Hirdetés

2024.07.27. 08:00

Szentmisével és a zene nyelvén szólították meg a fiatalokat a 27. ÁGOTA® Táborban

Már javában zajlik az 27. ÁGOTA® TáborTass-Alsószenttamáson ÁGOTA Falván. Az ötödik napon szentmisével és a zene nyelvén szólították meg a fiatalokat. Most először celebrálta a szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, akinek szavait 800 vér szerinti családját nélkülözni kényszerülő gyermek vihette magával lelki útravalóként a különleges nyári táborból. Mága Zoltán, világhírű Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész pedig a Budapesti Gipsy Virtuózokkal és a Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekar művészeivel együtt egy lélekemelő koncerttel lepte meg a gyermekeket.

PR cikk

Fotó: Karnok Csaba

Az állami gondozottak országos találkozóját közel három évtizede rendezik meg az ország bármely pontján gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok számára. A 27 év alatt sok hagyomány született a táborban, vannak azonban egészen a kezdetekre visszanyúló tradíciók is. Ilyen például az is, hogy minden évben szentmisén vehetnek részt a fiatalok. A tábor ötödik napján Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta ezt. Az érseket nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadta az a több száz táborozó fiatal, akik az ország valamennyi vármegyéjéből érkeztek Bács-Kiskun vármegye szívébe, ÁGOTA Falvára, a tábor helyszínére. Érsek atya két tanulságos történetet osztott meg a táborozókkal, amelyből a fiatalok meríthetnek a jövőre nézve.

Szent Kristóf története arra mutat rá, hogy akit már megkereszteltek, maga is Kristóf. Mi mindannyian Kristófok vagyunk, a küldetésünk a kereszténység megőrzése

– hangsúlyozta a kalocsa-kecskeméti érsek. 

Szent Kristóf példás története után Szent Jakabé következett, aki Jézustól kérte, hogy első lehessen Jézus országában és mellette foglalhasson helyet. Az érsek a történet kapcsán kiemelte:

Mindenkiben vagy egy egészséges versenyszellem, ami előre viszi az egyént. Ha úgy akarsz első lenni, hogy az Istennek tetszen, és az embereknek is megfelelj, akkor próbálj meg szolgálni

– emelte ki a kalocsa-kecskeméti érsek.

A szentmise után a táborozókra egy igazán különleges koncert várt. Mága Zoltán, világhírű Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész, a Budapesti Gipsy Virtuózokkal és a Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekar művészeivel együtt örvendeztette meg a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermeket. Kothencz János, az ÁGOTA® Közösség vezetője az eseményen elmondta: régi barátság fűzi Mága Zoltánhoz, aki a zenei világon túl számos más területen is aktívan jelen van és jó ügyeket szolgál.

Tudni kell, hogy nemcsak a saját személyiségével, nemcsak azzal az örömmel próbál ajándékává lenni a mi fiataljainknak, hanem anyagilag is támogatja az ÁGOTA® Alapítványt. Nemrégiben érkezett egyik felajánlása 1 millió forinttal támogatta az ÁGOTA® Táborok ügyét

– fejezte ki köszönetét Kothencz János.

A koncerten a komolyzenei daraboktól egészen a modern filmzenei feldolgozásokig számos zenemű felcsendült. Az eseményen közreműködött Boncsér Gergely, Simándy József-díjas operaénekest is. A hegedűművész életre szóló zenei élménnyel ajándékozta meg a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Bátran mondhatjuk, hogy mindegy a származásunk, ha tanulunk becsületesen és tisztességesen dolgozunk, valamint szorgalmasak vagyunk, akkor egyforma eséllyel indulhatunk az életbe

– mondta Mága Zoltán hegedűművész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában