Vajda Zoltán két érmet szerzett

Az idén Szekszárd és Baja között rendezték meg a Korinthosz Ultratávú Futóversenyt, amelyen 160 kilométert kellett teljesíteni az indulóknak. A kecskeméti Vajda Zoltán nem csak a korosztályában, de abszolút helyezésben is az első helyen végzett. A Korinthosz Ultratávú Futóverseny tiszteleg a legnagyobb görög klasszikus ultratávú futóverseny, a Spartathlon és annak teljesítői előtt, őrizni és ápolni kívánja annak szellemiségét és hagyományait, vallják a szervezők. A rendezvény több szálon kötődik a hagyományos görög versenyhez, hiszen az eredeti Korinthosz.hu verseny 81 km-es távja megegyezik a Spartathlon Athén és Korinthosz közötti szakaszával. A verseny egyben kiváló mentális és fizikális felkészülési lehetőséget teremt a Spartathlonra, hiszen a görög verseny klimatikus viszonyai, a hosszú egyenesek monotonitás tűrése, illetve az éjszakában való futás elemei megjelennek a Korinthosz 160, illetve a Korinthosz 80 kilométeres távokban is. A pályaburkolat, illetve a frissítőpontok gyakori elhelyezése is hasonló a görög klasszikus viadaléhoz.

A Korinthosz ultrafutóversenyt augusztus 5-6-a között bonyolították le. A hosszabbik táv egy mért, hitelesített pályán haladt, aminek pontos távja 161.08 km, azaz szinte pontosan 100 mérföld, aminek szintidőn belüli teljesítése kvalifikációs eredménye a férfiaknál 21, nőknél 22 óra lehetett, ami kiváló felkészülés a Spartathlonra. A Szekszárd–Baja–Szekszárd között kijelölt korábbi 80 kilométeres pályán a versenyzők különböző időpontokban, három helyszínről indulva teljesíthették az egyes versenytávokat (80, egyéni és csapat, 40, 16 km.), amelyeknek egységesen Szekszárdon volt a befutója. A 160 kilométeres táv Szekszárd–Keselyűs–Baja–Keselyűs–Szekszárd útvonalon haladt. 

– Brutális körülmények között indult el a 93 fős mezőny délelőtt tizenegy órakor – emlékezik vissza Vajda Zoltán a rajtra. – Akkor még csak 31 fok volt a levegő hőmérséklete, de utána napközben felment 37 fokig. A versenyt nagyrészt gáton kellett futni, így árnyékban nem nagyon volt részünk. Meg is mutatkozott a nagy meleg hatása, mert a 160 kilométert csak 42 futó tudta befejezni a szintidőn belül. 

Vajda Zoltán felkészülése nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna. A felkészülése utolsó előtti hónapjára rányomta a bélyegét, hogy a Kinizsi Százon elesett és elrepedt az egyik bordája. Nem híresztelte a dolgot, mert szerinte nem kell tudni mindenről a versenytársaknak. 

Négy hét után már szinte teljesen tünetmentes volt, csak a köhögés és tüsszentés fájt még neki. Júliusban már egész jó állapotban volt, nagyon várta a versenyt. Az időjárás előrejelzés nem sok jót ígért: szélcsend és 37 fok, elmondása szerint, meg is volt mind a harminchét.

– A felkészülés mellett koncentráltam a hűtés kitalálására is, így jött az ötlet, hogy hosszú vékony fehér felsőben, és jéggel tölthető nyaksálban futok. Tudtam, hogy a tempó megválasztása is lényeges lesz, mert a nagy hőségben gyorsan kidől az ember, ha egy kicsit túltolja az elejét. 15 km-ig 5 perc 20 mp-es tempót terveztem, utána meg úgy is beáll egy kényelmes 5.30-5.40-es utazósebesség. Úgy is lett. Nem törődtem senkivel, hogy ki megy előttem, ki jön utánam, csak a futásra és a frissítésre koncentráltam.

Bajáig minden a terv szerint ment, a hűtés olyan jól sikerült, hogy néha még fázott is a hasam, mert oda csorgott a jégkockákból kiolvadó víz. Nem emlékszem pontosan, de talán úgy 50 kilométernél átvettem a vezetést. Ez lelkileg is motivált. Mint minden ultrán, itt is voltak holtpontok, a legnagyobb a Pandúr-szigeten volt. Alig éltem, a tempóm 6 perc/km fölé ment. Előjött a Mi a fenét keresek én itt?-érzés. Ennyitől azért még nem adja fel az ember. Mentem tovább, a fordító után láttam, hogy az üldöző boly Maráz Zsuzsival az élen egy-két percre van tőlem. Ekkor valami csoda történt, vagy mégsem az, hiszen ezért edzettem. A Futrinka utcai pihenő után megtáltosodtam. Újra 5.10-5.20 kilométereket nyomtam, ezt egy kicsit gyorsnak gondoltam, és visszaálltam 5.30-5.35-re. Innen már ment minden, mint a karikacsapás. Legnagyobb meglepetésemre folyamatosan tartani tudtam ezt a tempót, nem jött holtpont. A biciklis felvezető sráccal jókat beszélgettünk, és néha tájékoztatott, hogy mennyire vannak mögöttem az üldözőim. 120 kilométertől folyamatosan tartani tudtam az ekkorra már 10 percesre nőtt előnyömet. Egy kellemetlen közjáték azért még volt a végén. A Sió gátján hajnali egy órakor megelőzött egy autó, és 20 kilométeres sebességgel elporoszkált előttünk. Természetesen felverte az összes port az útról. Előtte sem láttam túl jól, annak ellenére, hogy nagy fényerejű fejlápát vittem magammal, mert egyébként szemüveggel látok csak jól távolra. A felkavart por szétszórta a lámpa fényét, így találomra raktam a lábaimat, és próbáltam tartani a tempót. 

Az adrenalin annyira dolgozott bennem, hogy az utolsó hegyes szakaszt én futottam meg a leggyorsabban. Hatalmas élmény volt célba érni. 

Vajda Zoltán időeredménye 15 óra 34 perc 14 másodperc volt, és ez nem csak a 60-64 éves korosztályban volt a legjobb, amelyben  Zoltán indult, hanem abszolút eredményben is. Az ultrafutás érdekessége, hogy általában a negyven év feletti sportolók választják. Negyven év alatti alig volt, a hosszabb távon. Az is érdekességet jelentett továbbá, hogy a második helyezett Toldi Péter (15,46,31) után két hölgy, Maráz Zsuzsanna (16.46.32), és Zétényi Szvetlana (17.34.23) ért a célba. A verseny nehézségéről mindent elmond az, hogy kilencvenhárman indultak, és negyvenkét futó ért célba. Olyan kiváló ultrafutók is feladták, mint Bogár János, aki nyert már Sparthatlont, hat alkalommal győzött a Bécs-Budapest Szupermaratonon, így pedig még értékesebb Vajda Zoltán teljesítménye.

A Korinthosz 160 után, szeptember elején újabb nagy fejszébe vágta a fejszéjét Vajda Zoltán. Ezúttal Olaszországban, egészen pontosan a szicíliai Bronteban rendezték meg az Etna Extreme 100 kilométeres futóversenyt, ahol a kecskeméti ultrafutó abszolút helyezésben a második helyet szerezte meg.

A táv egész pontosan 101 kilométer volt, amelynek leküzdése során 2450 méter szintemelkedést is le kellett gyűrni. Amint azt Vajda Zoltán elmondta, bár a környezet gyönyörű volt, mert a többségében olasz indulóknak, és neki, egyedüli magyarnak az Etna vulkánikus hegyet kellett körbe kerülni, de az éjféli rajt miatt csak a táv utolsó 35 kilométerét látta nappali fényben. 

Ez a Sapienzia menedékházhoz felvezető szakasznál, 57 és 70 kilométer között, több mint kétórás folyamatos felfelé futást jelentett 1300 méter szintemelkedéssel. Vajda Zoltán 9 óra 56 perc 33 másodperc alatt teljesítette a távot, ami a második helyet jelentette neki abszolút helyezésben, de korosztályában az 55-65 évesek között az első helyen végzett. A győztes olasz Rapisarda Carmelo mindössze hét perccel előzte meg. A táv érdekessége az volt, hogy a korábbi hat versenyen csak egy futónak sikerült 10 órán belüli idővel teljesíteni a távot, most pedig az olasz versenyzőnek és Vajda Zoltánnak is. A versenyen egyébként nyolc ország hetvenhárom ultrafutója indult, és 52-en értek célba. 

Vajda Zoltán ugyanakkor továbbra sem pihen. Illetve úgy pihen, hogy egyúttal már a következő megmérettetésre készül. Ugyanis már ki van tűzve a következő versenye, ami az október végén sorra kerülő Ultabalaton Trail lesz, egy 115 kilométeres terepultra verseny.