Kecskemét / Lakitelek

2023.03.18. 16:12

Több mint harmincan jutottak tovább a kutatói pályázat második fordulójába

Harminchatan jutottak tovább a Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett kutatói pályázat második fordulójába – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány közös felhívását a Neumann 2023 programsorozat keretein belül hirdették meg a tudós élete és munkássága iránt érdeklődő főiskolásoknak és egyetemistáknak – mondta el Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI-nek.

Kiemelte: a pályázat célja, hogy a Neumann János élete, illetve munkássága iránt érdeklődő és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára lehetőséget biztosítson kutatói készségeik fejlesztésére.

A jelentkezőknek február 20-áig volt lehetőségük megküldeni a kiválasztott témakör alapján elkészített kutatási tervüket, összefoglalójukat. A kecskeméti Neumann János Egyetemet fenntartó alapítvány kurátoraiból álló szakmai zsűri a mintegy 50 pályamunka alapján 36 pályázónak adott lehetőséget a témája hosszabb kifejtésére.

– A hallgatóknak április 10-éig kell megküldeniük 15-25 ezer karakter hosszúságú dolgozatukat. A legjobbnak ítélt kutatási munkákat alkotóik május közepén, a Lakitelek Népfőiskolán zajló tudományos konferencia keretében, előadás formájában is bemutathatják – hangsúlyozta Lezsák Sándor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában