2023.12.29. 10:51
Két autó árokba csapódott Bács-Kiskunban, egy fiatal nő életét vesztette szeptemberben
Ezekre a cikkekre kattintottak legtöbbet olvasóink szeptemberben.
Árokba csapódott egy kisbusz Kecelen
Fotó: Pozsgai Ákos
Meggyulladt az olaj egy vendéglátóhely konyháján Solton, a Kecskeméti úton szeptember 27-én. A tűz átterjedt a kétszáz négyzetméteres ingatlan tetőszerkezetére, amelyben konyhai és hűtő-fűtő berendezések kábelei égtek.
Szeptember 6-án este nem sokkal hat óra előtt történt, amikor egy kisbusz az 54-es főúton, Soltvadkert felől Kecel irányába tartott és a bal hátsó kereke durrdefektet kapott és levált a kerékről a gumiköpeny. A jármű árokba hajtott és felborult.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt két férfival szemben, akik közel fél éven át titkos üzenetváltást lehetővé tevő telefonos alkalmazás segítségével speeddel, ecstasyval és marihuánával üzleteltek.
Egy 61 éves bácsbokodi lakost szeptember 4-én egy ismeretlen felhívta és közölte, hogy egy nyereménysorsoláson 1 millió forintot nyert. A nyeremény átvételének feltételeként a RUNDECK és a WISE programok telepítésére kérték telefonján. Ezt követően a Netbankjába belépett és nem sokkal később észlelte, hogy megtakarítása eltűnt a számlájáról
Árokba csapódott, kidöntött egy oszlopot és a mezőn állt meg egy személyautó a Bács-Kiskun vármegyei Kömpöc közelében, a Kiskunmajsára vezető, 5411-es út 8. kilométerénél szeptember 9-én kora reggel. A balesethez a kiskunmajsai hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanította a gépkocsit. Egy 24 éves nő életét vesztette a balesetben.