Labdarúgás

2023.10.05. 12:39

Iyinbor Patrick is meghívót kapott

A Kecskeméti TE védője, Iyinbor Patrick ott lesz a magyar U21-es válogatott Európa-bajnoki selejtezőin. 

Nyitray András

Iyinbor Patrick, a KTE védője

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Iyinbor Patrick, a KTE védője
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A Kecskemét játékosa már a szeptemberi mérkőzéseken is bizonyíthatott a korosztályos válogatottban, hiszen mindkét eddigi mérkőzést végig játszotta Gera Zoltán csapatában. Az U21-es válogatott jól kezdte selejtezőket, hiszen Kazahsztánt és Máltát is legyőzték a fiatalok. A folytatásban nehezebb feladatokat kellene megoldani, hiszen Skócia és Belgium lesz a következő kettő ellenfél. A skótokkal október 13-án idegenben, míg a belgákkal négy nappal később hazai pályán találkozik a válogatott.

A Kecskemét összesen három játékost ad így a különböző nemzeti csapatoknak, hiszen ketten a felnőtt válogatottban is ott lesznek, Marco Rossi szövetségi kapitány ezúttal Szalai Gábort és Horváth Krisztofert hívta meg csapatába. Az A-válogatott is Eb-selejtezőket vív, október 14-én (szombaton) Szerbiát fogadja a Puskás Arénában, majd 17-én (kedden) Litvániában lép pályára. Mindkét meccs 20 óra 45 perckor kezdődik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában