Futsal

2 órája

A Csólyospálos újra lecsapott

Hétfőn este rendezték meg a férfi futsal NB III. 2. fordulóját. Ezúttal idegenben, Apátfalván lépett pályára az első körben szép sikerrel debütáló Csólyospálos, és újra magabiztos győzelmet aratott.

Vincze Miklós

Október 21. volt az a nap, amikor története első NB III.-as mérkőzését megvívta a Csólyospálos, és noha akkor a tavalyi ezüstérmessel találkoztak hazai pályán, sokak számára meglepően magabiztos győzelmet arattak, 16-5 lett a debütálás vége. A 2. fordulóban az első körben a St. Mihály FC vendégeként győztes Apátfalva SC vendége volt az Ábrahám-Furus Gergő vezette újonc. A feladat ha lehet, még az előzőnél is nehezebbnek tűnt – lévén idegenbe utazott a gárda –, ám a csólyospálosiak ezt is kiválóan megoldották.

futsal, Csólyospálos, győzelem
A Csólyospálos gárdája.
Fotó: Patyi Donát

A 11. percben már három góllal vezetett Patyi Milán két és Szabó Bence egy egy góljával a Bács-Kiskun vármegyei gárda, 0-3-as vendégvezetéssel fordultak a csapatok. Kardos Ákos kettőre csökkentette ugyan a második félidő elején a St. Mihály hátrányát, erre azonban csőstül jött a válasz, egészen pontosan négy.- A 26. és a 39. perc között Patyi Milán újra betalált, ezt követően Telek Péter duplázott, Kertész Máté pedig 7-1-re alakította az állást. A hazai Vas Károly góljával alakult ki 2-7-es végeredmény.

Apátfalva SC-Csólyospálosi FSE 2-7 (0-3)

Apátfalva, vezette: Burzon Márk, Szalai Szabolcs, Vida Sándor.

Apátfalva: Kurunczi – Rakity, Frank, Vas, Bódi. Csere: Halász – Megyesi, Kardos, Nagy K., Nagy Cs., Erdélyi, Tari.

Csólyospálos: Menyhárt – Magyar, Szabó B., Harkai, Patyi. Csere: Kovács K., Novikov, Telek, Tóth D., Kertész. UP szakmai vezető: Ábrahám-Furus Gergő.

Gól: Kardos a 22., Vas a 39. illetve Patyi a 3., a 11., a 26., Szabó B. a 6., Telek a 33. a 36. percben.

Sárga lap: Nagy Cs. 18. illetve Szabó B. 16., Kovács K. 34. perc.

A Csólyospálos az első két NB III.-as meccsén olyan sok gólt rúgott, hogy már érdemes vezetni illetve követni a házi góllövőlistát. Ezt Patyi Miáln vezeti nyolc találatal, háromszor talált be az eddigi két ellenfél kapujába Harkai Tibor, Magyar Zalán és Szabó Bence, kétgólos Kertész Máté, Kovács Kevin és Telek Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában