Tölgyesi Viktorral beszélgettünk

– Hogy érzed magad Tiszakécskén? Befogadott a város?

– Maximálisan befogadott, Kecskemét mellett ott új otthonra leltem. Itt minden a helyén van, mindenki tudja a dolgát, és mindenki a saját dolgát teszi, nincsenek átnyúlások, átfedések. A város is szimpatikus, rendezett, a klub körül minden rendben van. A magam részéről megtaláltam a számításomat, szeretek ott lenni mind mint magánember, mind mint szurkoló, ráadásul nagyszerű szurkolók vannak ott, sokat köszönhettünk nekik a tavalyi szezonban is.

– Megismernek az utcán?

– A futballkedvelők igen. Barátságos kis város, egy-két jó szót mindig kapunk, biztatnak, hogy nyerjünk hétvégén, vagy elmondják, hogy jók voltunk, tehát rendre kapunk bátorító szavakat, és ez jól esik minden játékosnak.

– Te vagy a csapatkapitány. Most választottak meg?

– Igen. Ez óriási megtiszteltetés, hogy egy bajnokcsapatnak lehettem az NB II.-re a csapat kapitánya. Ahogy eddig, mind a pályán, mind a pályán kívül megpróbálom maximálisan képviselni a csapatot úgy, ahogy az egy csapatkapitánytól elvárható.

– Van-e, vagy tart-e, vagy tetőzik-e a fociláz Kécskén?

– Nehéz kérdés ez. Épp a napokban számolgattuk a csapattársakkal, hogy az elmúlt három évben talán mindösszesen hét veresége volt a gárdának, három szezonban, tehát sok rossz élményben a kécskei szurkolóknak szerencsére nem volt részük. A fociláz véleményem szerint azóta tart, mióta újra elkezdték felépíteni a labdarúgást Kécskén, és én remélem, hogy ki tudjuk ezt tolni még nagyon hosszú ideig.

– Az elmúlt évben volt egy olyan benyomása a kívülállónak, hogy folyamatos győzelmi kényszerben játszotok. Az idén előnyt jelenthet-e, hogy ilyen kényszer az NB II.-ben immáron nincs?

– Kezdeném ott, hogy amikor elindultunk az NB III.-ban, ott sem volt rajtunk győzelmi kényszer. Az elején pláne nem, hiszen sötét lóként érkeztünk a mezőnybe. Mi nem ismertük a többieket, ők sem minket. Helyezés nem volt kitűzve elénk, mindig csakis a következő meccsre koncentráltunk, csak azt akartuk megnyerni, mindig ez volt a kitűzött cél. Ebből végül az jött ki, hogy megnyertük a bajnokságot. Tehát nem volt olyan lelki teher a nyakunkon, mint a Pécsnek, hogy minden héten attól volt hangos az öltöző, hogy muszáj megnyerni a hétvégi meccset, különben itt a világvége. Ez az NB II.-re ugyanúgy igaz lesz. Most persze más célokkal vágtunk neki a bajnokságnak, a csapat előtt egyetlen cél lebeg, hogy bent maradjunk. Ha ez megtörténik, utána szeretnénk folyamatosan felfelé lépkedni, de azt is látni kell, hogy egy rendkívül szoros és kiélezett mezőny lesz. Húsz csapat, harmincnyolc mérkőzés vár ránk, tehát embertelen iram várható. Minket sokan le is írnak, hiszen abból indulnak ki, hogy két évvel ezelőtt még megye egyes csapat voltunk, de ebből profitálni is lehet, mégpedig úgy, hogy ez minket dacossá tesz, és elszántabban megyünk ki a pályára, hogy csak azért is megmutatjuk. Ami egyébként eddig is jellemző volt a brigádra.

– Vasárnap mire számítotok ti, a játékosok, a vezetőség a közönség részéről, és mire számítsanak a szurkolók?

– Először is korrigálnék, nálunk nem kell különválasztani a játékosokat és a vezetőséget, hiszen egy nagy családként dolgozunk együtt, amelybe a takarítóktól a pályamunkáson át a szakmai igazgatóig mindenki benne van. Tudom, közhelyként hat de attól függetlenül még igaz, ráadásul ez igen ritka jelenség Magyarországon. A klub életében ez egy hatalmas lépés, hogy NB II.-es mérkőzést rendezhetünk Tiszakécskén, az is nagyon fontos, hogy ezt otthon játszhatjuk. Nagyon reméljük, hogy nagyon sok szurkolót fog kilátogatni, mert az mindig plusz motivációt ad a csapatnak. Ezt tavaly is rendre éreztük. Úgy tudjuk, hogy jönnek Kecskemétről, Szolnokról is nagyon sokan, és nem csak szlogen az, hogy mi a megyét is képviseljük profi labdarúgócsapatként, ez a lelátón is megvalósul. Olyan szakmai stábunk van, amely hét közben felkészít minket mindenre, hétvégén már csak annyi a dolgunk, hogy amit hét közben begyakoroltunk, megbeszéltünk, azt kivigyük a pályára. E tekintetben is azt kell mondanom, hogy tavaly példásan vizsgázott a brigád, hiszen ritka volt az olyan alkalom, amikor ne mi uraltunk volna a játékot. Nyilván ez az idén másként lesz. Egy biztos: nagyon jó meccset fogunk játszani a Soroksárral. Hogy aztán ez mire lesz elegendő? Ha mindenki a maximumot adja, és egymás szemébe tudunk nézni a meccs végén, akkor azt mondom, hogy nagy bajunk nem lesz a bajnokságban.

Hosszú menetelés vár a csapatra

„Látványos ugrásra nem számíthatsz már, de vár rád a következő lépcső” – énekelte a Korál együttes a Ne állj meg soha már! című dalában a hetvenes évek végén. Látványos ugrásra valóban nem is számít már senki a kécskei klubnál. Érdekes, hogy Angliát leszámítva – de hát az már (kulturális értelemben mindneképp) egy másik kontinens, sőt, talán dimenzió is – Európában egyedülálló, hogy egy ország második vonala létszámban jelentősen meghaladja az első vonalát, márpedig nálunk ez a helyzet. Harmincnyolc mérkőzésből álló, pokoli menetelés vár a Szabó István vezette társaságra, és megannyi, az NB I. előszobájában toporgó ellenféllel vívandó mérkőzés. Ráadásul Magyar Kupa mérkőzéseket is vívnak, ahol konkrét célkitűzés nincs, de amelyben minél tovább szeretnének eljutni. Bármily hihetetlen, de tavaly bármennyire is sikeres évet is zárt a klub, még mindig fájó szívvel emlegetik, hogy a Nyíregyháza elleni meccsen elúszott a Magyar Kupa továbbjutás.