Hatpontos viadal vár az éllovas Vadkertre vasárnap

Az, hogy a vármegyei első osztályban éllovas Soltvadkert legyőzhetni a tavalyi bajnok Kiskunfélegyházát, benne volt a pakliban a mérkőzés előtt, amit általában háromesélyesnek tekintettek, az azonban, hogy Molnár László csapata 5–0-ás győzelemmel tartja otthon a három pontot, azért sokakat meglepett.

– Tudtuk jól, hogy a mindig veszélyesen támadó Kiskunfélegyháza sok labdabirtoklásra épülő játékot játszik, próbáltuk megtalálni ennek az ellenszerét – tekintett vissza Molnár László, a csapat vezetőedzője. – A mérkőzés elején voltak nekik is lehetőségeik, szerencsére ők nem találtak be, mi viszont a mérkőzés első szakaszában elég jó arányban használtuk ki a ziccereinket, az első háromból kettőt berúgtunk. Ügyeltünk arra, hogy a félpályán lehetőleg ne veszítsünk labdát, hanem hacsak lehet, igyekeztünk minél előbb előre juttatni a támadóknak. Ezen a mérkőzésen ez a taktika működött. A védelem közben szerencsére jól zárt.

A hangulat a meccs után az öltözőben és a közös vacsora idején is emelkedett volt. – Mindenki nagyon örült az eredménynek, hiszen várakozáson felül szerepel a csapat, ezzel együtt azt nem gondoltuk volna, hogy a Kiskunfélegyházát öt góllal meg tudjuk verni. Azóta utánanéztem, bajnokin majdnem pontosan hat éve kapott ki a Félegyháza 5–0-ra, 2017 október 21-én, egy Kecskeméti TE nevű csapattól, amelyik azóta az NB I.-ben játszik. A szép siker hatására ugyanakkor nem változott az eredeti célkitűzésünk: a felső házban minél előkelőbb helyre befutni. A hétköznapi beszélgetések során természetesen szóba kerül, hogy mégis a végén hova érhet oda a társaság, hogy van-e realitása annak, hogy esetleg dobogón végezzünk, de ettől senkinek nem száll a fejébe az eddigi siker. A játékosok jól kezelik, tisztában vagyunk azzal, hogy mik az erényeink és mik a gyengeségeink, és továbbra is úgy állunk hozzá, hogy az élmezőnyben végezni, lehetőleg minél jobb helyen. De ha ez a 6. hely lesz, akkor sem fogunk harakirit elkövetni.

A keret nagy része Molnár László rendelkezésére áll, bár ez is jelenthet olykor problémát. – A sikert ugyanúgy tudni kell kezelni, ahogy a vereséget és a kudarcokat. A játékosok önbizalma megnő, ha jönnek az eredmények, és mindenki helyet követel magának a csapatban, szeretne minél tevékenyebb részt kapni. Ezt nehéz úgy megoldani, hogy mindenki elégedett legyen. Egy picit ennek is betudható, hogy Bashiri-Shahroodi Arian a Jánoshalma elleni győzelmet követően úgy döntött, hogy mivel kevesebb játéklehetőséget kapott, nem kívánja folytatni a labdarúgást. Ez az ő döntése, mi próbáltuk meggyőzni, hogy ne tegyen így, de nem sikerült. Az élet persze nem áll meg, dolgozunk tovább. Én ugyanakkor bízom benne, hogy mivel eligazolási szándéka nincs, még a télen átgondolja a dolgokat, és majd esetleg folytatja a játékot.

Molnár László szorgalmasan járja a vármegyei pályáit, amikor éppen nem meccsel a Vadkerttel, igyekszik feltérképezni az ellenfeleket. – A Kunbaját háromszor láttam már az idén ősszel – kezdi a jelentését a délvidékiekről. – Úgy gondolom, hogy az idei évben a Kunbaja a legerősebb csapat a vármegye egyben. A nyáron senkinek nem volt információja róluk, senki nem tudta, hogy milyen játékerőt fognak képviselni, milyen játékot fognak játszani, csak annyit hallottunk, hogy komoly átalakuláson mennek át. Ez beigazolódott Kunbaján, manapság megy a szekér. A keretükben van három olyan labdarúgó is, aki az én játékosom is volt, nagyon örülök a sikereiknek, ahogy annak is, hogy ott megtalálták magukat, jól érzik magukat, de ezen a héten azért igyekszünk majd borsot törni az orruk alá. Mint ahogy bizonyára ők is a miénk alá. Meglátjuk, hogy mi sül ki ebből a mérkőzésből. Egy biztos: érdemes lesz kilátogatni vasárnap, ebéd után a vadkerti pályára.