Közlekedés

2024.08.27. 17:09

Elkészült a 441-es főút felújítása és bővítése Kecskemét és Nagykőrös között – galériával

A 441-es számú főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszának burkolatfelújítása és négynyomúsítási munkálatai befejeződtek – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium Sajtóirodája.

Horváth Péter

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint a főút Kecskemét-Katonatelepi szakaszán a gyalogátkelőhelyek forgalomba helyezése kedden megtörtént, ezzel egy időben a 2x2 sávos szakaszon lévő tereléseket is elbontották. Az érintett szakasz továbbra is munkaterületként üzemel, ezért a 40 kilométer/órás sebességkorlátozás továbbra is érvényben marad mindaddig, amíg a területet vissza nem adják a közútkezelőnek. Erre várhatóan szeptember közepéig sor kerül. A Kecskemét és Nagykőrös közötti 2x1 sávos felújított szakasz is már teljes hosszában járható, azonban ezen szakasz is munkaterületként üzemel, tehát a 60 kilométer/órás sebességkorlát továbbra is érvényben marad. 

441-es főút, négynyomúsítás, munkálatok
A 441-es számú főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszának burkolatfelújítása és négynyomúsítási munkálatai befejeződtek
Fotó: Bús Csaba

Az elkövetkezendő időszakban a forgalomba helyezést megelőző közlekedésbiztonsági auditvizsgálat során forgalomtechnikai észrevételek történnek. Ezt kisebb szakaszokban mozgó forgalomterelés mellett napközben végzi majd a vállalkozó. E munkálatok már nem járnak jelentős forgalomkorlátozással.

Mint arról a tárca korábbi közleménye alapján beszámoltunk, a 441–445-ös körforgalmú csomópont átépítése kapcsán az alábbi forgalmirend-változás várható.

A közlemény szerint az épülő (jelenleg lezárt) 445-ös körforgalmat várhatóan augusztus 31-én, szombaton részlegesen megnyitják a kétirányú forgalom számára. Nem várt akadály esetén szeptember 2-án, hétfőn a délelőtti órákban kerülhet bevezetésre. A direkt ágat ezzel egy időben lezárják.

A 445-ös számú főúton lévő jelzőlámpás csomópontban feloldják a korlátozásokat és bekapcsolják a jelzőlámpát. A Nagykőrös/Katonatelep irányából érkezők a körforgalom új sávjait igénybe véve haladhatnak a belső sávban Kecskemét városközpontja irányába, a külső sávban a 445-re mind Békéscsaba, mind pedig Budapest irányába.

A 441-es számú főúton a Kecskemét központjának irányából érkezők a körforgalmat használva juthatnak el az első kijáraton Katonatelep/Nagykőrös irányába, illetve tovább haladva a harmadik kijáraton fel a 445-ös számú főút irányába.

A 445-ös számú főútról érkezők a felújított régi, egy sávon érkeznek a körforgalomba, ahonnan a körpályát használva balra tartva haladhatnak Katonatelep/Nagykőrös irányába, illetve a körpályáról jobbra tartva tudnak eljutni a Ceglédi útra Kecskemét Centrum irányába – szól a minisztérium közleménye.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában