Soltész Rezső: reneszánszomat élem

Tizenévesen már neves zenekar tagja volt, később Ki mit tud? döntős lett az együttessel, táncdalfesztiválokon aratott sikereket, szólistaként nyert díjakat itthon és külföldön. Soltész Rezsővel a Vasárnap Reggel készített interjút.

Igazi filmes család volt a Soltész família, már a háború előtt is jegyezték a neveteket.

Nagyapám, Soltész Endre, ahhoz a generációhoz tartozik, amely az első hangosfilmeket készítette. Híres producer volt, olyan filmekhez fűződik a neve, mint például a 120-as tempó. Édesapám a Hunnia filmgyárban dolgozott, később a hazai filmforgalmazást vezette a MOKÉP-nél. Édesanyám adminisztratív munkát végzett az ELMÜ-nél, aztán jöttek a gyerekek, és a mi nevelésünkkel foglalkozott. Gábor öcsémmel később együtt zenéltünk a Rangers-ben, majd a Corvinában. Miklós öcsém látás- és hallássérült, de így is egyetemet végzett.

Milyen volt a Toldy Gimnáziumba járni?

Az volt az első koedukált gimnázium, ahová protekcióval kerültem be. Itt ismerkedtünk meg és jártunk 1963-tól Lamm Judittal, aki 1966-ban a feleségem lett, született két lányunk, 1967-ben Ági, 1971-ben Judit. Áginak két gyereke van.

Aki ilyen fiatalon nősül és lesznek gyerekei, annak biztos egzisztenciája kell, hogy legyen.

A családi hagyományokat követve a Pannónia Filmstúdióban kezdtem el dolgozni, ahol legendákkal találkoztam a rajz-és szinkronosztályon. Foky Ottó bábfilmeket készített, akkor forgatta a Vukot Dargay Attila, ott dolgozott Macskássy Gyula, és még sokan mások. Megismerkedtem a szinkronfilm készítéssel, filmzenék készültek, én pedig mint hangkamerás asszisztáltam ezekhez. A perspektíva számomra a hangmérnökség volt, de ehhez el kellett volna végeznem a Műegyetemet, de semmi érzékem nem volt a matematikához.

Hogy fért meg egymás mellett a filmgyári munka és a koncertezés?

Nehezen. Mindig elkéstem. Többször előfordult, hogy reggel nem fértem fel a buszra, a következővel meg már biztos lekéstem a 8 órai kezdést. A filmgyárba vezető magas lépcsősor tetején ott állt Spatz elvtárs, az osztályvezető, és végignézte az érkezésemet. Szörnyű érzés volt felmenni a lépcsőn, valósággal Canossát jártam, míg felértem a legfelső szintre. Amikor már úgy láttam, hogy a haknikkal, a Rangers együttessel többet keresek, mint a munkahelyemen, akkor odaálltam a személyzetis felesége elé, és felmondtam. Ő azt kérdezte: „Úristen, miből fogtok élni?”

1968-ban, amikor Ki mit tud?-ot nyertetek, már egymást követték a Tácdalfesztiválok. Miért nem arra jelentkeztetek?

A fesztiválszereplést nem mi döntöttük el, hanem a szerkesztők. A Ki mit tud? akkori győztese a Hungária volt, ők szerepeltek az 1968-as fesztiválon.

A Ki mit tud? után nevet kellett változtatnotok...

ORI engedélyt kellett szereznünk és behívattak minket. Fényes László elvtárs meg Keszler Pál, az ORI igazgatója elmondta, hogy nagyon tehetségesnek tartanak minket. „Apádat is ismerem”– tette hozzá Fényes Laci, de a név nem jó. Akkoriban még tartott a vietnámi háború, ahol rangerek is harcoltak. Az Ifjúsági Magazinban közzétettük, hogy nevet keresünk. Megvan, kiáltott fel az akkor velünk játszó Novai Gábor, amikor meglátta a javaslatok között a Corvinát. Volt némi magyar történelmi meg kulturális csengése, és ez nekünk és az ORI-nak is tetszett. Profik lettünk, és már volt működési engedélyünk is.

1972-ben már Corvinaként indultatok a Táncdalfesztiválon.

Megosztott II. díjat vehettünk át Koncz Zsuzsival. Jöttek a fesztiválok, bevettük a Szovjetuniót, nagyon sok fellépésünk volt odakint, óriási koncerteket adtunk nagy stadionokban, de azzal számolni kellett, hogy a repülőtéri ki-berakodásoknál mindig összetörték a hangfalaink, erősítőink jó részét.

Mi volt az oka annak, hogy megszűnt a Corvina?

Sok volt a belső feszültség. Szigeti Feri a rock felé vitte volna az együttest. Az öcsém elment Tolcsvayékhoz. Mélyrepülésnek éreztem, ami történt, az Oxigén együttessel kísérleteztem. Az Interkoncertnél Pentz Zsolt, az MTV-nél Táncos Gábor azt javasolták, hogy ne erőltessem ezt a zenekarosdit, önállóan jobban fog menni nekem. Igazuk volt...

Elképesztő változást hozott a megjelenésedben, amikor göndör frizurával kezdtél el fellépni.

Romokban voltunk Vaszil Popov fodrász barátommal, azon keseregtünk, mennyire nem mennek a dolgaink. Egyszer csak rám nézett és azt mondta: „Gyere, bedauerollak”. Utólag visszanézve, borzalmas volt az a haj, de „megcsinált” engem. Az oroszoknak és a németeknek is nagyon bejött.

Göndör haj, Szóljon hangosan az ének – örökzöld lettél.

Máté Péter hangszerelte nagyzenekarra a dalt, vele már a Corvinás időkben is dolgoztunk együtt, jó barátok voltunk. Onnantól kezdve remek volt minden, Táncdalfesztiválokon léptem fel, egymás után háromszor lettem az év énekese, Bulgáriában Arany Orfeusz díjat kaptam. Ott találkoztam a világsztár Roy Orbisonnal, akinek a menedzsere meghívott Amerikába, a Neewollah fesztiválsorozaton vettem részt a Szóljon hangosan az énekkel. Idehaza arany meg platina lemezeim lettek. Akkoriban 150 ezer volt az arany, 250 ezer a platina lemez példányszáma.

A kilencvenes években váltottál, lapkiadással kezdtél el foglalkozni.

Azt gondoltam, abbahagyom az éneklést. Valósággal kicsúszott a talaj a szakma lába alól. A hanglemezgyártó hegemónia megszűnt, Erdős Péter a lemezgyárban, Táncos Gábor, Módos Gábor a televíziónál nem voltak már. Minden megszűnt körülöttünk. Készítettem egy koncertlemezt, boldogan vittem be a Hungarotonhoz, ahol azt a választ kaptam, hogy nem időszerű, miközben zenekarok lemezeit adták ki. Úgy éreztem, elengedték a kezünket. Amit viszont nagyon szerettem, az a legendás élő kapcsolásos hatoslottó sorsolás volt, ahol nagyszámú közönség előtt adhattam koncerteket, amivel bejártam szinte az egész országot.

Volt a régi nagyoknak egy közkedvelt fellépési lehetősége nyaranként a Szigeten: a Táncdalfesztivál sátor.

Engem is meglepett, hogy a fiatalok mennyire értékelik a zenénket. Amikor több százan együtt énekelték velem a dalaimat, az nagy élmény volt. Ami a lapkiadást illeti: nálunk a 90-es években nem voltak zenei lapok. Időközben megnőtt a portfóliónk, 25-en dolgoztak velem. Mára maradt négy lap, amit rendszeresen megjelentetek, élén a Zenész Magazinnal.

Az éneklést nem hagytad abba, járod az országot, felléptél az idei és ott leszel a jövő januári Táncdalfesztivál emlékműsorban is.

Mondhatnám, hogy a reneszánszomat élem. Sokfelé hívnak, jönnek utánam a rajongók egyik helyről a másikra. Azt meg, ahogy az Arénában együtt énekelt velünk tizenötezer ember, akik kíváncsiak erre a műfajra, jutalomjátéknak tekintem. Lelkes vagyok, hálás, megtiszteltetésnek érzem, hogy a koncert fellépője lehetek.