Az utolsó kunszállási patkoló kovácsoknak állít emléket a műhely − galériával

A termelőszövetkezetek megalakulásával és a gépesítések bevezetésével folyamatosan háttérbe szorult a kovácsmesterség. A lópatkolás ugyan megmaradt, de az is fokozatosan visszaesett, így szinte kihalóban van ez az ősi mesterség. Többek között ez is motiválta Kovács Imrét, a település korábbi polgármesterét, hogy újraélessze nagyapja több mint százéves kovácsműhelyét. Régi álmát valósította meg azzal, hogy anyai nagypapájának, Fekete Imrének sikerült emléket állítani a gyűjtemény létrehozásával. 

Generációkon át öröklődött a mesterség

− Sajnos nem ismerhettem a nagypapámat, mert a születésem előtt egy évvel meghalt. De a nagymamám és édesanyám elbeszéléseiből sokat hallottam róla. A kovácsműhelyek életébe is bepillantást nyerhettem, hiszen a családunkban több generáción keresztül öröklődött tovább a mesterség. A dédapám bognármester volt, ami a kovácsmesterség rokon szakmája, hiszen a bognár szekereket készített, amihez elengedhetetlen volt a kovácsmunka. Talán ez is közrejátszott abban, hogy dédapám fiai közül hárman – Fekete Imre, Fekete János és Fekete Mihály – is a kovácsmesterséget választották − mesélte Kovács Imre.  

− A keresztapám, nagyapám legidősebb fia, Fekete Imre vitte tovább a mesterséget, aki Kunszálláson működtette műhelyét és a nagyapai szerszámokkal dolgozott. Sajnos tőle kevés szerszám maradt hátra. Amikor a fejembe vettem, hogy a műhelyt visszaállítom, nem igazán volt mihez nyúlni, így elkezdtem gyűjteni a szerszámokat. Édesanyám elbeszélései alapján sokat tudtam a mesterségről és keresztapám műhelyében is sokszor megfordultam kisgyermekként. Három év alatt az interneten, zsibvásárokon szedegettem össze a 1920-as években használatos eszközöket. Szinte már minden készen állt a múzeum megnyitásához, de az üllő még hiányzott. Szerencsére épp akkor jutottam hozzá egy szegedi gyógypatkoló kovácsműhely teljes felszereléséhez, ezáltal a hiányzó üllőhöz is, így sikeresen összeállt a teljes műhely. Sőt még egy másik gyűjteményre való is összejött, ezért amire nem volt szükségem, azt eladtam. Egy bócsai lovas panzió tulajdonosa vette meg azzal a feltétellel, hogy nála is rendezzek be egy hasonló múzeumot. A fiammal meg is csináltuk. Csakúgy elkészült mint az itt látható régies szerszámtartó kalodák is. Ezek ugyanis nem maradtak fent nagyapám után, több skanzenben is jártam, tanulmányoztam, mire végül elkészítettünk egy a dél-alföldi, és egy észak-alföldi térségben használatos kalodát – idézte fel a kezdeteket Kovács Imre. 

Felelősséggel tartozik őseinek

Elmesélte azt is, hogy időközben keresztanyja házának padlásán nagypapája több régi szerszámjára is rátalált. Így például arra a kis asztalkára, amit a lópatkolásnál használt. Azt a kis asztalt vitte ki a műhelyből, amikor a lovat patkolta, arra rakta a szükséges szerszámokat. Az asztalon érintetlenül porosodott nagyapám patkoló kalapácsa, körmölőfogója és a bőrmellénye is. Ezek mind a gyűjteménybe kerültek. 

Kovács Imre arról is mesélt, hogy végül a nagyapai örökségnek keresztanyja tanácsára Fekete János egykori műhelye adott otthont. Fekete János nagyapjának a testvére volt, aki szintén a kovácsmesterséget választotta hivatásául. A legfiatalabb testvér, Mihály Kecskeméten volt kovácsmester. Az ő fia, Fekete Tamás is viszi tovább a mesterséget, de már a mai modern körülmények között gőz kalapáccsal teherautó fédereket edzenek szekerek helyett. Ugyanakkor szívesen tart bemutatót itt a kunszállási gyűjteményben is – mesélte büszkén Kovács Imre, aki azt is elárulta, hogy időnként eljárnak rendezvényekre is, hogy bemutassák ezt a kihalófélben lévő mesterséget. Mint mondta, úgy érzi, felelősséggel tartozik az őseinek, hogy ha már ilyen örökséget kapott, azt megőrizze és bemutassa a fiatalabb generációnak. A gyűjtemény előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Érdeklődni a 06-70/380 22 65-ös telefonszámon lehet. 

A kunszállási gyűjtemény is pecsételőhely

A kunszállási gyűjtemény színvonalát jelzi az is, hogy része a Tájak — Korok — Múzeumok mozgalomnak. Az 1977-ben indult mozgalom szervező bizottsága összeállította és kiadta a „Magyarország látogatható természetvédelmi területei, műemlékei, múzeumai” című katalógust, melyhez térképmelléklet is készült. A katalógus öt kiadásban 450 000 példányt ért meg. 1700 objektumot sorol fel, megyénkénti, településenkénti csoportosításban, mindegyik kapott egy sorszámot. Az objektum bejárata mellett emblémás felhívó táblát helyeztek el, az objektum fenntartója pedig egy, a katalógusbeli négyjegyű sorszámot tartalmazó emblémás bélyegzőt kapott, hogy azzal igazolja az odalátogató turistáknak a megtekintést. Az országjáró játékban már a kezdetekkor tízezrek vettek részt, ma is nagy a sikere. A kezdetek óta több, mint egymillió hazáját szerető résztvevőt mozgattak meg játékaikkal.