Labdarúgás

2018.08.29. 10:30

A frissítésre tették a hangsúlyt

A Tiszakécskei VSE a legutóbbi három meccsén nem szenvedett vereséget, gólt is csak egyet kapott. Az együttes vezetőedzője, Szabó István bízik benne, hogy ez a jó széria tovább tart.

Borbély Károly

Vasárnap a Budaörs ellen megszerezte első győzelmét (2–1) az NB II.-es bajnokságban a Duna Aszfalt-Tiszakécske VSE. Ünneplésről azonban szó sem lehetett, ma ugyanis már újabb mérkőzés vár a Bács-Kiskun megyei alakulatra: a 6. fordulóban, 17.30 órától a Ceglédet fogadják.

– Hétfőn délelőtt felmértük a játékosok állapotát, és nagyon örülök neki, hogy nincs sérültünk. Néhányan a kelleténél fáradtabbak ugyan, de azon vagyunk a szakmai stábbal, hogy minél frissebbek legyenek. Mivel vasárnap, szerda, vasárnap ritmusban játszunk, így semmi értelme nem lenne a kemény edzésnek. Önbizalom-növelés szempontjából is nagyon jó, hogy győztünk a Budaörs ellen. A nyertes meccs a legjobb lélekerősítő, ez visz igazán előre. Meg az, hogy három meccsen nem szenvedett vereséget a csapat, sőt, a három találkozón csak egyetlen gólt kapott. Bízom benne, hogy ez a széria a Cegléd ellen sem szakad meg.

A Cegléd utolsó a tabellán. Ikszelt a Csákvár otthonában, hazai pályán kikapott a Győrtől, majd vereséget szenvedett Békéscsabán, ikszelt a Nyíregyháza ellen Cegléden, a legutóbbi fordulóban pedig Kaposvárott kapott ki.

– A Csákvár és a Nyíregyháza elleni döntetlen is mutatja, hogy sokkal erősebbek annál, mint amit a tabella mutat. Egyébként is korai még a tabellát nézegetni, most kezdődött a bajnokság. Összesen harmincnyolc meccset játszunk, szoktam is mondani a játékosaimnak, hogy maratoni menet vár ránk. Hová nézelődnénk még, és minek! Amikor kell, frissítünk, máskor keményen készülünk, de mindig azon vagyunk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát – tette hozzá Szabó István.

Az NB II. állása

1. Gyirmót FC 5 4 – 1 13–3 12

2. ZTE FC 5 3 2 – 9–5 11

3. Vasas FC 5 3 2 – 11–8 11

4. Soroksár SC 5 3 1 1 10–5 10

5. Békéscsaba 5 3 1 1 10–6 10

6. ETO FC Győr 5 2 2 1 9–5 8

7. Kaposvár 5 2 2 1 9–8 8

8. Budaörs 5 2 1 2 9–7 7

9. Balmazújváros 5 2 1 2 5–4 7

10. Dorogi FC 5 2 1 2 7–7 7

11. FC Csákvár 5 1 4 – 10–9 7

12. Kazincbarcika 5 1 3 1 4–3 6

13. Nyíregyháza 5 1 2 2 3–6 5

14. Vác FC 5 1 2 2 3–7 5

15. Tiszakécske 5 1 2 2 2–10 5

16. Budafoki MTE 5 1 1 3 6–8 4

17. Monor 5 1 – 4 7–9 3

18. M.magyaróvár 5 – 3 2 3–8 3

19. BFC Siófok 5 – 2 3 4–8 2

20. Ceglédi VSE 5 – 2 3 3–11 2

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában