Labdarúgás

2024.09.07. 07:00

A KTE II. alsóházi derbire készül

Az NB III. Dél-Keleti csoportjában a 7. fordulót rendezik hétvégén, a Kecskeméti TE II. ezúttal rendhagyó módon szombaton lép pályára, az ellenfél a Szolnok lesz idegenben, de a helyszín Cegléd lesz. A „kis” KTE számára fontosak lennének a pontok.

Nyitray András

A Szolnok nem kezdte jól a bajnokságot, hiszen eddig csupán egy pontot gyűjtött a nem olyan régen még NB II-ben szereplő együttes. A MÁV sorrendben a Martfű, az ESMTK, a Csepel és a Vasas II. ellen is pont nélkül maradt, majd a Hódmezővásárhely ellen összejött az első döntetlen, de utána a Pénzügyőr ismét jobbnak bizonyult náluk. A hazaiak alighanem ennek megfelelően a győzelem reményében lépnek pályára, de igaz ez a kecskeméti fiatalokra is. 

KTE II, KTE,
A "kis" KTE felzárkózna
Fotó: Nyitray András / archív-felvétel

Ahogy azt az NB I-es edzőmeccs után Szabó István előrevetítette, lesznek olyanok, akik a megfelelő terhelés és játékpercek érdekében az NB III-as bajnokin is pályára léphetnek, ez mindenképpen erősítés lehet a fiatalok számára. A „kis” KTE egyelőre három pontot szerzett az idényben, a felzárkózáshoz fontos lenne újabbakat szerezni. A Honvéd II. elleni 3–0-os siker mellett, a Szeged, a Gyula, a BKV és a Martfű ellen is vereséget szenvedett a társaság. 

Virágh Ferenc elmondta, nagyon fontos számukra a találkozó, de most sem fognak máshogyan készülni, mint azt egyébként is tennék. 

– Számunkra egy fontos mérkőzés jön, de igaz ez a Szolnokra is, hiszen mindkét csapat a tabella alsó felében szerepel jelenleg. Szeretnénk zárkózni, ennek megfelelően kezeljük a mérkőzést is, de ez nem azt jelenti, hogy a heti munkában máshogy dolgoztunk volna. Kemény csatára számítok, nagyon fontos lenne, hogy nyerjünk – mondta Virágh Ferenc.

Az NB III-as bajnoki szombaton 16 órás kezdéssel kerül megrendezésre, de a helyszín nem Szolnok, hanem Cegléd lesz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában