Nem messiás

Máté Csaba szeptember 1. óta a DVSC vezetőedzője. Érkezése előtt a Debrecen futballcsapata ötvenszázalékos teljesítménnyel állt, ötből kétszer győzött és kikapott, egyszer döntetlenre ment. Az új tréner eddigi mérlege ezzel szemben négy vereség: két 3-2-es (a Nyíregyházától és az MTK-tól), egy 1-0-s (a Puskás Akadémiától), szombat este pedig egy megsemmisítő, 5-0-s hazai zakó a Pakstól. A társaság ezzel kieső pozícióba süllyedt. A szurkolók a megalázó ötös után felszólították a játékosokat, hogy vegyék le a Loki-mezt, és ők ezt meg is tették. A stábhoz ugyancsak intéztek ehelyütt aligha idézhető üzeneteket, ami ilyen széria után nem meglepő. Különösen nem a sportban is nyakas lokálpatrióta Debrecenben.

Pedig egyesek – ha nem is feltétlenül a DVSC, de a Ferencváros hívei – várták, hogy Máté végre kézbe kapjon egy csapatot. Hiszen Sztanyiszlav Csercseszov tavaly nyári, hirtelen, de nem indokolatlan menesztése után a Fradi „örökös” másodedzője egyet előrelépett, és irányításával nemcsak hogy rendre nyert, de stílusosan is játszott az FTC. Regnálása azonban – azért ezt minimum sejteni lehetett – az új főnök megérkezéséig szólt. Csakhogy túl jól sikerült, ezért az is felvetődött: miért nem maradhatott? A pályán látottak alapján ez jogosnak tűnt. Ám a professzionális futball nem humanitárius közösség, nem érdemek, hanem szerződések alapján működik. Ezért nyilvánvaló, hogy a Csercseszovval való szerződésbontás másnapján keresni kezdték az utódját, és onnantól, hogy az belépett, Máté Csaba vezetőedzői megbízatása megszűnt. Az elért napi és helyi sikerek miatt tagadhatatlanul kissé szerencsétlenül, de előre eltervezett, szokványos módon.

Innentől fogva idő kérdése volt, hogy kapjon valahol egy új esélyt, hogy végre megmutathassa képességeit. Debrecen ehhez kiváló opciónak látszott. Ehhez képest most ott tart a gárda, ahol. Máté Csabáról pedig annyi azért kiderült, hogy nem messiás. A szombati 0-5 után a személyes sorsát firtató újságírói kérdésre kijelentette, ő ezen nem gondolkodik, és egy szükségtelen oldalvágással hozzátette: „Engem bocsátottak már el úgy, hogy tíz meccsből kilencet nyertem.” Tisztelettel megjegyzem, nem láttam még olyan edzőt, akiben négy, zsinór­ban elszenvedett vereség után ne vetődött volna fel, hogy mi lesz vele. 

 Azt ugyanis még tudja befolyásolni – a múltjával ellentétben.