Rajtkő és babér

A sok résztvevőt vonzó állóképességi sportok szezonját éljük. Nem oly rég volt például a Balaton-átúszás, pénteken Baja fogadta azokat, akik leeveztek oda a Dunán Budapestről, majd szombaton és vasárnap azok bizonyították erejüket, akik a hőség dacára a kecskeméti repülőnapon töltötték idejüket. Akár mint nézők, akár mint szolgálatot teljesítők.

Sportban egyébként is sikeres napokat tudhatunk magunk mögött, elég ha csak Hosszú Katinka vagy Gyurta Dániel teljesítményére gondolunk vagy éppen a vízilabdázók világbajnoki címére, esetleg a vízilabdázónők bronzérmére. A világraszóló, medencében született sikerek emlegetése közben nem volna illendő elfeledkezni a kecskeméti Székely Lilláról sem, aki a nem olimpiai sportok számára kiírt Világjátékokon búvárúszóként világbajnok lett a minap.

Ma kezdődik a vívó világbajnokság Budapesten, hátha ott is terem babér a magyaroknak. Mint minden kósza milliócskának, úgy minden kis apró világbajnoki éremnek megvan a maga helye egy átlagos magyarnál.

Szokás a sportsikereket össznemzeti ügyként tekinteni, és különösen vonzódik a politika is a sporthoz. A tótumfaktumok odavannak a fényért, ami akkor árad rájuk, amikor bajnokok mellett ácsorognak. Ha ilyenkor úgy érezzük, a sportoló a politikus nélkül nem lehetne sikeres, akkor érzünk helyesen. Ellenkező esetben csak kerékkötői lehetünk nemzetünk ügyeinek. Mint tegnap megtudtuk, a magyar foci jövőbeli virágzásához a stadionépítkezések adhatnak táptalajt. Gondolom, az úszósikerek gyarapításához több rajtkő kell, vívásban pedig a lánc helyett a kard viselése vihet előre bennünket.