Horgászat

Pár éve, amikor megismertem a páromat, eljártam vele horgászni. Soha életemben nem volt horgászbot a kezemben, de úgy gondoltam, megpróbálom, hisz mi vesztenivalóm van. Pergetni vitt el, ami annyit tesz, hogy húsevő halakra horgászunk, a bot végére kerül egy gumihal, amit horogra tűzünk, vagy éppen egy wobbler, ami fából, műanyagból készül és hal- vagy bogáralakú, az alján horoggal. Be kell dobni a vízbe a csalit és elkezdeni feltekerni az orsóra a damilt, hol lassan, hol gyorsabban, próbálgatva, hogy hátha valamelyik hal felfigyel a mi csalinkra.

A legelső próbálkozásaim természetesen nem sikerültek túl jól, nyilván felsültem a párom előtt. Nem is én lennék. Nem messze egy fától álltunk, és a csali a víz helyett a fára került. Úgy felakadt, hogy minden kedvem elszállt. Rögtön az jutott eszembe, hogy tönkre teszem a horgászbotot, vagy a damil nagyon összegubancolódik. Végül nagy nehezen sikerült levarázsolni, de már nem mertem tovább próbálkozni. Mégis csak friss volt a kapcsolatunk, nem akartam teljesen beégetni magamat, így hagytam is, beletörődtem, hogy belőlem sose lesz horgász.

Ám később kiderült, hogy mégis van némi tehetségem és szerencsém is ehhez a sporthoz. Sose fogom elfelejteni az első fogásomat. Egy apró sügér volt, de még sose voltam ilyen büszke magamra, mint akkor, amikor éreztem, hogy a hal ráharap a csalira. Úgy meglepődtem a sikeremen, hogy felvisítottam és boldogan tekertem az orsót. Egy fotó erejéig volt nálam a hal, utána visszaengedtük a vízbe. Később is sikerült néhány halat fognom, egy balint, néhány harcsát és keszeget is. Sajnos már évek óta nem voltunk horgászni, azóta is hiányzik, de remélem, a következő évben ismét többet lehetünk a vízparton.