Mátyusné Vancsik Erzsébet

2024.07.06. 06:50

Magas elismerésben részesült a bócsai védőnő

Az idén a Semmelweis-napi ünnepségen három vármegyei védőnő részesült Kiváló Védőnő kitüntetésben Kecskeméten. Köztük volt Mátyusné Vancsik Erzsébet, aki jelenleg Bócsán dolgozik. A szakember 1988 óta több ezer család gyermekeinek a fizikai mentális fejlődését kísérte figyelemmel.

Barta Zsolt

Kiváló Védőnő kitüntetésben részesült a Bócsán 1998 óta dolgozó Mátyusné Vancsik Erzsébet. A július 4-én a Neumann János Egyetem CAMPUS Oktatási Épületében tartott Semmelweis-napi ünnepségen más egészségügyi dolgozó mellett három védőnő vehetett át magas elismerést. A bócsai szakember mellett Koós Tünde Kecskemétről, Szebelédiné Góth Mária Nemesnádudvarról kapta meg a kitüntetést. 

védőnő, Mátyusné Vancsik Erzsébet, elismerés
A felvételen dr. Horváth Zsolt, a vármegyei oktatókórház orvosigazgatója, mellett Mátyusné Vancsik Erzsébet bócsai védőnő, tőle balra Papp- Szekeres Anita ápolási igazgató, és Zsikla Ágnes vármegyei kollegiális védőnői mentor
Forrás: Beküldött fotó

Mátyusné Vancsik Erzsébettel beszélgettünk, aki hírportálunknak elmondta, hogy ő és a kollégái a gyermeket váró, kisgyermeket nevelő családokban, valamint köznevelési és közoktatási intézményekben végzett lelkiismeretes gondozási munkája elismeréseként kapták meg a díjat a magyar egészségügy napja alkalmából a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház vezetőségétől.

A szakember Soltvadkertről jár át a szomszédos Bócsára. Mint mondta, iskolás kora óta érdeklődött az egészségügy és a gyermekekkel való foglalkozás iránt, különös tekintettel a családban élők segítésére és gondozására. Hangsúlyozta, fontos volt számára, hogy olyan hivatást válasszon, amely hidat képez az egészségügy és szociális szféra között. Felvételt nyert a szegedi Orvostovábbképző Egyetem, Egészségügyi Főiskolai Kar, Védőnőképző szakára, amelyet 1988-ban végzett el, és még ugyanazon év őszétől Kiskunhalason, a Kertvárosban látott a munkához. Ezen a területen nagyon sok fiatal család telepedett le, és ehhez a körzethez tartozott a téglagyár környékén élő családok egy része is, ahol sok hátrányos helyzetű ember élt. Mindez komoly kihívást jelentett a pályakezdő védőnőnek, de ahogy fogalmazott, az itt szerzett tapasztalatok jól megalapozták szakmai munkája kezdetét.

1989-ben férjhez ment és megszülettek fiai. 1998-ban lehetősége volt lakóhelye Soltvadkert közelében Bócsán elhelyezkedni területi védőnőként. Immár 26 éve látja el a falu várandós kismamáit, gyermekeit, óvodásait és iskolásait. A közel kétezer lelket számláló település gondozottjainak csaknem a fele külterületen, tanyán él. A településen vegyes körzetet felügyelő védőnőként a Mózes-kosár Evangélikus Családi Bölcsődét és idén szeptembertől a Bocsok bölcsődét a Bóbita Óvodát és a Boróka Általános Iskola diákjait is ellátja. Vallja, hogy hivatástudat nélkül senki se válassza ezt a munkát. A védőnő napi tevékenysége ugyanis empátia nélkül, a magas szintű hivatástudat és az emberek szeretete nélkül elképzelhetetlen. Ahogy fogalmazott, mindig nagy örömet okoz, amikor a kicsinyke, törékeny újszülötteket a kezébe veszi. Pedig ezeket a pillanatokat sok száz, vagy akár több mint ezer alkalommal is megélte pályafutása 36 éve során. Cserébe mindvégig a családok szeretetét és megbecsülését élvezhette. 

Pályafutása kezdetén gyermekvédelmi feladatkört is ellátott külön díjazás nélkül, húsz éven keresztül pedig oktató védőnőként több hallgató szakmai gyakorlatát vezette. Fontosnak tartja mai napig a betegségek megelőzését, így gyakran koordinálta a népegészségügyi szűrések megszervezését. Empatikus érzései irányították akkor is, amikor 2022-ben közel 70 ukrajnai menekült egészségszűrésében, a gyermekek védőoltásainak-, az ügyeik intézésében tevékeny szerepet játszott. Mint ismert, tavalyelőtt Bócsa is fogadott Ukrajnából érkező háborús menekült családokat és gyermekeiket. Aktív tevékenységéért tavaly nyáron Budapesten elismerésben részesült. 

– A védőnői hivatás olyan, amit szívvel, lélekkel, energiát és időt nem kímélve, alázattal végez az ember  – hangsúlyozta Mátyusné Vancsik Erzsébet. Majd hozzátette: fontos számomra a családokkal való találkozások örömszerzése. Szerepet vállalok az emlékezetes anyatej világnapi rendezvények és a baba-mama klubok szervezésében. Hasznosak a leendő szülők számára a babagondozást, ápolást és elsősegélynyújtást bemutató előadások, amelyeket a Vöröskereszt segítségével valósítok meg. Rendszeresen segítem a rászoruló családokat a településen élő magánemberek és vállalkozók adományainak eljuttatásával, továbbá együttműködöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soltvadkerti Csoportjával – mondta.

Hogy kinek ajánlja ezt a gyönyörű hivatást a Bócsa Kiváló Védőnője? Csak annak, aki empatikus, nyitott a családok problémáinak megoldására. Aki imádja a gyerekeket, és mindent megtesz azért, hogy a leghátrányosabb helyen megszülető élő gyerekek is az élet napos oldalára kerüljenek – mondta végül Mátyusné Vancsik Erzsébet, bócsai védőnő.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában