Szívvel-lélekkel készíti kézműves bicskáit a kiskunfélegyházi mester – galériával, videóval

Bár Lajos Tibor csak egyszerű bicska csinálónak tartja magát, szülővárosában mégis félegyházi bicskamesterként emlegetik. Nem véletlenül, hiszen a keze alól kikerülő bicskák mind kézműves remekek. Sok visszatérő vásárlója van, akik gyűjtik az általa készített bicskákat. Sokan pedig ajándékba viszik, így került már belőlük az ország számtalan pontjára, de Amerikába, Új-Zélandra vagy Angliába is. Tibor bicskái közül több is látható a szabolcsi Bicskatóriumban. 

Nagyon sok ember gyűjti a bicskákat, főként férfiak, vadászok, horgászok, akik szeretik ha van bicska zsebükben. Mindig jól jön, ha el kell vágni valamit, fel kell bontani egy csomagot. Sokan a nadrágszíjra erősítve hordják. 

Ezek a férfiak nagyon szeretik a minőséget, az egyedi, kézműves bicskát. A kézi készítésű bicskának lelke van, benne van a készítőjének az ideje és a precizitása – vallja Lajos Tibor, aki már gyermekkora óta vonzódik a késekhez, bicskákhoz. 

Először késeket készített

– Egész életemet végigkísérte a kés, akárhol dolgoztam, kést mindig készítettem. Találtam valamilyen anyagot, amiről azt gondoltam, hogy abból jó kés lenne, már köszörültem is pengének. A régi késkészítők is abból dolgoztak, amit találtak. A háború után roncsokból készítettek késeket, a legjobb pengék az autók féder rugójából készültek. Markolat anyagot sem lehetett kapni, de ott volt a fa, az agancs, a szaru. Ma már a legkülönfélébb anyagokból készül a bicska markolata, így például stabilizált mamutfogból, zsiráfcsontból vagy ébenfából – sorolta Tibor.

Azt is elmesélte, hogy hiába volt a kések iránti vonzalma, tanárai a lakatos szakma felé irányították. Miután kitanulta a lakatos mesterséget 25 évig dolgozott a félegyházi műanyaggyárban. A gyár leépítése után Kecskeméten helyezkedett el szintén a műanyagiparban, majd egy félegyházi kárpitos mester mellett tanulta ki a kárpitos szakmát. A műhely megszűnése után a vasiparban dolgozott több mint tíz évet. Közel ötven év alatt a munkája során összegyűjtött szakmai tapasztalatát most a bicska készítésben kamatoztatja. 

Besze-féle bicska felújításával indult a hobbi

Lajos Tibor kezdetben csak késeket készített, azokat is csak saját részre. Otthonukban így csak elvétve van bolti kés. A bicska készítés mintegy hat éve kezdődött. Egyik kollégája kérte meg egy régi Besze-féle bicska felújítására. Először el sem akarta vállalni, de aztán mégis igent mondott. Ekkor jött rá, hogy nem is olyan bonyolult szerkezet, mint gondolta, így sikeresen felújította a régi darabot. Ennek köszönhetően újabb és újabb bicskákat vittek hozzá javításra. Később már új bicskát is kértek tőle. Először tesztelésként magának csinált egyet, ami nagyon jó lett, azóta is minden nap használja. Az első bicskát sorra követték az újabbak, hiszen ismerősei folyamatosan rendeltek tőle.

Kezdetben a lakótelepi garázsában készültek a bicskák, de a szomszédok nem nézték jó szemmel amikor az utcán edzette az acélt, ezért keresnie kellett egy új helyet a mesterséghez, ahol kedvére alkothat egész nap. Így szép lassan a hobbiból hivatás lett, amit nyugdíj mellett végez. 

Minden bicskának története van 

Lajos Tibor csak hagyományos magyar formájú bicskákat készít. El is sorolta, milyeneket. Először a maskara formát kezdte el készíteni, amely a díszítettségéről kapta a nevét, hiszen a „maskara” szót szokás volt a különleges, ünnepi, díszes szinonimájaként is használni. 

Másik kedvence a fejesgörbe, amelyik az egyik legszélesebb körben elterjedt, igen kedvelt fajta. Nevét a formájáról kapta, mely a kiszélesedő első baknira (fej) és az enyhén hajlított görbe markolatra utal. Ezt a formát Tibor egy kicsit saját ízlésére formálta: módosított a fej fomáján és markánsabbá tette a markolatát. 

Azt is megtudtuk, hogy az egyik legismertebb bicska a szalonnázó, amely a legfinomabb, legkecsesebb, legelegánsabb forma a magyar bicska típusok között. Hosszú, kecses pengéje okán kifejezetten falatozáshoz használják. 

Az arató volt a szegényember bicskája, amit egyszerűbb anyagokból készítettek, aratások idején étkezéshez használták, de masszív, vaskosabb formájának köszönhetően szinte mindenre alkalmas. 

Lajos Tibor azt is elmondta, hogy a rác bicskát is egyértelműen a magyar bicska formák közé soroljuk, a török elől menekülő szerbek honosították meg hazánkban. Letisztult egyenes formája miatt egyenes bicskának is hívják. A szalonnázónál valamivel rövidebb, de szélesebb pengéje többféle használatra, például nyársfavágásra is alkalmassá teszi. 

Nagyon kedvelt fajta a gyűjtők körében a Náder bicska, amely a nevét a készítőjéről, Náder Ignác szegedi késes mesterről kapta. Jellegzetessége a hosszú baknikon az úgynevezett bajuszdíszítések, vagy szarkalábak. 

Lajos Tibor mesélt még a Gráczi bicskáról, a Cakliról, amit hívnak Völegyeltnek és Mitrinek is. A Kusztoráról, ami páros bicska, mert az egyik fele kés, a másik villa, de van kanalas változata is, ezért utazó bicskának is nevezték. Van még matróz bicska, halas bicska, Juhász bicska, amin körmölő is van és az egyik legkeresettebb fajta. Nem feledkezhetünk meg a bugyli bicskáról sem, amit a régi időkben gyakran maguk készítették az ügyes kezű parasztok. 

A bicska készítést korábban inasként egy mester mellett sajátították el fiatalok. Később a késes-műköszörűs szakmát a szakmunkásképzőkben is tanították, de ma már nincs ilyen képzés. Tibor teljesen autodidakta módon sajátította le a bicska készítés fortélyait, az interneten mindent elolvasott, amit a bicska készítésről tudni kell. Tudását azonban nem rejti véka alá, szívesen megosztja a fiatalokkal, nehogy a feledés homályába kerüljön ez szép, régi mesterség.