Krimi

2023.08.08. 11:29

A VIII. kerületben bujkált egy közveszélyes ruandai bűnöző (videó)

A belga hatóságok már keresték, végül a TEK kapcsolta le a fegyveres férfit.

MW

Illusztráció: Shutterstock

Huszonnégy éves ruandai bűnözőt fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével a VIII. kerületben pénteken – írja az MTI a police.hu információi alapján.

Az Antwerpeni Szövetségi Bűnügyi Rendőrség – az Europol Magyar Összekötő Irodán, illetve a Belga FAST csoporton keresztül – kérte fel nyár elején a KR NNI-t egy rendkívül súlyos, életellenes bűncselekmény elkövetőjének elfogására. Az afrikai férfit az elfogatóparancsban veszélyesnek és erőszakosnak jellemezték. A belga társhatóság több más bűncselekmény mellett súlyos testi sértés és emberrablás miatt is kereste.

 

Forrás: Police.hu

A szálak Magyarországra vezettek, az antwerpeni nyomozók szerint a ruandai állampolgárságú, fegyveres férfi nagy valószínűséggel Magyarországra utazott, ahol kiterjedt kapcsolatrendszere volt.

A célkörözési nyomozók minden erőt, eszközt és módszert bevetettek, hogy a férfit Magyarországon minél hamarabb felkutassák, mivel a bűnöző az életmódja miatt közvetlen veszélyt jelentett a lakosságra. Az elkövető lehetséges felbukkanási helyeit nyár közepére sikerült a fejvadászoknak behatárolniuk, majd augusztus 4-re akciót szerveztek. 

Az elfogáshoz a TEK segítségét is igénybe vették, mert feltételezni lehetett, hogy a férfinél fegyver van. A ruandai bűnözőt rejtekhelyén, egy VIII. kerületi lakásban fogták el, a férfi a TEK munkatársainak felszólítására egyből megadta magát. A rendőrök a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságán állították elő, majd őrizetbe vették. A belga hatóságoknak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!