2024.09.17. 06:50
Lopások: nyáron ezúttal nem a strand, hanem furcsa módon a temető volt a veszélyesebb terep
A nyár sok veszélyt tartogat. A strandokon jellemzők szoktak lenni a lopások, a parkolókban a kocsifeltörések. Idén viszont a strandokon kevésbé, inkább furcsa módon a temetőkben követtek el több bűnesetet a tolvajok. Tanács László címzetes rendőrőrnaggyal, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály főelőadójával beszélgettünk.
Az elmúlt években a rendőrség minden nyári szünetet azzal kezdi, hogy bűnmegelőzési tippeket szolgáltat a strandolók számára annak érdekében, hogy zavartalan legyen a nyaralás. Ez idén sem volt másképp, és úgy tűnik, vármegyénkben egy-két esetet leszámítva megúszták az áldozattá válást a nyaralók.
– A rendőrségi statisztikák alapján a mögöttünk hagyott nyár a strandokon rendben lezajlott – válaszolta kérdésünkre Tanács László címzetes rendőrőrnagy, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály főelőadója.
– A feljelentések száma szerencsére csekély volt, a vízpartok mellett a lopások nem voltak jellemzőek. Kecskeméten ezt segítette a Strand Police kezdeményezése, amely során a diákok járőrözési tevékenységet vállaltak, és vigyáztak a kecskeméti fürdőzők értékeire, felhívták a strandolók figyelmét, ha szabadon hagyott táskákat, értékeket láttak.
Bács-Kiskun vármegye vízpartokból és strandolási lehetőségektől gazdag, és jó hír, hogy a megyeszékhelyen túl sem volt jellemző a nyaralók megkárosítása.
– Néhány esetben természetesen értesítették a rendőrséget, de nem a lopások miatt, hanem azért, mert az állampolgárok étkezőknél vagy a part mellett elhagyták mobiltelefonjukat vagy a bankkártyájukat. A törölköző alól viszont nem igazán történtek lopások, és reméljük, ez azért volt, mert az alá nem rejtett senki értéket. Mindig elmondjuk, hogy a strandtörölköző nem védi meg értékeinket, mindenkit az értékmegőrző használatára biztatunk – hangsúlyozta Tanács László.
Vittek ruhát, kocsit, mindent
A nyár legérdekesebb bűnesete Soltvadkerten történt. A fürdőzők a levetett ruházataikban hagyták a gépjárművük indítókulcsait, és azokat a ruhákkal együtt ellopták. A fiatal tettesek az autókat is elvitték, de természetesen azóta a rendőrség eljárás alá vonta őket.
A temető a tolvajok terepe
Bár nem most van ennek az időszaka, mégis a temetők környékén jellemző, hogy bűncselekményeket hajtanak végre.
– Több alkalommal előfordult, hogy a parkolóban hagyott gépjárművek esetében, vagy a sírok közé beállt autóknál nem húzták fel az ablakokat a sofőrök. Több esetben emeltek el így értékeket, kistáskát az ülésekről. Az idősek figyelmét is szeretnénk nyomatékosan felhívni, hogy a temetőkben értékeikre vigyázzanak. Azt hiheti az ember, hogy szinte üres a temető, ki bántaná az autót vagy vinné el a sírokon hagyott értékeket, de ez nem egyszer megtörtént – mondta a rendőrség főelőadója, hozzátéve, ez tipikus esete annak, hogy alkalom szüli a tolvajt.