballrajongóknak, ugyanis az MLSZ adatbankjában csak a Keresztesi Zoltán néven találhatják meg az érdeklődők. Az adatbank alapján ő csak egy egyszerű játékosa a Kiskunfélegyháza II. csapatának, azonban mindenki tudja, hogy a valóságban jóval több annál. 

Civilben cégvezető, cégtulajdonos, és aki a MaxxAutó telephelyén keresi föl, annak egészen rövid idő alatt is az a benyomása támad, mintha Keresztesi Zoltán több példányban létezne, olyan lendülettel tűnik föl szinte egy időben, és ez az elképesztő aktivitás mintha az elkövetkező kérdésekre is máris megelőlegezné a választ. A cége huszonöt főt alkalmaz, és miután néhány perc ott-tartózkodás után is a megye egyes bajnoki Kiskunfélegyháza több kulcsjátékosát ismeri föl a látogató, óhatatlanul is adódik az első kérdése: hogyha váratlanul azzal állítana be valaki, hogy most azonnal ki kellene állítani egy kispályás csapatot, vajon mi történne? Keresztesi Zoltán nem egyszerűen igennel válaszol, hanem rávágja, hogy verhetetlenek lennének. És már sorolja is először azokat, akik jelen pillanatban nem állnának rendelkezésre, de aztán azokat a közismert játékosokat is, akiket néhány perc kérdése lenne összeszedni, hogy kiálljanak, és harcba szálljanak a győzelemért, akár egy meccsről, akár egy villámtornáról lenne szó.

 – És mérhetetlenül csalódott lennék, ha nem nyernénk meg akár a meccset, akár a villámtornát, ami kezdődhetne akár úgy húsz perc múlva is. 

A labdarúgó-pályafutását néhány tőmondattal írja le a nemcsak a jelenlegi klubja, de a születési helye tekintetében is félegyházi játékos. 

– Tizenhét évvel ezelőtt lettem nagypályás, labdarúgó, Kunszálláson. Korábban játszottam Félegyházán, a serdülőben, de felnőttként Kunszálláson debütáltam, és onnan tíz évvel ezelőtt tértem vissza Kiskunfélegyházára. Szerepeltem, pontosabban szerepelek megye egyben, megye kettőben, megye háromban is. 

Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a foci, vagy leszűkítve: a kiskunfélegyházi foci, először röviden rávágja, hogy a család és a munka után mindent. – A foci számomra a kikapcsolódás tökéletes formája. Rendkívül jó társaság és közösség alakult ki Kiskunfélegyházán. A hétköznapokban a felkészülés során, majd hétvégén a mérkőzéseken mindenki ugyanazért a célért küzd. Ez nekem a lételemem. Nevezhetjük hobbinak, szenvedélynek, betegségnek akár. És ahogy maximalista vagyok a cégemnél is, ugyanúgy maximalista vagyok a fociban is, de nem csak másokkal szemben maximálisak az elvárásaim, én magam is mindent megteszek, amit a klub érdeke megkíván. A hétköznapokban is válogatás nélkül megteszek mindent az egyesületért, amit kell, teszem, ami a feladatom, sőt, azt is, ami nem feladat, de ami mégiscsak kell ahhoz, hogy a csapat – de nem is csak a felnőttcsapatra vonatkozik , hanem a megannyi utánpótláscsapatra is – semmiben ne szenvedjen hiányt, és minden egyes mérkőzésen – akár otthon, akár idegenben – a győzelem lehessen a reális célja. A hitvallásom alapja az, hogy minden egyes mérkőzésre úgy kell kiállni – akár otthon, akár idegenben –, hogy meg akarjuk szerezni a három pontot. Ehhez nagyon fontos egyben tartani a brigádot, ehhez kell egy igazi csapat, és ennek a felépítésében eredményesnek mondhatom magunkat. Indokolt itt a többes szám, hiszen ez messze nem csak az én érdemem, ebben messzemenően partnerem és – fogalmazzunk így – alkotótársam a jelenlegi vezetőedző, Némedi Norbert is, akinek szintén a szívügye a csapat, a klub. És hogy nem a levegőbe beszélek a remek hangulatú társaságot illetően, azt az is bizonyítja, hogy nálunk nagyon kevés a játékosmozgás. 

Az, hogy milyen eredményeket ért el a megye egyes csapat azon tíz év során, ami a Keresztesi Zoltán-érának nevezhető, tökéletesen illusztrálja, hogy nagyon szép eredményeket is hoz a maximalizmus. 

– Tíz év alatt hatszor nyertük meg a bajnokságot. A négy eset közül, amikor nem sikerült az élen végeznünk, az egyik alkalommal félbeszakadt a bajnokság, egyszer megelőzött minket a Jánoshalma, egyszer az NB II.-ig szárnyaló Tiszakécske nyerte meg a bajnokságot, egyszer pedig a most már NB I.-be jutó KTE. Utóbbi két csapat azzal a Szabó Istvánnal, aki nemcsak náluk, hanem Kiskunfélegyházán is nagyszerű munkát végzett, és itt is bajnoki címet nyert. De visszatérve az eredménylistánkra, tíz év alatt ez azért nem rossz teljesítmény – összegzi a tíz év eredményeit címszavakban. 

– Az első öt bajnoki címet KHTK néven nyertük meg, az ideit pedig már mint a Kiskunfélegyházi Térségi Sportiskola. Tavaly nyáron ugyanis a polgármester, Csányi József segítségével és közbenjárásával sikerült beolvadnunk a Térségi Sportiskolába, és nagyon örülök annak, hogy az új társulásnak rögtön az első évben ezen a néven is sikerült szereznünk egy felnőtt megye egyes bajnoki címet, az utánpótlásban pedig majdnem az összes csapatunk bajnok lett. Ezzel az összeolvadással azt szeretnénk, hogy minél több fiatalt tudjunk egy időben szemmel tartani, minél több fiatalnak biztosíthassunk az átjárás lehetőségét az utánpótlás- és a felnőttcsapatok között. Ráadásul úgy, hogy helybeli legyen az emberanyag, erre is folyamatosan törekszünk. Külön örömöt jelent a számunkra, hogy az idén újabb félegyházi fiatalokat sikerült beépíteni a csapatba, Kurgyis Kevint és Kanyó Jánost, tizenhét éves mind a kettő, és örömmel újságolhatom el azt, hogy újabb két fiatalt fogunk az ősztől a felnőttkeretbe beépíteni: Makány Nándort és Horváth Balázst. 

Hogy honnan van erre ennyi energiája, hogy honnan jön az inspiráció, arra hirtelenjében nem is tud felelni. – Csak azt tudom, hogy egész életemben maximalista voltam, én így működök, ilyen a természetem. 

Busa Imre elmondásából kiderül, hogy Keresztesi Zoltán annyi funkciót vállal magára, mintha egy személyben lenne egyedül egy futballcsapat. Ugyanakkor természetesen labdarúgó is, a pályán viszont csak egy játékos lehet a sok közül. Jelenlegi edzőjét, Lapsánszki Tamást arról kérdeztük meg, milyen játékos Keresztes Zoltán. 

– Túlzás nélkül jelenthetem ki, hogy a hozzáállása példaértékű. Nemcsak bajnokikon, de edzőmeccseken, edzéseken, baráti focikon is a maximális győzni akarás vezérli, megalkuvás nélkül küzd a csapata sikeréért. Ugyanakkor hasznos csapatjátékos, és ahhoz képest, hogy milyen későn kezdte a nagypályás focit – hiszen talán huszonöt éves is elmúlt már, amikor először kezdett nagypályán focizni –, remekül megállja a helyét. 

Miután mégiscsak a csapat főszponzoráról van szó, akiben az akarat százszázalékos, felmerül a kérdés, hogy vajon kezelhető-e, mint játékos. Szófogadó-e? – Száz százalékig. Semmibe sem szól bele, se az összeállításba, se a választott taktikába, semmiféle kivételezést nem vár el. Csak akkor mond véleményt, ha kikérem a véleményét, amit más, rutinosabb játékosoktól is ki szoktam. És a letolást is elfogadja. A letolást ugyanakkor soha nem azért kapja, mert a feladatát ne igyekeznék teljesíteni, hanem inkább olykor képes őt túlságosan elragadni a győzni akarás. De ha emiatt rászólok, maximálisan elfogadja, hajlandó elnézést is kérni, belátja, ha hibázott. Bárcsak nagyon sok ilyen hozzáállású játékos lenne, mint ő! 

A közvélemény, főként persze a rivális közvélemény, azonban nem mindig örül felhőtlenül a Kiskunfélegyháza sikereinek. A megye pályáit járva, ha a Kiskunfélegyháza szóba kerül, elhangzik a vád – vagy a sértettség ihlette kritika? –, hogy a Félegyháza úgyis csak meg akarja nyerni a bajnokságot, úgyse akar az NB III.-ba fölmenni. Sokan emögött Keresztesi Zoltánt látják, és személyével kapcsolatban megfogalmazzák, hogy az NB III.-ban is azért nem akarja indítani a Félegyházát, mert mindenáron győzni akar, bajnokcsapatot akar, és az a megye egyben könnyebb. Ha lehet ezt egyáltalán vádnak nevezni, akkor tulajdonképpen hízelgő egy olyan ember számára, akinek mindene a csapat. 

– Sportemberként, vagy akár cégvezetőként nem lehet más célom évről évre, mint kihozni a rendelkezésemre álló lehetőségekből a legtöbbet. Akár a cég, akár a csapat és a klub érdekében. Ez a sportpályán az első hely megszerzését jelenti, nem is jelenthet mást. Azt ugyanakkor, hogy soha nem akarnék az NB III.-ban indulni, nem jelenteném ki így kategorikusan, de most, jelen pillanatban nincsenek meg ahhoz a feltételek. Rengeteg pluszenergiára és anyagi forrásra lenne szükség ahhoz, és egyelőre az infrastrukturális feltételei sincsenek meg az osztályváltáshoz, sőt, minőségi helybeli játékos sincs elég, sokkal több fia­tal kellene, ráadásul környékbeli fiatalok, akik kötődnek a klubhoz, a régióhoz. Annak én nem látom értelmét, hogy idehozzak nyolc vadidegen vidékit csak azért, hogy egy osztállyal följebb lépjen a csapat. Ráadásul az már nem az én csapatom lenne, nem az én barátaim, egyszóval nem ez a közösség, amely szívós és türelmes munkával kialakult. Éppen ezért próbáljuk felkutatni a helyi fiatalokat, előbb az utánpótlásba, majd fokozatosan a felnőttbe beépíteni, hogy egy esetleges NB III.-as csapatról is azt érezzük itt, Kiskun­félegyházán, hogy az a miénk, az a sajátunk.

Mit jelent Keresztesi Zoltán a félegyházi klub számára? 

Busa Imre, a Kiskunfélegyháza labdarúgó-szakosztályának a vezetője nemcsak igazolni tudja Keresztesi Zoltán állí­tásait, hanem arra a kérdésre, hogy mit jelent Keresztesi Zoltán a félegyházi focinak, kapás­ból sorolja, hogy mi mindent lát el. – Először is ő biztosítja a klub anyagi hátterét – kezdi egy igencsak nem elhanyagolható tétellel. – Játékosokat foglalkoztat a saját cégénél, ha szükség van rá, egyengeti a játékosok magánéletét is. Ő felel a megye egyes csapat játékospolitikájáért, de az utánpótlás területén is nélkülözhetetlen, hiszen biztosítja a taofeltöltést a klub számára a saját cégein keresztül. Mindemellett kiváló kapcsolatokat ápol Kiskunfélegyháza város vezetésével, és ha mindez még nem lenne elég, a felsoroltakat kiegészíthetem azzal, hogy nagyon sokszor a mindennapi működéshez szükséges feladatokat is magára vállalja, legyen az buszszervezés, ételrendelés, vagy akár a játékengedélyek kiváltása. És szinte biztos, hogy nem soroltam föl mindent.