Értékmentő tábor

2024.07.22. 14:46

Önkéntes fiatalok dolgoztak a több mint százéves tanya felújításán – galériával

Második alkalommal rendezték meg az Értékmentő tábort Kunszálláson az elmúlt héten. Az egyhetes program során önkétes egyetemisták részvételével folytatták a település egyik legöregebb tanyájának a felújítását a népi építészeti technológiák alkalmazásával. A részletekről Almási Roland Márk, polgármester számolt be hírportálunknak.

Vajda Piroska

A tábor elsődleges célja, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, csaknem 150 éves tanyaépületet helyreállítsák azokkal a módszerekkel, amelyekkel azt annak idején nagyapáink is tették. Fontos cél az is, hogy ezeket a módszereket, régi tudást tovább örökítsék – mondta a tábor főszervezője, Almási Roland Márk. A polgármester hozzátette, tavaly a klasszikus, három osztású tanyaépület belső helyiségei újították fel. Az idei táborban pedig az épületet kívülről is renoválták. 

Önkéntes fiatalok dolgoztak a több mint százéves tanya felújításán
Fotó: Beküldött fotó

A tábor felhívására sokan jelentkeztek. Nagyon örültünk annak, hogy a kiírást követően gyorsan betelt a létszám. A táborba építészhallgatók jöttek, hogy a gyakorlatban is elsajátíthassák a népi építészeti technológiákat. Az egyetemisták mellett helyi iskolások is részt vettek a programban, így 18 önkéntes dolgozott a tanya külső helyreállításán. Nagyon jól haladt a munka, ezért sokkal több mindent meg tudtunk valósítani mint azt eredetileg terveztük. Az egész épület két soron lett újra saralva, így száradás után jöhet a meszelés – részletezte a településvezető. 

Hangsúlyozta, a tábor elérte a célját, ami az épület megmentése volt. Olyan jól sikerült a felújítás, hogy a következő évtizedekben biztosan nem kell az épülethez nyúlni. Persze sok munka van még hátra, hogy a tanya újra használható legyen. A következő lépés a nyílászárók cseréje lesz. Tervezik továbbá egy pajta színpad kialakítását, istállók építését is. A végső cél az épület teljes megújítsa mellett egy közösségi tér kialakítása, amely helyszíne lehet a már hagyományos kunszállási aratófesztiválnak és egyéb rendezvényeknek.  

A tervek között szerepel az is, hogy élő tanyaként működik majd, hiszen a falvak is egyre jobban urbanizálódnak, és egyre kevesebb lehetőség van arra, hogy a gyerekek megismerjék az egykori tanyasi életet, a háziállatokat, a petróleumlámpát, vagy akár a búbos kemencét.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában