Labdarúgás

2024.09.08. 17:00

A KTE II. ponttal tért haza a Szolnoktól

Az NB III. Dél-Keleti csoportjában a 7. fordulót rendezték ezen a hétvégén, a szokásokkal ellentétben ezúttal szombaton a Szolnok vendége volt a KTE II. Cegléden. Bár Virágh Ferenc együttese két góllal is vezetett, végül be kellett érnie az egy ponttal a "kis" KTE játékosainak.

Nyitray András

A KTE keretében ezúttal több visszajátszó is lehetőséget kapott, előre megtervezett játékpercekkel és terheléssel. Az első félidőben aktív volt a Kecskemét, rövid idő leforgása alatt sikerült kétszer is betalálni. A 27. percben Pálinkás értékesítette a Kovács Kolos buktatásáért megadott büntetőt, majd három minutummal később ugyanő akcióból is eredményes volt (0–2). A második félidőben a Szolnok rendkívül agresszív stílusban futballozott, ami nem ízlett a fiataloknak, a cseréket követően pedig fölénybe került a hazai együttes. A pontrúgások és a beadások folyamatos veszélyt jelentettek, előbb a 65. percben Kardos, majd tíz perccel később Tisza is fejjel volt eredményes, kialakítva ezzel a 2–2-es végeredményt.

KTE II. labdarúgás, mérkőzés
A "kis" KTE nem tudta megtartani az előnyt
Fotó: Nyitray András

– Jól kezdtünk, az első félidőben sikerült is kettő gólos előnybe kerülnünk, ehhez egy magabiztos fölény is párosult. Szünet előtt már érezni lehetett, hogy a Szolnok átment egy agresszív, inkább durva stílusba. Nem válogattak az eszközökben, kis túlzással az is csoda, hogy nem történt komolyabb baj. Ezzel teljesen ki is zökkentettek minket a meccsből. Ennek ellenére volt még egy nagy helyzetünk, amivel lezárhattuk volna a meccset a cserék előtt, ezt követően viszont nem tudtunk megfelelő minőséget képviselni. Nem volt nálunk a labda, nyomott a Szolnok, két pontrúgásból pedig eredményes is volt – értékelt Virágh Ferenc.

Szolnoki MÁV FC – Kecskeméti TE 2–2 (0–2)

Cegléd. V: Németh (Balla, Gordos)

Szolnok: Csáki – Sitku (Barna 65.), Pinto, Tisza, Iván, Lengyel, Annus, Dudok, dr. Kardos, Dósa (Csanádi 83.), Kópis. Vezetőedző: Horváth Csaba

KTE: Győri – Molnár M., Goretich (Balla 88.), Pálinkás (Puskás 59.), Murár, Kotula, Polyák, Harmati, Berki (Kovács P. 59.), Kovács K. (Kárpáti 73.), Vattay (Varga M. 73.). Vezetőedző: Virágh Ferenc

Gól: dr. Kardos (65.), Tisza (75.) ill. Pálinkás (27., 30. – az elsőt büntetőből).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában