Jubileum

2024.04.27. 17:00

Kitüntetéseket adtak át Jászszentlászló 150 éves születésnapján – galériával

Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 150 éves évfordulóját Jászszentlászló a hétvégén. A jubileumi események sorát pénteken az ünnepi képviselő-testületi ülés nyitotta, melynek keretében adták a községi kitüntetéseket is.

Vajda Piroska

Az ünnepi képviselő-testületi ülésnek a helyi művelődési központ adott otthont. A meghívott vendégeket Nagy András polgármester köszöntötte. Ünnepi beszédében felidézte a település alapításának előzményeit.  

Az alapító települések ajándékát Nagy András polgáremster vette át
Az alapító települések ajándékát Nagy András polgáremster vette át
Fotó: Vajda Piroska

Elődeink 150 évvel ezelőtt azért rakták le a falu alapjait, mert itt akartak dolgozni, élni és látták a hely lehetőségeit, de azt is látták, hogy nem lesz könnyű nagyon sok áldozattal jár ez a folyamat – fogalmazott a polgármester. Majd így folytatta: Egy idős barátom, aki földműveléssel foglalkozott a következő mondatot véste a tanyája mestergerendájába: „Homokon gazdálkodni annyi, mint szent frigyre lépni a nyomorúsággal.” De a jászok kitartása, a kunok makacssága alapot adott arra, hogy minden nehézség ellenére ezen a helyen elkezdődött a közösségi élet. 1874 májusában engedélyezte a belügyminisztérium Pusztalászló községgé alakulását. A törvény által előírt előkészületek után a Jászkapitány elnökletével 1874. október 26-27-én hivatalosan is megalakult a község. 1876-ban a Jászkun kerület megszüntetésekor a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez került a település. Ezzel közigazgatásilag végleg elszakadt a Jászságtól, de a gyökerek megmaradtak és ez a mai összejövetel is egy hajtás ezekből a gyökerekből – mondta a polgármester, aki ünnepi gondolatai után a jubileum alkalmából jelképesen a település kulcsát adományozta az alapító települések – Jászjákóhalma, Jászdózsa, Mihálytelek és Felsőszentgyörgy – vezetőinek, akik szintén ajándékkal kedveskedtek a születésnapját ünneplő Jászszentlászlónak. 

Elismerték a közösségépítő és helytörténeti munkát 

A jubileumi esemény keretében adták át a községi elismeréseket. Posztumusz Jászszentlászló Községért kitüntetést kapott dr. Fodor István Ferenc népművelő-könyvtáros, helytörténész, Jászjákóhalma rendszerváltó polgármestere, akinek kezdeményezésére indult el a kapcsolat 1968-ban a két település között. Dr. Fodor István Ferenc közösségépítő tevékenysége mellett aktívan részt vett a 2001-ben megjelent Tanulmányok Jászszentlászlóról könyv megírásában. A kitüntetést Terjéki Tünde, Jászjákóhalma polgármestere vette át. 

Jászszentlászló Községért kitüntetést vehetett át Rókus Róbert, pedagógus a településéért végzett odaadó munkájáért, közösségépítő helytörténeti tevékenységéért. Rókus Róbert 1995 óta tanít történelmet a helyi általános iskolában. A tanítás mellett a helytörténeti kutatásban is részt vett. Egyik írója, társszerzője volt a már említett Tanulmányok Jászszentlászlóról könyvnek. 2008-ban megírta a község történetét, 2014-ben pedig alapító tagja lett a Települési Értéktár Bizottságnak. A kistérségi helyi érték vetélkedőkre mindig nagy odaadással készíti fel diákjait. Ennek ékes bizonyítéka, hogy 2016-ban Szankon, 2017-ben Kömpöcön, 2018-ban és 2022-ben Jászszentlászlón megrendezett helyi érték vetélkedőkön diákjai első helyezést értek el – hangzott el a méltatásban. 

Az ünnepség zárásaként helyi iskolások előadásában elhangzott Lajkó Gábor és Kis Dávid közös szerzeménye, a Kicsiny falum Jászszentlászló című dal. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában