Jánoshalmáról került az FTC-be

– Kezdjük az elején. Hogyan lesz egy kislánynak természetes közege a focipálya?

– Apukám focizott, a bátyám még most is focizik, lényegében beleszülettem a futball szeretetébe. Kiskorom óta sportolok. Nem otthon ültem, hanem kint játszottam az utcán a többi gyerekkel. Hatalmas a sport iránti szeretetem, ami a futballban teljesedett ki. Az utcában, ahol lakunk, nagyon sok gyerek volt, többnyire fiúk, akikkel mindig fociztunk. Aztán egyszer lementem egy fiúcsapat edzésére, és benne ragadtam. Szerettem fiúk között játszani, persze ők ódzkodtak ettől, de a meccs vagy edzés végére azért sokaknak megváltozott erről a véleménye.

– Miként jött a lehetőség, hogy a vidéki kisvárosból Budapestre kerüljön?

– Az első igazolásom tizenkét éves koromban volt Jánoshalmán, aztán nem sokkal később, nyolcadik osztály félévekor kerültem fel Pestre, az általános iskolát már ott fejeztem be. Próbajátékra mentünk fel, ahol az edző mondta, hogy örülne, ha nem várnám meg az iskola végét, hanem már év közben felmennék a fővárosba, mert lenne esélyem az U17-es válogatottba bekerülni. Ahhoz viszont mihamarabb el kell kezdeni a mindennapos edzéseket. Ez villámcsapásként ért, édesapám azt mondta, hogyha ezt szeretném csinálni, akkor vágjak bele, hisz Pesten vannak a legjobb csapatok, aki komolyan gondolja a jövőjét, annak ide kell mennie.

– Gyakorlatilag kislányként került fel a fővárosba, hogyan birkózott meg ezzel a változással?

– 2011 januárjában költöztem fel Pestre, ahol kollégista voltam. Az első félévben a bátyám is a városban élt, ami nagy segítséget nyújtott nekem, de még így is nehéz volt. Eleinte, ha csak húsz órára is, de hazalátogattam a szüleimhez. Idővel pedig el kezdtem élvezni a pesti életet, amit mostanra nagyon megszerettem, hisz lényegében itt nőttem fel.

– Mi volt az első komolyabb eredmény, amit labdarúgóként elért?

– A 2013-as év volt az egyik legsikeresebb évem, bemutatkozhattam felnőttválo­ga­tottban, és még az U19-es válogatottba is befértem. 2013 tavaszán voltunk Franciaországban egy iskoláknak rendezett világbajnokságon, ahol harmadikok lettünk. Aztán nyáron megsérültem, elszakadt a jobb térdemben a keresztszalag, ez féléves kihagyást jelentett. 2014 februárjában visszatértem, majd nyáron a másik térdemben is elszakadt a keresztszalagom. Mondhatni, a karrierem elején rögtön belecsaptam a lecsóba. Azóta, lekopogom, nem volt komoly sérülésem.

– Egy éven belül két súlyos sérülés, épp akkor, amikor rálépett a siker útjára, mégis mosolyogva, viccelődve mesél róla. Mi segített önnek abban, hogy ne gyűrje maga alá a sérülések sorozata?

– Ez a másfél év volt a legkeményebb időszakom. Nehéz volt, hogy nem edzhettem a társaimmal együtt, mert gyógytornára kellett mennem. A családom azonban végig támogatott, mindent megtettek a szüleim, hogy a legjobb orvosokhoz jussak, és a barátaimtól is rengeteg támogatást kaptam. Tudtam azt is, hogy a sérülés hozzátartozik a sporthoz, fel kell állni belőle és újult erővel továbbmenni.

– Mondhatjuk, hogy ez valóban sikerült önnek, hiszen a Ferencvárossal a felnőtt­bajnokságban már három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Emellett idén ötvenszeres magyar válogatott lett és harmadjára választották a női NB I. legjobb játékosának. Hogyan viszonyul a sikereihez?

– Óriási öröm ez számomra, boldog vagyok. Tudom ugyanakkor, hogy mindig van fejlődési lehetőség és nem a magyar női NB I. a legerősebb bajnokság a világon. Ezek a gondolatok is a földön tartanak, segítenek abban, hogy a siker ne szálljon a fejembe. Továbbá olyan nevelést kaptam otthon, hogy a helyén tudjam ezt kezelni.

– Az interjú elején említette, hogy amikor kislányként beállt a fiúk közé játszani, először furcsán néztek önre. Mit tapasztal, azóta a szurkolók és úgy általában a labdarúgó-társadalom hogyan viszonyul a női focistákhoz?

– Nagyon sokan nem fogadják még el ezt a sportot, de a fejlődés megkérdőjelezhetetlen, így egyre többen ismerik el a mi munkánkat is. A médiában is egyre nagyobb figyelmet kapunk. Persze vannak, akik ezt sosem fogják elfogadni. Nem is lehet összehasonlítani a férfifutballal, hiszen ők gyorsabbak, talán ügyesebbek is. Ugyanakkor egy női focista is ugyanannyi melót tesz bele, mint egy férfi sportoló, csak talán nem annyira maximális kivitelezéssel. Aki pedig egy-két meccsre kilátogatott, beleszeretett ebbe a közegbe. Mindent megteszünk azért, hogy ezt a sportágat űzhessük. Tiszteletben tartom, ha valaki ezt nem tudja elfogadni, de engem ez sosem tört le.

– Meséljen kicsit a terveiről, a munkában és a magánéletben egyaránt. Mit szeretne elérni, megvalósítani a következő hónapokban, években?

– Elkezdtem a Testnevelési Egyetemet sportszervező-sportmenedzseri szakon, egy évem van hátra. Szeretném ezt mindenképp befejezni, mert nálunk azért másképp van, mint a férfiaknál. Hamarabb kell gondolnunk arra, hogy mi lesz a foci után, hisz a többségünk szeretne családot alapítani. Mindenképpen a sporttal szeretnék foglalkozni. Edzőként is szeretném képezni magamat. Idén bajnokságot nyertünk a Fradival. Bajnokok Ligája csoportkörben indulhatunk, ahol négy csapat közül egy jut tovább. Eddig, amikor kétszer bajnokságot nyertünk, onnan nem jutottunk tovább, kiestünk. Talán most az a legfontosabb cél, hogy onnan augusztusban továbbjussunk. Felnőtt­válogatottként pedig szeretném megduplázni az ötvenszeres válogatottságot. Jó lenne emellett a felnőttválogatottal is kijutni egy világeseményre, elsősorban Európa-bajnokságra.

Fenyvesi Evelin

Születési hely: Kiskunhalas

Születési év: 1996

Poszt: középpályás

Jelenlegi klubja: Ferencvárosi TC

Mezszám: 14

Korábbi, juniorklubjai: Jánoshalmi FC, 2008–2011; Belvárosi Női LC, 2011; Ferencvárosi TC, 2011–2012

Válogatottság: 4