Apokaliptikus látvány fogadta a kecskeméti önkénteseket Törökországban – podcast, galériákkal

A Kecskeméten 2019-ben alakult egyesület eseményeiről többször beszámoltunk. A főként gyermekek számára programokat szervező egyesület tagjainak egy egészen új környezetben kellett helytállniuk: Törökországban mentettek életeket. Köszönhető ez annak, hogy egy évvel ezelőtt teljesítették a katasztrófavédelem minősítő vizsgáját, ami városi kutató mentő tevékenységre jogosítja fel őket. Némiképp jóslászerű módon egy földrengést szimuláltak a vizsgán.

– A Hírös Rescue Team vezetője, Trencsényi Péter telefonált 9-én, hogy lehetőségünk van, Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csapatának tagjaként a törökországi földrengés helyszínére utazni. Természetesen gondolkodás nélkül igent mondtunk erre a lehetőségre és 10 perc alatt megbeszéltük, hogy kik azok, akik biztosan jönnek az egyesületből. Majd gyorsan összeállítottuk a technikai eszközöket, szakfelszereléseket, melyekre szükségünk volt és egy óra alatt készen álltunk az indulásra.

– A Hírös Rescue Team öt tagjával mentünk fel közösen a reptérre, kilencen képviseltük a hírös várost, valamint a legnagyobb hős Mogyi kutya. A csapat feladata a romok közt rekedt, élő személyek felkutatása, és mentése volt – idézte vissza az elindulás előtti pillanatokat Balázs István, az Egy Csepp Tűz Önkéntes Tűzoltó Egyesület egyik alapítója. 

–  A reptéren már a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai vártak bennünket.  Hihetetlenül gyors volt a kijutáshoz szükséges ügyintézés, hiszen 10 óra magasságában kaptuk a telefonhívást, és a repülőnk 20 óra 20 perckor szállt fel a ferihegyi reptérről. Minden segítséget megkaptunk, hogy minél gyorsabban fel tudjunk kerülni erre a gépre, és minél előbb ki tudjunk érkezni arra a helyszínre, ahol várták a segítséget – mondta Kovács Andrea, az egyesület másik alapítója.

A több emeletes épületek szemmagasságban voltak

Adanába érkezve kapták meg azt a területet, ahol menteniük kell. Ez a Hatay tartományban található Antakya városa volt.

–  Már a helikopterről apokaliptikus látvány tárult a szemünk elé: az utcák összedőlve, romokban állt egy közel 500 ezer fős nagyváros. Odaérkezve, a Magyar Református Szeretetszolgálat már kint lévő csapatának vezetőjével felvettük a kapcsolatot és így vált a csapat 19 fős mentőcsapattá négy kutyával. Egy rövid eligazításon vettünk részt és már indultuk is a szektorokra osztott katasztrófával sújtott terület megadott címeire, öt fős mentőcsoportokban. Akkor éreztük a valóság súlyát, amikor leszálltunk a járműről, amivel kiérkeztünk a helyszínre. Az utcákon sétálva a több emeletes épületek szemmagasságban voltak, vagy még attól jobban összedőlve. Azt az érzést nem lehet szóban elmondani idézte vissza Balázs István az odaérkezés tapasztalatait.

–  Tűzoltóként az volt a feladatunk, hogy megítéljük azt, hogy az adott épületbe be lehet-e menni, vagy nem. Petiékkel úgy beszéltük meg, hogy a kutyát csak olyan helyre küldjük be, ahová mi is bemennénk. 

– mondta Balázs István.

–  Nagyon figyelni kellett, mert a vízszintes és a függőlegesnek a fogalma elveszett, mindenféle irányban meg voltak dőlve az épületek. Volt, ami teljesen összedőlt, míg más épületeknek a fele omlott össze. Nem távolodtunk el egymástól, az volt a lényeg, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk, vigyázzunk egymásra –  mondta Andrea.

Észre sem vették, hogy lement a Nap

Már a munkaterületre, Antakya központjába való bejutás sem volt egyszerű, hiszen mindenhol romok hevertek. A kevés épen maradt útvonalon koncentrálódott a forgalom. Azután pedig egész nap folyt a munka, hajnaltól késő estig, a metsző hidegben. –  Az egyik pillanatban csak azt veszed észre, hogy lement a Nap, és hideg van. Semmi átmenet nem volt. Napközben, 14-15 fok, és ahogy elindult a nap lefelé, onnantól minden ruháját felvette magára az ember, olyan hideg volt – mondta István.

– Már délután négy órakor látszott a leheletünk. Hajnali egy órakor, amikor beesünk a sátorba, akkor az első éjszaka mínusz 4 mínusz 6 fok között volt a hőmérséklet, de előfordult mínusz kilenc fok is. Ez nem csak a mentésre volt hatással, hanem természetesen rontotta a túlélők esélyeit is –  tette hozzá Andrea.

Fontos a feladatra koncentrálni! 

A két önkéntes tűzoltó arról is beszélt, hogy mi van az ember fejében a mentés során.

– Ilyenkor a feladatra koncentrálunk, az érzelmeket ki kell zárni. Semmi más nem lebeg a szemünk előtt, mint a feladat és a társunk, valamint a saját magunk testi épsége. Ott akkor el tudtunk vonatkoztatni a tragédiától és attól, hogy ott élő és vagy elhunyt személyek vannak a helyszínen –  állították egybehangzóan nyilatkozóink.

A romokon hangdetektorral, hőkamerával is keresték a csapatok a túlélőket, de az igazi kincs a mentőkutya volt. Elmondták, hogy ha élő emberre bukkantak, akkor hangjelzéssel tudtak meggyőződni arról, hogy él-e a személy. –  Az egész város morajlott, zúgott, szirénázott, egyetlen egy tizedmásodpercre nem volt csönd. Kivéve, amikor fent voltunk a romokon, és ez a morajlás egyszer csak egy füttyszóra, egy hangra, vagy akár sípszóra, vagy akár a mi kézjelzésünkre megállt. Semmi mást nem lehetett hallani, csak maximum azt, hogy a távolban elmegy egy helikopter, viszont ott a közvetlen közelünkben csönd volt és a túlélő hangjelzésére figyelt mindenki. 

– mondta István.

A rendkívüli körülmények között folytatott nehéz munkában enyhülést jelentett az a szeretet, amit a helyiektől kaptak. Különösen akkor, amikor megtudták, hogy magyarok.

Összesen öt embert találtak élve a romok alatt

Utolsó napjukon a romokon dolgozva élet jeleire találtak Mogyi segítségével, azonban az éjjel beköszöntével a helyszínt elhagyták, de az ottmaradókkal megbeszélték a kutatás folytatását. Másnap reggel a mentés vezetői úgy ítélték meg, hogy túl sok idő telt el a földrengés óta ahhoz, hogy túlélőkre találjanak és így a kutató-mentő szolgálatunk befejeződött és hazautaztak.

–  Hazatérésünk utáni reggel, hétfőn fél nyolckor csörgött a telefon és jött az a csodálatos hívás. A tolmácsunk volt, értesített, hogy kimentették azt a házaspárt, akiknek helyét mi jelöltük meg az elutazásunk előtt. Ez a legnagyobb sikerünk, minden percért érdemes volt ott lenni és dolgozni. Az előttünk lévő, már az első etapba kiérkező egységnek is volt sikeres mentése, a Magyar Református Szeretetszolgálat egységei összesen öt főt adtak vissza családjaiknak –  mondta István.

S hogy mi hagyott a legmélyebb nyomot vendégeinkben?

– A legmélyebben az maradt meg bennem, amikor egy halk szavú török úriember arra kért, hogy nézzünk meg egy területet. Természetesen mentünk és Mogyi átvizsgálta a területet, de sajnos túlélőt nem jelzett. Ezt elmondtuk neki, csendesen tudomásul vette, megköszönte és elmesélte, hogy a családját kerestük. A férfi a földrengés idején a munkahelyén volt éjszakásként, a családja pedig otthon aludt. Az átéltek hatására úgy gondolom, hogy semmi sem természetesen adott az életünkben –  sorolta Andrea.

István a legnehezebb pillanatokat szülőként élte meg. –  A törmelékek átvizsgálásakor rengeteg gyerekjáték hevert szerte mindenhol. 

–  mondta István, hozzátéve: a nemzetközi mentőcsapatok munkáját látva céljuk lett, hogy új életmentő eszközöket szerezzenek be azért, még felkészültebben kelhessenek útra, ha újra jön az a bizonyos hívás.

Elmondták: a ferihegyi fogadtatás meglepetés volt, hiszen a média munkatársai mellett, Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester és dr. Salacz László országgyűlési képviselő, valamint a török konzulátus munkatársai és török egyetemisták várták a hazatérő csapatot a reptéren. A magyar mentőcsapatok köztársasági elnöki elismerést vehettek át, a Sándor-palotában.

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.