Kecskeméti Zenészegylet

2023.07.10. 17:20

A kecskeméti táborban újra együtt zenélnek a tehetségek – galériával

Hétfőn kezdetét vette a Kecskeméti Zenészegylet zenei tábora, ahol a résztvevő fiatalok dal- és zeneszerzést is tanulnak, az éneklés és hangszeres játék mellett. Neves mentorok segítik a tehetségek kibontakozását.

Sebestyén Hajnalka

A táborozók az ország számos településéről érkeztek

Fotó: Bús Csaba

A kecskeméti Granada Hotel ad helyet immár negyedik alkalommal a Kecskeméti Zenészegylet zenei táborának. Mint arról már számot adtunk: a Nemzeti Kultúra Alap jóvoltából biztosítanak lehetőséget a tehetséges fiatal alkotók számára a fejlődésre és a szakmai továbbképzésre. 

A hétfői megnyitón Szénási Pál Bertalan, az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: a táborozók az ország számos településéről érkeztek, megyénkből például Dávodról és Orgoványról. Többen már visszatérő tehetségek. Szénási Pál Bertalan hozzátette: kézzel fogható eredménye van a táborban töltött napoknak. Néhány tehetség már több dalt írt vagy szerzett, klipeket osztott meg a világhálón. Csak tavaly a négy nap alatt több mint tíz dal született, és néhány klip is. 

A kecskeméti önkormányzat részéről Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: a zene boldoggá tesz, a zene összeköt, a zene mindenkié. A város jó kapcsolatot ápol a zenészegylettel, több rendezvényükön is fellépnek a tagok. A tábor egy remek alkalom arra, hogy a már meglévő tudásukat kamatoztassák, tovább bővítsék a táborlakók. A végén pedig sok sikert kíván a közös munkához.

Szénási Pál Bertalan a jelenlévő mentorokat is bemutatta. A négynapos táborban összesen 15 fiatal tehetség, 10 eladó és mentor dolgozik majd. A mentorok választották ki kivel kívánnak dolgozni a táborban. Kecskeméten méltán ismert ifj. Pulius Tibor mentorálja majd a gitárosokat. Kállai Misi a billentyűs fiatalokkal dolgozik. Nyúl György, a Trendkillerz és az Inverz gitárosa, és Somogyi Károly zongora tanár is segíti majd a táborlakó tehetségeket.

Ezzel párhuzamosan négy stúdió pont működik Rab Attila, a TEXAS Stúdió hangmérnökének vezetésével. Ezekben felvételeket készíthetnek az ügyesebb alkotókedvű fiatalok. Szénási Anna énektanár pedig az énekesek hangképzését, Németh Zoltán a dalszerzők munkáját segíti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában