Labdarúgás

2024.01.03. 17:22

Napi két edzéssel indul az év a Kecskeméti TE számára

Elkezdődött az év a Kecskeméti TE NB I.-es csapata számára, a Széktói Stadionban újra benépesítették az öltözőket a játékosok és a stábtagok. Az első napon a méréseké még a főszerep, de szerdától napi két edzéssel készül a keret.

Nyitray András

Labda nélküli munkával és felmérésekkel kezdte az évet a Kecskeméti TE kerete kedden

Fotó: Kecskeméti TE

Január 2-án már el is kezdte a munkát a Kecskeméti TE, Szabó István köszöntette a játékosokat az öltözőben, akiknek röviden felvázolta, mire számíthatnak a következő hetekben. A vezetőedző hangsúlyozta, jól ki kell használniuk ezt a hónapot, hiszen február elején már bajnoki mérkőzés vár a csapatra Mezőkövesden, ráadásul rögtön hétközi fordulót is beiktatnak a tavaszi nyitányon, akkor a DVTK-t fogadják majd a lila-fehérek, a rajt tehát kulcsfontosságú. 

A játékosok karácsony után már elkezdtek mozogni, egyéni futó és konditermi program is ki volt adva számukra, amit becsülettel el is végeztek. Az első napon több csoportban különböző méréseken és teszteken vettek részt az egészségügyi részleg iránymutatásai szerint a stadionban, majd délután futások következtek. Szerdától konditeremben és a pályán is dolgozik majd a csapat, mely minden nap két edzésen vesz részt, amit egy közös ebéddel szakítanak csak meg szinte. 

Bár már az első hét végén tervek között szerepelt egy edzőmeccs, amit le is kötöttek a kecskemétiek az NB II.-es BVSC-vel, de ellenfelük végül az ünnepek előtt lemondta a találkozót, így az elmarad. A játékosok egymás között játszanak majd a hét zárásaként, és ahogy azt a stáb eredetileg is szerette volna, ezután egy csapatépítő programra is sor kerül majd.

A kecskemétiek ezt követően január második hetében is hazai környezetben dolgoznak majd, továbbra is napi két tréninget beiktatva, amit egy Csákvár eleni edzőmeccsel zárnak majd. Az együttes másfél hete Törökországban tölt ezután, január 16-tól 27-ig Belekben készül a bajnok rajtra a gárda. ahol hat edzőmeccset vív külföldi, élvonalban szereplő klubok ellen. Hazatérve már a Mezőkövesd elleni bajnokin lesz a fókusz, így sűrű hónap elé néznek a játékosok. A klub új játékos igazolásáról még nem számolt be, ettől függetlenül a tervek közt szerepl erősítés. Szuhodovszki Somát még az ünnepek előtt, klubrekordért vette meg a Debreceni VSC, így jelenleg egy távozó jelenti a játékosmozgást Kecskeméten. 

A csapathoz kapcsolódó hír még, hogy a lila-fehér szimpatizánsok Horváth Krisztofert választották meg az őszi szezon legjobb játékosának, aki a szavazatok közel felét gyűjtötte be. Horváth Krisztofer kitűnő őszön van túl, hiszen gyakorlatilag ott folytatta, ahol a tavasz végén abbahagyta. A kecskeméti támadó a bajnokságban 17 mérkőzésen 6 gólt és 5 gólpasszt jegyzett, míg a MOL Magyar Kupában is hozzátett 1 gólt és 2 gólpasszt az eddigi meneteléshez. Az ősz már csak azért is emlékezetes lehet számára, mert bemutatkozott a magyar válogatottban, Marco Rossi már kétszer is bizalmat szavazott neki. Horváth Krisztofer még tavaly januárban csatlakozott a KTE-hez a Torino kölcsönjátékosaként, azóta 34 tétmérkőzésen 13 gólnál és 8 gólnál jár lila-fehérben. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában