A múltról mesél a móricgáti öregek padja

A közelmúltban ünnepelték a református templom építésének hatvanötödik évfordulóját Felső-Móricgáton. A templom építését Dobos Károly lelkész szorgalmazta, akit a fővárosból száműztek a pusztába. Nehéz viszonyok közepette indult az építkezés, amelynek segítésére közadakozás indult.

– Móricgáton valamikor száz évvel ezelőtt még „magabíró” gyülekezet volt, több száz reformátussal, önálló lelkésszel, presbitériummal, gazdálkodással. 1952-ben ide száműzték Budapestről az országos hírű Dobos Károly lelkészt. Az élő hitű helyi gondnokkal, Deli János kovácsmesterrel 1955–57-ben templomot építettek. Sajnos a település és a gyülekezet létszáma azóta jelentősen csökkent – számolt be a maroknyi gyülekezet múltjáról és jelenéről Kósa István szanki református lelkész.

„Kegyelemből hit által” azonban megtörtént a csoda, felépült a tornyos templom a pusztában, olyan időkben, amikor a rendszer nehezen tűrte az egyházakat. A templomszentelést 1957. november 9-én tartották és az egybegyűlt mintegy ezer ember előtt Dobos Károly templomépítő lelkipásztor tartott beszámolót arról, hogy miként épült fel a Móricgát-pusztai református templom.

„Úgy mondja itt a pusztai szájhagyomány, s ez igazság is, hogy a móricgáti református gyülekezet bölcsője itt ringott egykor a Duna menti ősi református gyülekezetben, Kiskunlacházán. Sokáig Lacháza pusztája volt ez a tájék, amikor a lacháziak pusztájuktól megváltak, a közülük kiszakadt, s ide telepedett pásztornépet ellátták református iskolával, 50 hold földdel, s azzal a 120 kilós pásztorharanggal, amelyik 1943 óta hívogatta az iskola melletti haranglábon a puszták népét imádságra. Krisztus követésére, itt, ahol az iskolánál az ősi pusztaház is állott. 1862-ben Szank vette lelki gondozásába a helyet (…) – hangzott el a korabeli számadás során.

„Amint szaporodtak a hívek, felvetődött a gondolat; van temetőnk, harangunk, lelki hajlékra is szükség volna. Az első világháború után meg is szerezték ezt a mostani templomtelket, s a 40-es években akkori lelkipásztoruk megindította a gabona- és pénzgyűjtést az építendő templomra. Azonban a háború nagy vihara széjjel szórta a 100 mázsa gabonát és a 2000 pengőnyi templomanyagot.”

A templomépítés sokáig reménytelennek tűnő vágyakozás volt, amire így emlékeztetett Dobos Károly: „1954-ben egy építészmérnöknek készülő egyetemi hallgatónő megrajzolta, megfestette a gyülekezet álmodott templomát. 1954-ben nehéz viszonyok között vágyakozva szemlélték egy istentisztelet után a táblára szegezett képeket, de nagyon kicsiny hittel is.”

Adományokból szerezték be az alapanyagokat

Az építkezéshez szükséges alapanyagokat adományokból szerezték be. A puszta népe is szorgalmasan gyűjtött a templomra. „Csak 10 ezer jó téglát tudjunk megvenni a fundamentumhoz, a vályogot majd kivetjük, s tovább haladunk – gondoltuk. A lelkipásztor arra kérte a gyülekezet asszonyait, hogy neveljenek egy pár csirkét a tanya körül a templom fundamentuma javára, s az ősszel eladott csirkék árából meg tudjuk venni a 10 ezer fundamentumhoz való téglát. Az asszonyok ezt el is vállalták. ”

Az egykori anyaegyház is küldött háromezer forintot, így hamarosan befuvarozhatták az első tízezer téglát a templomtelekre.

Később a foktői gyülekezet négyezer forintot küldött. „ Még kis szórványain népe is szeretettel adakozott, a majsai fiókegyházunk népe is.” – írta Dobos Károly, aki arról is beszámolt, hogy adakozók szép számmal akadtak: „az óhazai akáclombos temetőbe már öreg korukban is visszavágyó amerikás magyar véreink segítettek, sőt rajtuk keresztül érkezett hozzánk elsőnek a jugoszláviai magyar reformátusok ezer tégla segítsége. De küldött ezer téglát az amerikai angol lelkész is, aki az első világháború végén Nikolsusuriski magyar hadifogolytáborban éveken át munkálkodott a Vöröskereszttel hadifoglyaink között, s megszeretett minket. S küldött ezer téglát az a zsidó származású kanadai mérnök is, akit kisfiú korában hónapokon át rejtegettünk, a hitleri és nyilas fajüldözés idején. Megmenekült, messze került, de az egykori jótett most így kamatozott.”

„Isten újabb jeleket adott, hogy velünk van. Ő küld segítséget, mert tudja, hogy kevesen vagyunk e nagy feladathoz. Egy öreg budapesti kéményseprő házastárs szívét, ahol a férj római katolikus, felindította az Isten, hogy küldjön havonta fizetéséből, míg dolgozni tud, 100 forintot templomunk építésére. 

És akik sohasem látták e tájat, küldtek 16 hónapon át 100 forintokat. 

Amikor pedig a postán nem lehetett 1956 őszén pénzt küldeni, összerakták, s egyszerre 1000 forinttal toldották meg, még addigi 1600 forint adományukat.” – számolt be Dobos Károly, aki felidézett egy aranyos adományt is.

„Egy I. osztályos kisfiunk húsvéti locsolkodásban keresett 10 forintját mind ideadta a templom építésére, pedig kisbicskát akart venni rajta. De a lélek által az ő szíve is tüzet fogott a nagy ügyért. Amikor cselekedetéről hallott egy dunántúli gyülekezet kurátorának felesége, aki szintén csak 10 forintot akart adni templomunkra. Úgy meghatódott, hogy hozzátett egy 0-át, s egy százast adott, de hozzátette, csak a felét írjuk a nevére. A másik fele névtelen legyen, nehogy kikapjon az urától, hogy miért adott olyan sokat. ”

Többen segítették a lakosokat

Más gyülekezetek is segítették a móricgátiakat: „Még 1956 októberében megszavazta a Dunamelléki Egyházkerület, hogy az egyházkerület gyülekezetei adjanak egy perselyadakozást a móricgáti templomépítésre. A körlevél azonban az ismert események miatt csak 1957 tavaszán mehetett ki. A kis baranyai gyülekezet 3 forintos perselyétől a kecskeméti gyülekezet 4000 forintos perselyéig jött, áradt hozzánk református atyánkfiai segítsége. Különösen hálásak vagyunk a Dunamenti gyülekezetnek. Uszódon, szörnyű jégverés után 10 nappal mégis összeadott a gyülekezet 4000 forintot részünkre, s a Pest közelében lévő ráckevei hívek, ahol több móricgáti hívünk is lakozik, 80 ezer forinttal jöttek a segítségünkre.” – folytatta a leltárt Dobos Károly.

A tölgyfaajtót Dunapatajról, Foktőről a toronyra való csillagot, egy skót misszionárius nőtől pedig a szószékre és az úrasztalára való terítőt kapták. Az ablakok a lacházi anyagyülekezet ajándékai volt.

„Most tehát elmondhatjuk, hogy templomunkat építette két világrész, 5 ország és 3-féle keresztény felekezet népe szép testvériségben. Amerikai tégla, orosz bádog. Nyugat és Kelet tudnak találkozni a Krisztusban. Bizonysága ez annak, hogy Jézus Krisztus ma is a világ Ura. Össze tudja kötni szent testvériségben a világrészeket, a népeket (…) – írta Dobos Károly, aki beszámolója végén így fogalmazott: „Talán többnek feltűnt, hogy egy ember nevét sem említettem meg. De a kálvinista természetű bibliás lélek ilyenkor nem szereti a maga dicsőségét, hanem a Szentháromság Egy Örök Igaz Isten dicsőségét magasztalni. Kész már a templom. Használható. Sokan az öregek már nagyon vágytak utána. Templom után, az imádság háza után. Most megadta nekik az Isten. Kissé nyersek még a falai, padozata, mint ahogy nyers még sok pusztai ember is, de ha majd többször hallja ez a nép is a bűnös emberi szívet újjászülő, átformáló Jézus Krisztus szavát, hisszük, jobb, nemesebb, tisztább lesz a pusztai ember szíve is.”