Bányai Dorottya egyre inkább a hivatásának tekinti a játékvezetést

– Hány éve lenget felnőttmérkő­zéseken? Vagy vezet is már meccseket?

– Három éve működök felnőttmérkőzéseken. Természetesen asszisztensként kezdtem, ezt már három éve művelem, de két éve már játékvezetőként is vezetek meccseket.

– Mennyi idő telt el aközött, hogy elkezdte az első tanfolyamot, és hogy felnőttmeccsen lengethetett?

– A játékvezetői tanfolyamot 2018 januárjában kezdtem el. Ehhez hozzátartozott a gyakorlati foglalkozás is, amelynek keretében már az elején felnőtt­edzőmeccseken működhettünk közre, mint asszisztensek. A tavaszi vizsgatétel után az első hivatalos felnőttmérkőzésemre 2018 őszén került sor.

– Mi a célja ezen a pályán, illetve mi az elérhető cél? Minél magasabb osztályban lengetni?

– A célom természetesen az, hogy minél magasabb szintre eljussak, lehetőleg akár nemzetközi szintre is. Persze addig rengeteg kisebb-nagyobb lépcsőfokot kell megtennem, mert még nagyon az elején járok ennek az útnak. Két éve már inkább a játékvezetésben gondolkozom, illetve az országos keretbesorolásom szerint is már játékvezetőként számítanak rám, tehát asszisztencia helyett inkább ebben lépnék magasabb szintre.

– Van-e példaképe?

– Kimondott példaképem nincs. Viszont olyan személyekből, akikre felnézek a sportban, a szakmában elért eredményeik miatt, szerencsére több is van.

– Focizni focizott-e valaha?

– Igen. A játékvezetés előtt öt-hat éven át voltam kisebb szünetekkel aktív labdarúgó. Általános iskolás koromban a Bajai LSE-ben kezdtem a fiúk között, utána pedig a Kinderball leánycsapatában edzettem. Miután az megszűnt, megalakult a BLSE női felnőttcsapata, ahol folytatni tudtam a sportot. Az utolsó egy évemet pedig a LUA Baja női csapatánál töltöttem.

– Következzék az obligát kérdés, ami közhelyes ugyan, de nem lehet megkerülni. Mi visz rá egy kedves, fiatal hölgyet arra, hogy a labdarúgással foglalkozzon? Ráadásul játékvezetőként.

– Miért pont a foci? Ezt a kérdést még sosem tudtam megválaszolni. Mindig is a szívem csücske volt maga a sport, mára pedig már az életem szerves részét képezi, mivel a tanulmányaimat is köré tervezem építeni. A játékvezetés az elején egy sérülés miatti pótló elfoglaltságnak indult, viszont jelen pillanatban már nem tudnám elképzelni nélküle a mindennapokat és a hétvégéket. Talán azt is kijelenthetem, hogy ez a közeg mára már sokkal inkább vált az otthonommá, mint sportolóként a sport világa valaha volt. Ha hétvége, akkor mérkőzés, ez egyértelmű, ha hétköznap, akkor pedig edzés és suli. Más egyéb elfoglaltságaim is vannak persze, de az előbb említettek jelen pillanatban előnyt élveznek.

– A családjában volt hagyománya a focinak? Tehát logikus következmény volt ez, vagy ön éppen hogy új útra lépett?

– Magát a sportot mindenki szereti a családban, viszont aktívan nem űzte senki komolyabban. Testvérem ovis kora óta focizik, sokáig közös családi időtöltés volt, hogy elmentünk a meccseire. Talán ez volt az az inger, ami a labdarúgás felé terelt engem is. A játékvezetés ezzel ellentétben derült égből villámcsapásként jött a családom tagjai számára, senki nem is értette az elején, hogy miért akarok én ebbe belevágni. Szóval ezt minősíthetjük új útnak.

– Egy meccs után össze tudja foglalni, mi történt a pályán? Vagy annyira a saját dolgára koncentrál, hogy minden mást kizár?

– Ez mérkőzéstől, illetve feladatkörtől függ. Ha asszisztálok, és nem sok dolgom van, általában részletes beszámolót tudok adni a történtekről, illetve arról, hogy maga a meccs milyen volt. Nyilván más a helyzet, amikor egy találkozón szituáció szituációt követ, illetve meg kell küzdeni bent a játékosokkal. Ilyenkor általában a fontosabb, az esetlegesen kérdéses momentumok maradnak meg, amiket később, mérkőzés után, szeretek megbeszélni egy szakmabeli mentorral, ellenőrrel vagy kollégával.

– A közönség hogyan viselkedik egy fiatal hölggyel? Nekem személyes tapasztalataim alapján meggyőződésem, hogy sokkal türelmesebbek, mint férfi kollégáikkal. Hogyan viszonyul önhöz a közönség? Ha rosszul, ki tudja-e ezt zárni?

– A legtöbb helyen példamutató magatartást tanúsítanak a szurkolók, és ezzel egyáltalán nem szépíteni akarom a helyzetet. Viszont hiába is tagadnám, vannak sajnos negatív tapasztalataim is ezen téren, ami mondhatjuk – bár ne kellene mondani –, hogy a szakma velejárója. Ha vezetek, nekem sokkal könnyebb a külső szurkolói hangokat kizárni, mint asszisztensként. Ez valószínűleg a távolság miatt van. Az oldalvonalat sokszor csak két méter, illetve egy vékony kerítés választja el a szurkolóktól, gyakran teljes hosszában. Magyarul, szinte minden méterre juthat egy-egy megmondóember, aki az egész kilencven percen át segítséget akar nyújtani.

– Van-e meccsnap előtti rutin? Ha mondjuk 16 órakor kezdődik egy meccs nyolcvan kilométerre, hogy néz ki az ön napja?

– Van meccsnap előtti rutin, ráadásul nem is a meccsnapon kezdődik. Az első lépés a mérkőzés előtt minimum két nappal történik, tehát ha esetünkben egy szombati meccsről beszélünk, akkor csütörtökön. A mérkőzésnapon ha a meccs, illetve az indulási idő is délutánra esik, akkor szabad a délelőttöm, ez telhet tanulással, családi programmal, vagy éppen egy helybeli meccs megtekintésével. Durván egyórás utat számolva 13.30-kor kell elindulnunk Bajáról, hogy másfél órával a mérkőzés kezdése előtt odaérjünk. Délutáni meccseknél legtöbbször nincs szükség egyéb délutáni programra, mert este érek haza, másnap pedig már újra meccsem van, szóval igyekszem időben ágyba kerülni.

– Szeretteit, szüleit, barátait biztatja, hogy menjenek ki a meccsre, amelyen közremű­ködik, vagy kimondottan inkább eltiltja őket ettől?

– Természetesen eltiltva nincs senki semmitől. Az elején volt rá példa, hogy a szüleimet hívtam, de pár meccs után rájöttem – mondjuk ők is –, nem mindig szerencsés, ha szem- és fültanúi annak, amit néhány szurkoló egy-egy mérkőzés alatt leművel. Ha lengetek, nincs ellenemre, ha megnéznek, viszont ha a megyében vezetek, inkább nem bátorítom az ismerőseimet, hogy megnézzenek.

– Vezet-e nyilvántartást, hogy hány meccsen működött közre?

– Mivel minden szezon végén szeretem az összegzést, és az számokkal a legbeszédesebb, így természetesen van nyilvántartásom. 135 hivatalos mérkőzés van mögöttem, ebből 72 felnőttmeccs. A 135 mérkőzésből 66-ot vezettem, 69-en pedig asszisztensi feladatokat láttam el. Nagyon remélem, hogy ezek a számok gyorsan gyarapodni fognak.

Böde Dani feltalálta magát

Anekdotákból természetesen Bányai Dorottyánál sincs hiány, az egyik kedvence Böde Dánielhez kötődik. – A Dunakömlőd–Madocsa meccset vezettük, amelyen nekem egyes asszisztensi feladatokat kellett ellátnom. A hazai kispadon technikai vezető szerepben volt jelen Böde, a közismert paksi, korábban ferencvárosi játékos. A mérkőzés kezdetén néhány alapszabály tisztázása közben voltunk éppen. Ezek közé tartozott a szabályos felszerelés. Jeleztem neki, hogy a fehér tréningpólója zavarólag fog hatni, mivel a hazai együttes felszerelése is fehér színű, így vagy fel kellene húznia egy megkülönböztető mezt, vagy pedig le kellene cserélni a pólót. Ő erre habozás nélkül tette meg javaslatát: „Spori, akkor cseréljünk mezt!”.