Rendőrség

2024.09.04. 13:28

Marihuánát, kokaint és ecstasyt is találtak a rendőrök a fiataloknál Halason

Két 18 és egy 17 éves fiú letartóztatását kezdeményezik a kiskunhalasi nyomozók.

Baon.hu

Három 18 év körüli fiút igazoltattak a járőrök Kiskunhalason 2024. augusztus 28-án hajnalban. Az egyiknél egy sporttáska volt, amit átnéztek a rendőröknek. Kiderült, hogy jó érzékkel tették, ugyanis egy halomnyi illegális szer – bruttó 70,92 gramm zöld növényi törmelék, 18 kábítószergyanús tabletta és bruttó 10,72 gramm fehér kristályos anyag – lapult az aljában. Fény derült arra is, hogy nem csak a táska birtokosa a ludas, a trió másik két tagja vásárolta a drogot, majd eladták neki. A rendőrök gyorstesztet alkalmaztak, ami marihuánára, kokainra és ecstasyra pozitív értéket mutatott – közölte a rendőrség.

bilincs, rendőrség
Illusztráció
Fotó: police.hu

A kiskunhalasi nyomozók még aznap átkutatták a fiatalok otthonait, ketten közös albérletben laktak. Mindkét helyen további droggyanús anyagokat – összesen bruttó 272,61 gramm zöld növényi törmeléket – és a használatukhoz szükséges eszközöket találtak. A rendőrök előállították a kamaszokat és gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. A nyomozók kezdeményezik a letartóztatásukat kábítószer-birtoklás gyanúja miatt. Az illegális szert lefoglalták és szakértő bevonásával vizsgálják.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában