Magyarság

2024.02.24. 20:39

Román miniszterelnök: Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája

Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája - jelentette ki kétnapos székelyföldi látogatása végén, szombaton Marcel Ciolacu román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Kovásznán, pártja megyei szervezetének tisztújító gyűlésén.

MW

Marcel Ciolacu román miniszterelnök

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Robert Ghement

Az Agerpres hírügynökség által idézett politikus magyarázatképpen azt mondta: amikor a székelyeknek autonómiájuk volt, azt nem a románoktól "kapták", mi több, nem is a románok "vették el tőlük".

Hozzátette: nem érti "hol hibáznak, miért harcolnak egymással", amikor a történelem folyamán a románok és székelyek sosem harcoltak egymás ellen.

Ha valami igazságtalanság érte őket (székelyeket), akkor az a szászoktól és magyaroktól származott, Vitéz Mihály lobogója alatt együtt harcoltunk. Inkább a történelmet kellene a gyerekeinknek megtanítanunk, mielőtt kővel dobálnánk egymást 

- fejtette ki a PSD elnöke.

Úgy vélekedett: 

vannak fájdalmas történelmi tények, amin a mai nemzedék már nem tud változtatni, de párbeszéd révén jobb jövőt tud építeni, olyan jövőt, amely elsősorban a tiszteleten, nem pedig a gyűlöleten alapul.

Marcel Ciolacu szombaton délelőtt Maroshévízen (Toplita) a PSD Hargita megyei szervezetének tisztújításán is részt vett, ahol szintén kitért a Székelyföld autonómiájának kérdésére. Kijelentette: soha nem fog olyan törvényeket támogatni, amelyek előnyben részesítenék valamely romániai etnikai közösség tagjait.

Mindannyian egyenlőek vagyunk, tisztelnünk kell egymást. Abban az esetben, ha nem tiszteljük egymást, a jogrendnek kell érvényesülnie, mert így működik a demokrácia, nincs anarchia

 - idézte a kormányfőt az Agerpres.

 Megállapította: 

az etnikai alapú autonómia témája a választási kampányok idején szokott megjelenni a közbeszédben.

"Mi normális országban szeretnénk felnevelni a gyermekeinket. Ehhez elsősorban az kell, hogy viselkedjünk normálisan. Vessünk már véget a Székelyföld autonómiájáról szóló ostobaságoknak. Soha nem volt és soha nem is lesz. (...) Ezek a témák és ellenségeskedések a választások idején bukkannak fel, ez a politikai vezetők módszere a választók mozgósítására. Elmúltak már azok az idők" - jelentette ki a román miniszterelnök.

Marcel Ciolacu - arra hivatkozva, hogy az RMDSZ elnöke Hargita megyében született - Kelemen Hunornak is üzent. Szerinte a normalitás gesztusa lenne, ha az RMDSZ a jelöltlistájára a román pártok egy képviselőjét is felvenné. Cserében ígéretet tett arra, hogy ő is felveszi az RMDSZ egyik képviselőjét a PSD bukaresti jelöltlistájára.

"Ez a normalitás gesztusa lesz, ami azt mutatja, hogy mindannyian románok vagyunk" - mondta a román kormányfő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában