Bocsánatkérésre kötelezett a varsói bíróság két lengyel holokausztkutatót

Bocsánatkérésre kötelezett a varsói kerületi bíróság kedden első fokon két lengyel történészt, akik a második világháború alatt a németek által megszállt Lengyelországban élő zsidók sorsát ismertető könyvükben egy lengyel falusi elöljáróról azt állították, hogy együttműködött a náci megszállókkal a zsidók üldözésében.

A még nem jogerős ítélet a 2018-ban kiadott, Továbbra is tart az éjszaka című könyv szerzőjét, Barbara Engelking professzort és a szerkesztőt, Jan Grabowski professzort érinti.

A terjedelmes mű, amelyet egyes lengyelországi történészek élesen bíráltak, mások viszont elismeréssel írtak róla, a zsidók túlélési stratégiáit vizsgálja a német megszállás alatt lévő egyes lengyelországi járásokban.

Engelkinget és Grabowskit egy lengyel nő perelte be azért, mert könyvükben a németekkel folytatott együttműködéssel, a zsidók üldözésében való részvétellel vádolták meg nagybátyját, aki Lengyelország 1939-1945 közötti német megszállása idején egy kelet-lengyelországi falu elöljárója (bírója) volt.

A felperes viszont azt állította, hogy nagybátyja valójában menedéket adott a zsidóknak, a könyvben szereplő falusi elöljáró személyében pedig több, azonos vezetéknevű személyt mostak össze a szerzők. Emellett a felperes szerint a könyv megírásakor figyelmen kívül hagytak fontos történészi forrásokat.

Engelking a bírósági tárgyalások során elismerte, hogy összetévesztett több, azonos nevű férfit, Grabowski pedig azt mondta, hogy nem tanulmányozta a témába vágó dokumentumokat, mert „ez nem a tudományos szerkesztő feladata”.

A bíróság elutasította a felperes követelését, hogy a két holokausztkutató 100 ezer zloty (mintegy 8 millió forint) összegű kártérítést fizessen neki.

A nácizmus és kommunizmus bűntetteit kutató lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) a német megszállás lengyel áldozatainak számát 2,7 millióra, a meggyilkolt lengyelországi zsidókét pedig 2,9 millióra becsüli.

Lengyelországban 1939 és 1945 között 40-100 ezer zsidó életét mentették meg. A mentés szervezett formát is öltött: az emigráns lengyel kormány hazai földalatti sejtjeként 1942 végén megalakult a Zsidókat Segítő Tanács (Zegota), melynek feladata személyazonossági okmányok gyártása, menedékhelyek biztosítása, anyagi segítségnyújtás volt. A háború óta a Jad Vasem Intézet mintegy 7 ezer lengyelnek adományozott Világ Igaza kitüntetést.

Az IPN 2018-ban a megszállás alatt egyes lengyel kollaboránsok szerepével foglalkozó dokumentumot is kiadott, melynek szerzői kiemelték, hogy a lengyeleket halálbüntetés fenyegette a bujkáló zsidóknak nyújtott bármiféle segítségnyújtásért. Ilyen törvény csak Lengyelországban volt érvényben, más, németek által megszállt európai országokban nem.

Megírták azt is: a lakosság egy része személyes hasznot próbált húzni a náci rezsim teremtette körülményekből. Az ilyen árulókra a lengyel földalatti állam, a gettókban pedig a zsidó ellenállás tagjai „lehetőségeikhez mérten” már a háború idején halálos ítéleteket róttak ki és hajtottak végre – idézték fel.

Az IPN szerint minden olyan lengyelre, aki részt vett a náci Németország bűntetteiben, a háború vége óta mindmáig úgy tekintenek Lengyelországban, mint hazaárulóra.