„Sosem lehetett tudni, hogy öt perc múlva hol leszek”

A családi példa alapján választotta a hivatást, 78. évében járva napi munkája mellett a központi ügyeletben is ténykedik. Szerdán este egy szokásos sakkpartit feláldozva, egy kávé mellett mellett mesélt tapasztalatairól, egyebek mellett az előre leírt panaszokról, a napi kávék számáról és a kútba esett ember mosolyt fakasztó segélykéréséről. Természetesen receptet is kértünk tőle.

- Három hete, a jeles évforduló reggelén milyen gondolatok jártak a fejében, amikor  elindult rendelőjébe?
- Eszembe jutott, hogy mennyit változott a világ 1963. február 4. óta. Akkor például alig lehetett lejutni Hercegszántóra.

- De hogyan jutott el az említett dátumig?
- Régi orvosi családból származom, heten vagyunk testvérek, négy orvos és egy asszisztens van köztünk. Én ''61-ben végeztem Pesten az egyetemen. Kezdtem végigjárni szamárlétrát, abban az időben az volt az elvárás, hogy egy orvos járja végig mind a négy fő osztályt, fél-fél évet kellett eltölteni a sebészeten, a belgyógyászaton, az ideggyógyászaton és a nőgyógyászaton. Ezt én nem csináltam teljesen végig, mert Hercegszántón megüresedett egy hely és kimentem rövid időre helyettesíteni. Akkor nagyon marasztaltak, jól éreztem magam és ott maradtam és hivatalosan azóta vagyok hercegszántói orvos.

- Mivel győzték meg és hány évre tervezett?
- Nem tudom. Nekem tetszett a hely, szimpatikusak voltak az emberek, jól éreztem magam. Édesapám orvos volt és megígérte nekem, hogyha bármi kételyem van egy beteggel kapcsolatban, akkor szívesen jön, megnézni ő is és tudunk konzultálni. Tehát volt hátterem ahhoz, hogy kevés gyakorlattal elvállaljam ezt a feladatot. Akkor majdnem 5 ezer lakos volt - most kevesebb a felénél - , a gyerekekkel is kellett foglalkozni, tulajdonképpen mindennel.

- Heti hét napon át, 24 órában?
- Igen. Nem is tudom hány éven át, el sem hagyhattuk a települést csak szabadság idején, ha volt helyettesítő. Most nagyon kényelmes a helyzet, ha lejár a munkaidő, belép a központi ügyelet. Abban is részt veszek.

- Sokszor hívta az édesapját?
- Kijött több ízben. A napokban is járt nálam egy illető felesége, akihez kihívtam, mert ritka dolga volt. El is küldtem Pécsre, eléggé szövevényes betegsége volt. A legeslegelső betegemre nem emlékszem, de az elsőkre igen. Nagy előny, hogy ennyi időt tölt el az ember egy helyen. Amikor belép egy illető a rendelőbe, már látom rajta, hogy a szokásosnál sápadtabb-e, milyen a mozgása. Előfordult, hogy mielőtt megszólalt volna egy papírra leírtam a panaszait és sokszor eltaláltam a mondandóját.

- Családi elvárás volt az orvosi hivatás?
- Nem. Engem itt nem vettek fel középiskolába se. Apám vallásos volt, Mindszentyt fogadta a város nevében, ez nem volt jó pont akkoriban. Otthon is sokszor láttam betegeket, hallottam őket beszélgetni, megfogott ez a légkör. Nem is volt más vágyam.

- Melyik időszak volt a legnehezebb?
- Az elején a közlekedés miatt és azért, mert meg kellett ismerni az embereket, szakmailag tanulni kellett egy-két dolgot. De volt segítségem, ilyen szempontból szerencsés voltam. Igaz, a határmenti faluba akkor jöhetett látogatóba édesapám, ha megkaptam az írásos engedélyt a parancsnoktól. Nagy falu volt, jelentős külterülettel, Hóduna 11 kilométer, Budzsak 5, Karapancsa is különleges. Ott olyan emberekkel találkoztam, akikkel kevesen futhattak össze. Például olyanokat kellett kezelni, akik a hetvenes években a KGST vezető emberei voltak. Jöttek a Belügyminisztérium emberei értem és menni kellett. Sokszor betegek voltak a nagy emberek, nagykövetek. Velem szemben rendesek voltak. Eleinte lovas kocsival lehetett kijárni a külterületekre, aztán apám azt mondta, hogy autót kell vennem, ezért vettem egy kocsit. Az idősek kint ültek a ház előtt, beszélgettek a fiatalok dolgoztak, művelték a földet. Kivitték nekik az ebédet, egy kis borocskát. Este a munka végeztével jöttek össze. Most három nagy gép megcsinálja a fél határt, nincs szükség annyi fizikai munkára.

- Ma mások a betegek?
- Szegényebbek az emberek, mert másképp foglalkoznak az ellátásukkal. Nekem senkivel sem volt problémán. Egy soknemzetiségű községről van szó, ahová romák is betelepszenek, az utóbbi időkben pedig 10-15 német család érkezett. Vagyok olyan viszonyban az emberekkel, hogy komolyan veszik, amit mondok. Meg tudom mondani, hogy melyik beteg veszi be rendesen a gyógyszert. Már le is tudjuk ellenőrizni, még azt is meg tudjuk nézni, hogy mikor és hol váltotta ki a gyógyszert. Nekem a vezetőkkel sem volt bajom, még a párttitkárokkal sem. Ezért is éreztem jól magamat. Mindenkivel megtaláltam a hangot, a szegényeken igyekeztem segíteni. Egy percre sem bántam meg, hogy Hercegszántóra  kerültem.

- Mit nem csinálhatott háziorvosként?
- Még műfogsort is készítettem. Múltkor ügyeletben Érsekcsanádon egy illetőnek bevallottam, hogy nem ismerem meg. Aztán elárulta, hogy én csináltam a fogsorát. Tényleg mindennel kellett foglalkoznunk. Ma a háziorvosok zöme ezt talán el sem hiszi, a fülmosástól a sebek összevarrásáig mindet csináltunk. Most más az élet. Bizonyos betegségek csaknem eltűnnek, mások előkerülnek. Ezekről a depressziós dolgokról például azelőtt nem is tudtunk. De sok a cukorbeteg is, ebben is változik a világ.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Dr. Pataki Kálmán háziorvos
[/caption]

- Hány orvosi táskát koptatott el ennyi idő alatt?
- Nagyon sokat, nem számoltam őket. Szerencsém volt, mert a kollégákkal jó viszonyban voltam, a kórházi orvosokkal is. Ebben a családi kapcsolatok is szerepet játszottak, két testvérem volt itt orvos. A viszony ma is jó, már nem kellene továbbképzésre járnom, de most is megyek egyre. Fontosnak tartom ezeket a találkozásokat. Megesik, hogy telefonon beszélünk, levelezünk, aztán elmegyünk egymás mellett az utcán. Ez nekem egy kicsit furcsa. Régen mindenki ment és bemutatkozott. Mondok egy jó példát: jött egy új sebész Bajára, összehívta a kollégákat, megmutatta az osztályt, még műtétet is végig lehetett nézni.

- Betöltötte a 77. életévét. Talán nem veszi tiszteletlenségnek, ha így kérdezem: miért csinálja most is?
- Szeretem. Soha nem akarta otthagyni Hercegszántót. Mehettem volna ide, oda, amoda. Nem mentem, jól éreztem magamat. Hál'' istennek fizikailag bírom, ma már sokkal könnyebb a munka, mert 4 óra után nem kell dolgozni. Régen hétvégén és ünnepnapokon is készenlétben kellett lenni. Eleinte több faluból összefogtunk és a hétvégi ügyeltet felváltva csináltuk.

- Igaz, hogy rendőrségi asztalon is vezetett le szülést?
- A rendőrség előtt kezdett el szülni az asszony, oda kellett bevinni. Volt minden ennyi idő alatt. A délszláv háború idején például átkerültek a határon olyanok, akik napokig sebesülten álltak a mocsárban. Aztán volt a benzinmizéria, akkor több ezren jöttek a faluba idegenek, üzleteket nyitottak. Előfordult, hogy az ünnepi asztaltól kellett felállni. Sosem lehetett tudni, hogy öt perc múlva hol leszek.

- Csak nem egy kerekes kútban?
- Az is előfordult. Úgy engedtek le kötélen az öngyilkos-jelölthöz. Nem akart följönni, de rákötöttem a kötelet és felhúzták. Volt másik kutas esetem is, amin sokat nevettünk. Egyszer mentem az utcán és az egyik kútból - ma már nincs meg - valaki kiabált. Furcsán kért segítséget, nem a saját bajáról beszélt. Azt kiabálta: Húzzanak ki, mert elázik a sajt a zsebemben!

- Akár könyvet is írhatna élményeiről. Miért nem teszi?
- Nincs sok időm, a technikai újításoktól pedig távol állok. Azért is foglalkoztatok két asszisztens - miközben állam bácsi egyet finanszíroz - , hogy mindig legyen valaki a számítógép és egyéb eszközök kezelésére. Szerencsém van, jó asszisztenseket fogtam ki, akik szeretik a szakmájukat, beszélik a nyelveket.

- Miért üres sok háziorvosi praxis?
- Nincs megfizetve ez a munka. Tudja mibe kerül nekem kijárni Bajáról Hercegszántóra? Aztán az alkalmazottak, rezsi, eszközök, felszerelések, gépek sokba kerülnek. Egy patron a nyomtatóba például 28 ezer forint. Minden le van dokumentálva, ami sokszor jól jön régi esetek felidézésénél. De nem panaszkodom.

- Azt hiszem időközben kihűlt a kávéja...
- Nem baj, én nagyon sokat iszom.

- Mennyi az a sok?
- Naponta tizet-tizenötöt.

- Szabad ennyit?
- Nekem nem árt. Ügyeletben például vidékre kijáró szoktam lenni, ha beérkezünk és nincs újabb feladat, leteszem a fejem és azonnal alszom. Nekem soha semmi bajom nem volt a sok kávétól.

- Mit írna fel azoknak, akik hosszú, aktív és derűs életet szeretnének élni?
- Először is a mozgás szükséges és az, hogy mindig legyen célja az embernek és annak érdekében tudja mozgósítani energiáit. Fiatal koromban rengeteget sportoltam, az egész család ezt tette. Klottgatyában, mezítláb nőttem fel. Most ha egy gyereken nincs cipő vagy gatyában lenne az utcán, megszólnák a szüleit. Igaz, a mi időnkben nem is volt ennyi lúdtalpas mint most.

- Hogyan köszöntötték az évfordulón?
- Valaki fölrakott a facebookba is. Elismerik a munkámat, én hálás vagyok nekik. Most is előfordul, hogy felhívnak rendelési idő után, éjjel sem kapcsolom ki a telefonomat, az ember néha tud tanácsot adni. Konfliktusom jóformán nem volt, megadom a tiszteletet mindenkinek, meg ami orvosilag jár. Az egész életünk egy nagy szerencsejáték. Én elégedett vagyok, amikor visszatekintek.

- Kevés ember mondja ezt magáról.
- Tudom. Sokan toronyórát várnak aranylánccal.