Labdarúgás

2024.07.05. 10:45

A bajnokság megnyerése után magasabb osztályba lép a Solt

Amit az előző bajnoki évben nem sikerült megvalósítani a Solti FC-nek, az most sikerült. Megnyerték a vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportját, így lehetőség nyílt számukra arra, hogy eggyel magasabb szinten folytassák.

Szentirmay Tamás

A vármegyei másodosztály Északi csoportjában kilenc egyesület szerepelt, így a csapatok nem két, hanem négy alkalommal találkoztak egymással. Ebből alakult ki a végeredmény, melynek alapján a Solti FC bizonyult a legjobbnak. Tizennyolc alkalommal győztesként hagyták el a pályát, ötször döntetlent játszottak, és mindössze egy vereséget könyvelhettek el. A gólarányuk is impozáns, mert a 76 rúgott gól mellett mindössze 21-et kaptak.

labdarúgás, Solti FC, bajnokság
A Solt a nyárlőrinci rangadó előtt
Fotó: Szentirmay Tamás

– Az előző bajnokságban nem sikerült a bajnoki címet megszerezni, ezért a 2023/2024-es bajnoki év előtt azt a célt tűztük ki, hogy megnyerjük a bajnokságot, mondta Jenei Pál egyesületi elnök. – Ez motivációt is jelentett a játékosok számára, de mondhatnám azt is, hogy meggyengültünk, mert három meghatározó játékosunk: Puskás Kristóf, Nagy Márk és Pribék Bence távozott a szomszéd városba, Hartára. Az elképzeléseink között szerepelt, hogy a fiataljainkat építsük be a csapatba. Nem sok változást történt, de kapus poszton sikerült erősítenünk, és Pribék Bencének a testvére Tamás is érkezett hozzánk. A középpályára Kuti Andrást igazoltuk le, így ahányan elmentek, annyian jöttek.

Az edzéslátogatottság mindig problémát szokott okozni az alacsonyabb osztályban játszó csapatoknál. Szerencsére ilyen gondok nem voltak Solton.

– Azt kell mondanom, hogy ilyen szempontból az őszi szezon nagyon jól sikerült, mert általában tizenöt fővel tudtunk gyakorolni. Ez pedig azt hozta ki a játékosokból, hogy jó hangulat alakult ki. Akik hozzánk érkeztek, azok nagyon gyorsan be tudtak illeszkedni, sőt még hozzá is tettek a jó hangulathoz. De szerintem a megyei futballnak ez a lényege, hogy akik együtt játszanak, azok egyfelé húzzanak. Szerencsére ebben a fiatalok is oroszlánrészt vállaltak. Az előző bajnoki évben nem sok lehetőséget kaptak, és nem akartak epizód szereplők lenni. Madár Máté esete bizonyítja, hogy egy 2003-as születésű játékos kezdő ember lett. Természetesen nálunk is voltak hullámvölgyek, edzőváltás is volt, Facskó József játékosból, játékosedző lett. A tavasszal már arról beszélgettünk, hogy szeretnénk megnyerni a bajnokságot és szeretnénk feljutni a vármegyei első osztályba. Ezt el is mondtuk a játékosoknak, és ennek megfelelően készültünk. Ez nagy motivációt jelentett a srácok számára, és egy teljesen más felállási formában is játszottunk, amivel már a felsőbb osztályra készültünk. Facskó Józsinak egyébként az volt a célja, hogy minél kevesebb gólt kapjunk. Innen indultunk el. Stabilizáltuk a védelmet és onnan építettük fel a támadásokat. Ez volt a lényeg, amit sikerült is megvalósítani, hangsúlyozta az elnök.

A megnyert másodosztályú bajnokság után a Solti FC természetesen nevezett a vármegyei első osztályba, és ennek megfelelően fogják majd elkezdeni a felkészülést a 2024/2025-ös bajoki évadra.

– Számomra természetes dolog, hogy egy bajnokság végén cserélődnek a játékosok. Arról nincs szó, hogy bárkit is elküldünk, de munkahelyi elfoglaltságból, vagy éppen ezért, mert valaki máshol akar játszani, lehetnek változások. Kapus poszton kellett erősítenünk, éppen azért, hogy két olyan játékosunk legyen, akikre lehet számítani. Sajnos az U19-es kapusunk, akit szerettünk volna felhozni, keresztszalag szakadást szenvedett, így muszáj volt keresnünk egy új hálóőrt.

Solton az utánpótlással nincsen probléma, mert szinte minden korosztályban van csapatuk. Az U19-es gárda a negyedik helyen végzett.

– Több olyan játékosunk van, ebből a korosztályból, akik már szerepeltek a felnőtt csapatban. Természetesen ők még nem vármegyei első osztályú szintű játékosok, de van benne kivétel. Itt tartani őket nagyon nehéz, mert különböző egyesületek hívják őket, de ezeket a dolgokat megbeszéltük velük. És ezért nem akarunk mi több játékost leigazolni Soltra, csak annyit, amennyi éppen kell, hogy a fiatalok is részt tudjanak vállalnia felnőtt csapat munkájában. A negyedik helyet szerezték meg a bajnokságban, és csak három vármegyei első osztályú egyesület: Kiskőrös, Soltvadkert, Kalocsa hasonló korosztályú labdarúgói előzték meg őket. Így az elkövetkezendő bajnokságban cél lehet a dobogó elérése. Közülük ugyanis csak két olyan játékos van, akik kiöregedtek ebből a csapatból. Az alsóbb korosztályból viszont érkezik hozzájuk két labdarúgó, így a mag gyakorlatilag megmarad. Azt el kell mondani, hogy nagyon jó baráti társaság alkotja a csapatot. Vannak bíztató jelek, amit szeretnénk meglovagolni, de ezt elmondhatnám az U16-os csapatra is. Ott is ugyan az a cél, mert egy utánpótlás csapat mindig akkor a legsikeresebb, amikor kifutó széria van. Jó az, ha van legalább nyolc azonos évben született játékos, és ha még focizni is tudnak, az külön előny. Az U14-ben tizennyolc fővel vágtunk neki a feladatnak, de a kisebb korosztályokban U11, U9 és U7-ben is szerepelünk.

Jenei Pál elmondta még, hogy azon sikerült változtatniuk, hogy egy edző csak egy korosztály vigyen. E mellett kétkapus edző is dolgozik náluk. Az egyik U14-ig, a másik a fölötte lévő korosztályokkal és a felnőttekkel dolgozik együtt. – Elnökként és utánpótlás vezetőként az volt a kérésem, hogy ha fellépünk a vármegyei első osztályba, akkor lépjünk egy szintet az utánpótlásban is. Remélem, hogy a most következő bajnokságban sikerülni fog, hangsúlyozta Jenei Pál.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában