Alkotás közben felidézte Petőfi legismertebb verssorait és a szülőföldjét

A népkonyhaként is működő Wojtyla házban Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész új alkotását augusztus 18-án, pénteken délelőtt 11 órakor a Kenyérszaporító Krisztus ünnepe keretében avatja fel dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő. A szobor kapcsán a neves alkotó a napokban a Wojtyla munkatársainak is mesélt munkájáról, terveiről és természetesen arról, mi ihlette legújabb alkotását.

A Kecskeméten élő és alkotó Lakatos Pál Sándornak mintegy harminc szobra látható köztéren hazánkban és külföldön egyaránt, és számos munkája gyarapítja hazai és külföldi közgyűjteményeket. Itthon jórészt mellszobrok, emléktáblák készítésére kértek fel, de leginkább azokra a munkáira a legbüszkébb, amelyek a saját koncepciója alapján készültek. Azoknál szabadon érvényesülhetett a formáról, a térről, a tömegekről kialakult látásmódja. Ezek leginkább külföldön láthatók, Franciaországban, Wales-ben, Dániában, Szlovákiában és Erdélyben. Az évtizedek alatt sok hazai és külföldi művésztelep munkájában is részt vett, és párhuzamosan oktatott.

– Arra törekszem, hogy azt a fajta szabadságot, amit a kisplasztikák során megélek, méretes köztéri munkákba is átvihessem. Tudatosan kerülöm a narratív, mesélő, pöffeszkedően nagyot mondani akaró szobrászatot. Abban hiszek, hogy a szobrászatnak saját formanyelve van, nincs szüksége más művészeti ágak támogatására. Nem a szavakban is megfogalmazható gondolatok, mondanivalók plasztikai kivetülése a szobor. Asszociációk, utalások, áthallások természetesen elkerülhetetlenek. Fontos számomra, hogy a befogadó hozzá tudjon tenni a látottakhoz továbbgondolva, továbbfejlesztve azt a saját formaélménye alapján – mondta, majd további érdekességeket osztott meg.

– Az évek során munkamódszeremmé vált, hogy folyamatosan dolgozom, rajzolok, terveket, maketteket, reliefeket, kisplasztikákat készítek. Számomra a folyamat ugyanolyan fontos, mint a végeredmény. Ha az embernek ritkán nyílik lehetősége arra, hogy nagy méretekben dolgozzon, akkor hajlamos arra, hogy mindent fölrakjon arra a szoborra, mint egy karácsonyfára, túldíszítve azt. Terveim között szerepel, de erről még korai beszélni, egy nagy méretű munka elkészítése, amit egy összegzésnek, egyfajta ars poeticának szánok. Mostanában ennek a plasztikának az érlelése foglalkoztat, szeretném elkerülni az ezzel járó, fent említett veszélyeket, de szeretném kihasználni a nagy méretek nyújtotta plasztikai lehetőségeket. Nos ez az, ami mostanában foglalkoztat, és ez nem is kevés – tette hozzá.

Végül részletesen kifejtette, mi ihlette és milyen üzenetet hordoz a Wojtyla Ház sorsközösségének felajánlott műve. 

– Ha szavakkal el tudnám mondani, hogy miről szól ez a szobor, akkor valószínűleg nem készítettem volna szobrot. A szobor egy „memento”; személyes főhajtásom, tisztelgésem Petőfi Sándor költészete előtt. A 200. évforduló kapcsán sokan sokféleképpen emlékeznek meg Petőfiről. Képek, szobrok próbálják felidézni a költő alakját, mellszobrok, portrék, domborművek formájában. Az én plasztikám nem erre vállalkozik, hanem a modern kortárs szobrászat eszköztárával élve próbál kifejezni egy életérzést – vagy inkább „halálérzést”. A plasztika egy fejfára emlékeztető függőleges kompozíció, mely fekete gránit sugallta időtlenséget, örökérvényűséget állítja kontrasztba és egészíti ki a bronz drámaiságával. Tulajdonképpen három regiszterre bontható a plasztika: alsó része pontos négyzet alapú hasáb, mely nem egyszerűen hordozója és talapzata, hanem szerves része az alkotásnak, rendet és szigort kölcsönöz a műnek. Ez a szigor a felső regiszterben jelenik meg újra, de már sokkal szabadabban ritmizált, néhol áttört, légiesebb formában. A szobor középső regisztere egy drámai hatású, tépett csipkeszerű drapéria, melyen helyenként töredékes virágmotívumok jelennek meg, néhol pozitív, néhol negatív vagy teljesen áttört felülettel, melyen áttűnik a fekete gránit, kapcsolatot teremtve a regiszterek között. Szándékom az volt, hogy hangulatokat, érzéseket, gyerekkori élményeket, líraiságot és egyetemességet idézzek fel. Munka közben gyakran eszembe jutottak Petőfi legismertebb verssorai és a szülőföld nosztalgiája. Ez a plasztika méreténél fogva igazából egy védett belső udvarba kívánkozik, egy meghitt térbe, amely egy bizonyos fokú emelkedettséget sugall. A Wojtyla Ház belső udvara pont ilyen. Úgy érzem, ez a szobor megtalálta a helyét – mondta végül.